Rendhagyó Bartók Béla-emlékkoncert Nagyszőlősön

„Ha május, akkor Bartók”

2019. május 22., 13:40 , 956. szám

A zene híd lehet különböző nemzetekhez tartozó, de egymást tisztelő emberek között, akik saját nemzetük kulturális kincseinek a nagyrabecsülése mellett meglátják más nemzetek kultúráinak az értékeit is. Az értékek sorában pedig a szép zene is – bármely nép zeneirodalmának vagy folklór­jának legyen is a része – megérinti a lelket, s visszhangot vet a művészi szépség iránt fogékony emberek szívében. És a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezete, illetve a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola közös szervezésében megrendezett Májusi Zenei Napok idei hangversenyét – ebben az évben is – ez a kulturális sokszínűség jellemezte.

A Nagyszőlősi Városi Művelődési Ház koncerttermében május 17-én megtartott Bartók Béla-emlékhangversenyt Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, köztük a rendezvényt jelenlétével megtisztelő Beke Mihály András beregszászi vezető magyar konzult.

– Minden évszaknak megvan a maga szépsége, de szívünkhöz mégis talán a legközelebb a tavasz áll, s benne a május, mert a hosszú téli szunnyadás után ilyenkor bontakozik ki teljes erővel a természet megújulása. Virágzanak a fák, bontják szirmaikat a tavaszi virágok, virágba borulnak a rétek, dalokat zengnek az énekesmadarak, zümmögik körbe kertjeinket a nektárt gyűjtögető méhek. S annyira felemelő, pozitív érzés látni, megélni mindezt, hogy ilyenkor még nyitottabbak vagyunk befogadni a szépet, a jót. És itt, Nagyszőlősön mi is hozzájárulunk a kikelet köszöntéséhez, évről évre megtartva hangversenyünket, melyben zenével kedveskedünk az ugocsaiaknak. Mert ha május, akkor Bartók, hiszen 127 évvel ezelőtt az akkori vármegyeháza (ma a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola) nagytermében adta elő élete első nyilvános koncertjét a mindössze tizenegy éves Bartók Béla, akire e hangversenyen figyelt fel a nagytekintélyű Aczél László tanfelügyelő. És az ifjú tehetség az ő segítségével indult el a művészi pályán, melyen évek múltán világhírnévre tett szert – fejtette ki a felszólaló, majd a múlt felidézése után ismét visszatért a jelenbe.

– A mostani koncert rendhagyó lesz – fejtette ki –, mert míg eddig döntő részben a művészeti iskola tanárai, s csak kis részben a tanintézet diákjai adtak elő zeneműveket, addig most egyedül a diákok zenetudásából kapunk ízelítőt, akik nagyjából olyan idősek, mint anno Bartók volt tizenhárom évtizede. Bartók Béla művei mellett pedig – mint mindig – klasszikus és modern, külföldi és ukrán komolyzenei művek is felhangzanak – zárta szavait a KMKSZ-elnök.

A megnyitót követően előbb a művészeti iskola felső osztályos tanulóinak énekkara lépett fel, majd Olekszandra Hroseva adott elő – ügyesen – három népdalfeldolgozást Bartók Béla Gyermekeknek című ciklusából. Procik Éva meglepően érett zongorajátékkal mutatta be a zeneszerző-óriás Falusi este a székelyeknél című darabját, míg Füzér Kamilla Anatolij Komarovszkij orosz zeneszerző E-minor koncertjéből adott elő igen szépen egy részletet. A zeneművek felcsendülése után a művészeti iskola tánccsoportjának diákjai mutatkoztak be egy szépen koreografált és sajátos hangulatú tánckompozícióval. A táncos lábú tanulók fellépését követően hegedűből, zongorából, fuvolából csaltak elő felemelő szépségű dallamokat a tanintézet növendékei: Makár Noémi, Zlata Teszlicska, Pavlo Szurav­cov, Spur Kornélia, Denisz Skljaruk, Mikola Kelik, Oliandra Popovics, Marianna Kerecsanin, Anasztaszija Mic és Krisztina Jarema, akiknek a tolmácsolásában – többek között – meghallgathattuk a lengyel születésű, de élete java részét Párizsban leélő Frederic (eredetileg: Fryderyk) Chopin Keringő, az ukrán M. Dviljanszkij Szonatina, az orosz Alekszandr Varlamov Vörös szarafán, valamint az ukrán O. Zatincsenko Preludio c. műveit. Ugyancsak fellépett az alsó osztályosok kórusa, az iskola gitárzenészeinek, illetve harmonikazenészeinek az együttese, a tanintézet folklór­együttese és az alsó osztályosok hegedűegyüttese. S öröm volt látni, hallani, hogy a gyerekek milyen szépen, életkorukhoz képest magas művészi színvonalon, gyakorlottan, nyugodtan, szívvel-lélekkel adták elő műsorukat. Ami egyaránt jelzi a művészeti iskola tanárainak és diákjainak a tehetségét, továbbá az előbbiek jó pedagógiai érzékét, valamint az utóbbiak szorgalmát, hisz’ rengeteg tanulás árán érték el előrehaladásukat a komolyzene, a tánc, az ének és a folklór világában, s megannyi próba eredményeként, sok-sok idő és energia befektetésével tudtak bemutatni ezen a napon egy színvonalas hangversenyt. Nem csoda, hogy a művészeti iskola tanulói már eddig is több vetélkedőn értek el szép eredményeket, s Viktor Moruska, a tanintézet igazgatója sem véletlenül adott át okleveleket a koncert alkalmából a művészeti versenyeken jó helyezéseket elért diákoknak.

Lajos Mihály