Az MKP nem tárgyal egyetlen párttal sem a parlamenti együttműködésről

2019. május 8., 10:46 , 954. szám

Az MKP Országos Elnöksége április 30-án, Bősön tartott ülésén megvitatta a párt előtt álló kihívásokat, köztük kiemelten az európai parlamenti választásra való felkészülést. Az erről kiadott nyilatkozatában a következők olvashatók:

Az MKP továbbra is a magyar közösség egyetlen, önmagát kizárólag nemzeti alapon megfogalmazó politikai tömörülése. Célunk változatlanul a méltó, a közösség gyarapítását, a nyelvi, kulturális értékeink, valamint gazdasági lehetőségeink bővítését, és nem utolsósorban az önkormányzatiság feltételeinek megteremtését elősegítő tevékenység. Közösségünk egyik ilyen, meghatározó értéke a nemzeti jelképek használatának szabad biztosítása, ezért támogatjuk a május 5-ei pozsonyi himnuszéneklést.

Egyúttal arra kérjük minden elkötelezett támogatónkat, hogy méltó módon segítse, és vegyen részt ezen a megmozduláson. A tisztelt polgárokat arra is kérjük, hogy az MKP petíciójának aláírásával segítsék nemzeti jelképeink szabad használatának törvényi biztosítását.

A párt képviselőjelöltjei ezekben a napokban találkoznak a felvidéki magyarlakta régiók polgármestereivel, az ott működő civil szervezetek vezetőivel, valamint az egyes községek lakosaival. Az MKP a közelmúltban a sajtóban megjelent spekulációk kapcsán hangsúlyozza, hogy nem tárgyal egyetlen párttal sem a parlamenti együttműködésről: a párt abszolút prioritásának az európai parlamenti választáson való jó szereplést tartja. Az MKP ehhez kéri minden elkötelezett magyar polgár támogatását.

(felvidek.ma/vajma.info/Kárpátalja)