Zászlóbontás és nagykoncert Beregszászban

2019. május 29., 08:00 , 957. szám

Május 24-én Beregszász főterén is kibontották II. Rákóczi Ferencnek a haza védelméért harcba hívó zászlóit. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szervezésében megrendezett zászlóbontási ünnepség immár harmadik alkalommal a városnapok keretében zajlott.

A korhű öltözékeket viselő „kurucok” lovas kocsikon vonultak végig a Kossuth téren. A salánki hagyományőrzőknek, a beregszászi színház színészeinek, valamint a Rákóczi-főiskola diákjainak közreműködésével sikerült felidézni az 1703. május 22-i beregszászi eseményeket. Kész Barnabás néprajzkutató, történész felolvasta a felkelésre invitáló brezáni kiáltványt, amelyet Rákóczi Brezán várában nyújtott át Esze Tamásnak, a tarpai módos jobbágynak, aki nem félt tetteivel megmutatni a szabadság iránti vágyát.

A PCS délelőttől színes programokkal várta az érdeklődőket: a Hősök terén felállított kézművessátrakban bárki bepillantást nyerhetett a különböző mesterségekbe, és kipróbálhatta azokat, valamint az arcfestést, a hennát. Délután, a zászlóbontást követően népi együttesek léptek színpadra, akik késő délutánig szórakoztatták a közönséget. Az utcai táncházban a Kokas Bandával és a Csipkés együttessel sajátíthattak el tánclépéseket, majd táncolhattak együtt kicsik és nagyok egyaránt.

A nap megkoronázása a Magyarországról érkezett Margaret Island nagysikerű koncertje volt. Az együttes elsősorban akusztikus alapokra épülő folkos elemeket is beépítő popzenét játszik. A tűzijátékkal pedig valóban pont került az i-re.

lexi