I. Szent Margit-programos családi nap

2019. április 10., 12:54 , 950. szám

A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet családi napot tartott az általuk létrehozott ösztöndíjprogram támogatottjainak 2019. április 7-én Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.

A Szent Margit-programot 2015 szeptemberében indította el a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) azzal a céllal, hogy összekösse a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jó szándékú támogatóit kárpátaljai általános és középiskolás gyerekekkel, ezáltal előmozdítsa a támogatott gyerekek tanulmányi eredményeit, hitbéli életét, valamint a magyar közösség életében való szerepvállalását. Az ösztöndíjat szeptembertől júniusig kapják a gyerekek, minden második hónapban 20 eurónak megfelelő hrivnyát. A 2018–2019-es tanév folyamán 137 gyerek részesül a támogatásban 81 támogató által.

A családi nap közös imádsággal kezdődött, majd Lődár Jenő atya – a GISZ elnöke – köszöntette a résztvevőket. A megnyitót és az ebédet követően a gyerekekre számos szórakoztató program várt. A jó időnek köszönhetően, mindannyian kint lehettek a szabadban, ahol a gyerekek és szüleik együtt vehettek részt a kézműves-foglalkozásokon, melyeket a Molnár Melinda által működtetett Szeresd és tedd a jót elnevezésű kézművescsoport tartott. Hatalmas népszerűségnek örvendett, mind a lányok, mind a fiúk körében a KAPTÁR lézerharcjátéka, de nem maradhatott ki a programból a sokak által igen kedvelt focimérkőzés sem. A családi napon több mint 150-en vettek részt, közülük 90-en támogatott gyerekek voltak.

A játékok után sor került a márciusi és áprilisi támogatások átadására, majd közös, hálaadó imával zárták a napot.

Az esemény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

GISZ