Terhesgondozás és újszülöttellátás témakörében tartottak konferenciát holland szakemberek Munkácson
Gyakorlatilag Kárpátalja szinte minden járásából több mint félszázan vettek részt azon a rendezvényen, amelyen holland szakemberek számoltak be kárpátaljai kollégáiknak a terhesgondozásról, az áldott állapot során fellépő esetleges betegségek és szövődmények diagnosztikájáról és kezeléséről, az újszülöttek intenzív terápiájáról és ellátásáról.
Az eseményre május 11-én, szombaton került sor a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központban. Elsőként dr. Vackó László, az intézmény igazgatója köszöntötte a szép számban összegyűlt családorvosokat, gyermekgyógyászokat, szülésznőket. Bevezetőjében elmondta, hogy mintegy öt éve ápolnak szoros kapcsolatot Kees Louwerse nyugalmazott családorvossal, Walter de Vries gyakorló családorvossal, valamint a HALM segélyszervezet nevében Sophia Griffioennel, akik – amellett, hogy a mostani alkalmon is részt vettek – az elmúlt néhány nap során több itteni egészségügyi intézménybe is ellátogattak.
A három szakembert elkísérte mostani útjára Marlies Smorenburg, az Utrechti Klinikai Egyetem intenzív osztályának csecsemőellátásért felelős főnővére, valamint Anne Roos szülésznő.
Az ő előadásaikban elhangzott többek között, hogy Hollandiában az összes szülések mintegy harmada otthoni körülmények között zajlik, és európai viszonylatban az átlagnál jóval kisebb a császármetszéssel világra hozott újszülöttek aránya.
Elmondták, az egészségügynek ebben a szakágában nagyon fontos szerepe van a terhesgondozás megszervezésének, a szülésre való felkészítésnek, majd az újszülöttek megfelelő gondozásának, hogy az ottani orvosoknak minél kevesebb szövődménnyel kelljen szembenézni e folyamatok során. Beszámoltak továbbá az anyatej fontosságáról, hiszen a szülés utáni első fél évben kizárólag az anyatej jelent megfelelő, a legtöbb betegségtől megvédő táplálási megoldást a csecsemők számára.
A konferencia második felében a holland szakemberek próbababákon mutatták be a koraszülöttek, illetve különféle rendellenességekkel születő csecsemők újjáélesztési technológiáját, amelyet a hallgatóságban helyet foglalók is kipróbálhattak.
Jakab Lajos badalói családorvos,
a szakmai konferencia résztvevője