Kettős jubileum: 10 éves a Csüllő, 5 a Csipkés
„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk” – ez a Kallós Zoltán-idézet a mottója az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola Csüllő néptáncegyüttesének, amely tízéves fennállásának jubileumi műsorára szombaton, május 18-án került sor Ungváron, a megyei bábszínházban.
A meghívott vendégek – dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke, a megyei tanács képviselője, dr. Cseh Áron, Magyarország ungvári konzulja, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány (JA) irodaigazgatója, Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke és mások – bemutatását követően Perdukné Lator Ilona, az együttes vezetője mesélt a kezdetekről.
– 10 év még egy felnőtt életében is hosszúnak tűnik, nem hogy egy fejlődő, változó, gyermekekből álló együttes számára. Egy 10 éve fennálló együttesnek története van, amely nem vonatkoztatható el sem a benne táncoló gyermekek, sem a nekik otthont adó iskola történetétől – kezdte.
Majd megtudtuk, 2009-ben kezdeményezték a Dayka Gábor-középiskolában egy néptáncegyüttes megalakítását azzal a céllal, hogy az autentikus magyar néptáncok, népdalok segítségével erősödjön a tanulók magyarságtudata, a magyar kultúrához való kötődése. Árpa Péter akkori igazgató támogatta az ötletet, így elindultak a foglalkozások. Az anyagi hátteret az iskola egykori tanára, a Budapesten élő Kiss Gyula biztosította. Neki köszönhetően tudtak honoráriumot fizetni Jakab István táncoktatónak. Kezdetben több korosztállyal is próbálkoztak, de az 1–2. osztályosok bizonyultak a legfogékonyabbaknak, ők még nyitottak voltak a hagyományos magyar néptáncra. Az évek múlásával változott az együttes, voltak gyerekek, akik kiváltak, helyükre mások jöttek, hagyományos maradt viszont a néptánc iránti elkötelezettség, az, hogy csak tiszta forrásból meríthetnek. Egy táncegyüttest könnyebb létrehozni, mint életben tartani. Pártoló szülők és nagyszülők nélkül elképzelhetetlen.
Nagy támogatást jelentett, hogy Kulin Judit iskolaigazgató, aki már helyettesként is szívügyének tartotta a táncoktatást, mindenben segítette az együttes működését.
Az est folyamán színre léptek az ünnepeltek, és mindenkit elbűvöltek táncaikkal: sárközi, tyukodi, mezőföldi, nagydobronyi, örkői és bodrogközi, felcsíki (téltemetés) táncokat mutattak be. Egy-egy tánc között rövid bejátszásokat tekinthettünk meg az elmúlt 10 esztendőből. A szervezők a kezdetektől megragadtak minden lehetőséget, hogy a kis táncosoknak minél több fellépési lehetőséget teremtsenek. A rengeteg próbának és gyakorlásnak köszönhetően az együttes tagjai egyre magabiztosabban mozogtak a színpadon. A táncosok állandó szereplői az iskolai rendezvényeknek, színesebbé tették az ünnepségeket, sikeres bemutatkozásuknak köszönhetően számos meghívást kaptak mind szűkebb pátriánkból, mind a Kárpát-medence más régióból. Az ungvári városi seregszemléktől, gyereknaptól kezdve szerepeltek Péterfalván, Tégláson, Munkácson, Felvidéken, Kisvárdán, Záhonyban, Budapesten a Duna Palotában, a Papp László Sportarénában, a Pesti Vigadóban, a Nemzeti Színházban, és felsorolni is nehéz, hogy még hány helyszínen. A fellépésekre a Petőfi-ösztöndíjas Kovács Hanna táncpedagógus készítette fel a csapatot.
Fontosnak tartották, hogy a gyerekek időnként élőzenére táncolhassanak, többször megszervezték, hogy a péterfalvai Kokas Banda, az egyedüli olyan együttes, amely akkoriban népzenét játszott, ellátogasson az iskolába. Később a Csipkés együttes szolgáltatta a zenét, amely megalakulásának 5. évfordulóját is e műsor keretében méltatták. Az együttes, amely nevét a vezető, Molnár István becenevéről kapta, 2014 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy fenntartsák és továbbadják a lassan feledésbe merülő magyar népzenei kultúrát. A tagok fontosnak tartják a felnövekvő nemzedék bevonását a táncházmozgalomba, a tiszta népzenei értékek közvetítését. A zenészek szatmári, mezőségi, drávaközi, sárközi, somogyi, bodrogközi, és még sorolhatnánk, hány tájegység hamisítatlan magyar népzenéjét játsszák.
A kicsik csapata, a Cseprente is szépen fejlődik, ők moldvai táncokat (csillagborsó és csillagkapu) adtak elő. Fellépett a nagygejőci Kincső együttes is, előadásukban szeremlei táncokat láthattunk.
A rendezvény végén következett az ünnepeltek köszöntése. Dr. Orosz Ildikó kiemelte: „Születésnapra jöttünk, és mi kaptunk ajándékot, olyat, ami itt marad a szívünkben.” Mint mondotta, az együttes tagjain múlik, hogy a következő generációnak lesz-e ilyen élménye.
– Ti kaptatok valamit azért, hogy megőrizzétek, továbbadjátok a hagyományokat, és a gyermekeiteket is ide hozzátok, s mindig legyen valaki, aki szervez, táncot tanít és továbbviszi az ügyet. Azt, ami egyrészt annak köszönhető, hogy voltak, akik a semmi közepén elindítottak valamit. Ha az ember hisz abban, amit szeret tenni, akkor ahhoz a Jóisten erőt parancsol. Itt is így történt: elkezdtek táncolni, és jött a zene, a ruha, a lehetőség – összegezte röviden, és a hatalmas tortán kívül egy szimbolikus tárgyat, egy csörlőt (általánosan elterjedt néven csüllőt) ajándékozott a táncosoknak, ami a Csüllő együttes kabalája lesz a jövőben. A gyerekek beutalót kaptak az Erzsébet-táborba és fellépési meghívást az összes jövőbeni rendezvényre.
Kulin Judit szintén egy többszintes születésnapi tortával kedveskedett a jubiláló csapatoknak. A két ünnepelt együttesnek gratulált továbbá dr. Cseh Áron konzul és Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója, valamint a teremben jelen lévők, akik hosszan tartó vastapssal díjazták a tehetségek csodálatos előadását. A kettős születésnapi rendezvény állófogadással ért véget.
Rehó Viktória
