Elindult a kárpátaljai művelődési intézmények fejlesztési programja

2019. május 28., 16:29

Infrastrukturális fejlesztéseket és programtámogatásokat is tartalmaz a magyar kormány által elindított, Kárpátalját célzó kulturális fejlesztési program.

A kabinet május közepén hozott határozatot Kárpátalja kulturális fejlesztésének támogatásáról, erre a célra 2019-ben és 2020-ban csaknem 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre – idézte fel a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos.

Grezsa István emlékeztetett arra, hogy számos kárpátaljai településen állnak hatalmas méretű posztszovjet kultúrházak, amelyekbe némi fejlesztés után a legmagasabb színvonalú nemzeti kultúrát lehetne elvinni.

Beregszászban magyar állami forrásból újult meg az Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (korábbi nevén: Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) épülete, melyben rövidesen megnyílik a Fedák Sári Kultúrközpont is – számolt be az eddigi eredményekről a miniszteri biztos.

A most induló programnak köszönhetően befejeződhet a salánki és tiszapéterfalvi kultúrházak felújítása, ezek mellett a téglási, bátyúi, verbőci, viski, derceni, técsői és nagybodronyi művelődési házak rekonstrukcióját vette tervbe a kormányhatározat. A programhoz már több magyarországi kulturális intézmény is jelezte csatlakozási szándékát.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója hangsúlyozta, hogy szeretnének vezető szerepet játszani a kezdeményezésben. A teátrum 10-15-ször lépett fel az elmúlt években Kárpátalján, ez a programjuk most rendszerszerűbben folytatódhat – jegyezte meg.

Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője is kiemelte annak jelentőségét, hogy a budapesti kulturális intézmények előadásait Kárpátalján is élvezni lehessen. Ezt tapasztalataik szerint nemcsak a helyi magyarok, hanem a többi nemzetiség is örömmel fogadja.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta: az operett műfaja nemcsak Budapesthez, hanem az egész nemzethez, sőt az egész Kárpát-medencéhez tartozik, így hidat képezhet a szomszéd népek felé is.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője közölte, hogy legfontosabb küldetésüknek Kárpátalján is a fiatalok megszólítását tartják, ezért ifjúsági koncertekkel vesznek részt a kezdeményezésben.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy nemrég az Operaház segítségével újult meg a 3000 fő befogadására képes beregszászi szabadtéri színpad, ahol idén Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját tervezik bemutatni. A Gördülő Opera program kamionszínpada egy felvidéki turné kiegészítéseként látogat majd el Ungvárra is a Szerelmi bájital magyar nyelvű változatával, de az Operaház kisebb kárpátaljai települések kultúrházaiban is tervez fellépéseket kamaraoperákkal, balettelőadásokkal.

(MTI)