Gyermekszínjátszók találkozója Beregszászban
Május 18-án a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban idén is megszervezték a kárpátaljai gyermekszínjátszók találkozóját. Az eseményen 4 színjátszó csoport vett részt, a csoportok előadásait háromfős zsűri bírálta el.
A rendezvény célja, hogy olyan fórumot biztosítson az amatőr gyermekszínjátszó csoportok számára, amelyen szakmai segítséget, irányvonalat kaphatnak munkájuk magasabb szintre emeléséhez.
A program elején Gál Natália, a zsűri elnöke, színművész köszöntötte a fiatalokat: örömét fejezte ki amiatt, hogy a rendezvény évről évre megrendezésre kerül, s hogy a pedagógusok, felkészítő tanárok fontosnak tartják a színjátszást megismertetni a gyermekekkel.
A három főből álló zsűriben helyet foglalt továbbá Orosz Melinda színművész, valamint Sin Edina magyartanár, a színház programkoordinátora. A találkozón részt vett a sárosoroszi Kökörcsin, a dédai Csaj-raj színjátszócsoport, valamint a Beregszászi Színház Ficseri Gyermekstúdiójának kis- és nagycsapata.
A zsűri döntése alapján arany minősítést kapott a Ficseri kis-, míg ezüst minősítést a nagycsapat (felkészítők: Fornosi D. Júlia és Vass Magdolna színésznők), és bronz minősítést szerzett az oroszi (felkészítő tanár: Mihók Erika) és a dédai csoport (felkészítő tanár: Jászik-Simon Mónika). Az eredményhirdetés után a pedagógusok és a zsűri tagjai szakmai megbeszélést tartottak.
Az előadások alkalmával népi gyermekjátékok, népmesék és ismert Grimm-mesék is feldolgozásra kerültek.
A találkozó a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében valósult meg.
ev