Brenzovics László: Örvendetes, hogy Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő folytathatja munkáját az Európai Parlamentben

2019. május 27., 18:48 , 957. szám

A Magyarországon május 26-án megtartott európai parlamenti választáson leadott voksok összeszámlálását követően kihirdették: a Fidesz–KDNP 13 képviselőt delegál az Európai Parlamentbe (EP), ez eggyel több a 2014-es választáshoz képest.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke örömét fejezte ki a választás eredményeit illetően, azonban nagy veszteségnek nevezte, hogy a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltjei nem jutottak be az EP-be. 2018 februárjában például az MKP listavezetője, Csáky Pál EP-képviselő kezdeményezésére az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről és megkülönböztetésének tilalmáról szóló határozatát fogadták el nagy többséggel a parlament strasbourgi plenáris ülésén.

 „A kárpátaljai magyar közösség támogatja a jelenlegi magyar kormánypárt, a Fidesz politikáját, emiatt azok a kárpátaljai magyarok, akik leadták voksukat, döntő többségben a Fideszt támogatták. Sajnálatos az, hogy az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyarság olyan üldözéseknek volt kitéve, amelyek kapcsán sokan féltek részt venni a választáson. Reméljük, hogy a későbbiekben ez változni fog” – mondta Brenzovics László, majd aláhúzta: „Örvendetes – és köszönjük a Fidesznek –, hogy Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő folytathatja munkáját az Európai Parlamentben, hiszen számunkra nagyon fontos az, hogy egy olyan személyiség, mint Bocskor Andrea képviselje a kárpátaljai magyarság érde­keit.”

IA/CsA