Programsorozat a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében

2019. május 1., 09:39 , 953. szám

Az elmúlt hétvégén különböző szabadidős programokat rendezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).

Április 26-án immáron második alkalommal került megrendezésre a horgászsuli nevet viselő szabadidős program. Az eseménydús délutánról a programvezetőt, Birta Jánost, a KMNE egyik elnökségi tagját kérdeztük.

Birta János elmondta, hogy kezdetben a gyerekekkel szerették volna feleleveníteni a régi módszereket, amikor is vágtak az erdőben egy mogyorófavesszőt, aztán készítettek rá szerelékeket – lúdtollból pedzőt –, és így indultak el pecázni. Tovább folytatva a program vezetője elmondta, hogy a horgászsulival nem csupán le szeretnék foglalni a gyerekeket, hanem céljuk megszerettetni velük a természetet, megtanítani, hogyan vigyázzanak a környezetükre – mert egy rendes horgász nem hagy maga után szemetet.

Maga a horgászsuli a Hutor (Хутор) halastón került megrendezésre, ahol 15 fiatal pecázhatott. Egyébként a kifogott halakat – a szemügyre vételt követően – mind visszaengedték a tóba a résztvevők.

Másnap, április 27-én a KMNE a kedvező idő­já­rás­nak köszönhetően ismét megszervezte a tavaszi nagy gyalogtúráját. Ezúttal a fő úti cél a Técsői járásban található Uhlja-Sirokoluzsanszkiji Természetvédelmi Terület volt. A reggeli órákban indult útnak a közel 50 fős csapat. Az odavezető úton az egyik túravezetőtől, Trop Andrástól – a nagyobb településeken áthaladva –  néhány érdekességet tudhatott meg a túrázó csapat. Útközben a Visk szomszédságában található Sajánba tértek be megpihenni, ahol a település ásványvízben gazdag forrásaiból frissült fel a KMNE túracsoportja.

Déltájban érkezett meg a csapat Kisugolykára, ahol rövid útbaigazítás után folytatták útjukat. A terület, amelyen áthaladtak, 1992-ben csatlakozott az UNESCO bioszféra-rezervátumaihoz. Az összetartó csapat kisebb-nagyobb csúszásokkal felért a hegy csúcspontjára, ahonnan gyönyörű kilátás tárult a látogatók elé. Rövid pihenő és az uzsonna elfogyasztása után pedig az egyedülálló karszthidat tekintették meg. A barangolás közben – a gyerekek nagy örömére – több foltos szalamandrával is találkoztak a résztvevők. A közel ötórás túrát mindenki sikeresen teljesítette, így a megérdemelt fagyit mindenki elfogyasztotta. A hazaúton pedig mindenki rövid élménybeszámolót tartott a nap történéseiről.

A KMNE április 29. és május 5. között újból megszervezi az Édesanyák hete programsorozatot, amelyre nagy szeretettel várják a jelentkezőket.

A programok megvalósítását dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

G. K./D. P.