Gyerekekkel gyerekeknek

2019. június 4., 15:48 , 958. szám

Május 29-én a tiszapéterfalvai vidámparkban népi gyermekjátékfesztivállal egybekötött gyermeknapi programra került sor az Irka gyermeklap és a Kokas Banda közös szervezésében.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka minden évben valamilyen programmal kedveskedik olvasóinak gyermeknap alkalmából. Az idei alkalom több tekintetben is újdonságot jelent, hiszen idén szabadtéren került rá sor, a tiszapéterfalvai vidámparkba érkeztek a gyerkőcök, s a rendezvény fellépői maguk is főként kisgyerekek voltak.

Az ünnepség kezdetén a KMPSZ képviseletében Dobsa Aranka köszöntötte a jelenlévőket, emlékeztetve a gyermeknap közel százéves hagyományának kezdeteire, melynek célja felhívni a figyelmet a gyermekek szükségleteire és a család fontosságára is.

Az ünnepséget a Batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda kiscsoportja nyitotta meg, akik „Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod?” címmel gyermekjátékfüzért mutattak be. A batári óvoda Rügyecske néptánccsoportja kőketánccal, a Batári Elemi Iskola 1–2. osztályosaiból álló Bimbócska néptánccsoport pedig gólyás játékkal kedveskedett a hallgatóságnak. Színpadra léptek a batári iskola 3–4. osztályosai is rábaközi gyermekjátékokkal.

A batáriakat a fertősalmási iskolásokból álló Szatmár megye, Ugocsa az én Hazám néptánccsoport váltotta a színpadon, akik vásári játékokat adtak elő, míg a fertősalmási Napsugár Óvoda növendékei, az említett néptánccsoport utánpótlásai jóvoltából moldvai gyermekjátékoknak örülhetett a közönség. A Kokas Banda és a Napsugár Hagyományőrző Egyesület közös Kárpátalja-bemutatójában nagypaládi, szatmári, nagydobronyi és viski dallamok, táncok, viseletek töltötték meg a színpadot. Végezetül a Tulipán Népművészeti Tanoda tagjai mutattak be csallóközi gyermekjátékokat, a műsor pedig szatmári gyermekjátékokkal zárult, amibe a Kokas Banda tagjai a teljes nézőközönséget bevonták.

A színpadi műsort követően arcfestés és kézművessátrak várták a gyerekeket, amelyekben többek között gyöngyékszereket és hurkapálcára applikált „rongyleányokat” készíthettek. A Kaptár tagjai jóvoltából lézerharccal is tölthették az időt a mozgalmasabb elfoglaltságra vágyók, emellett pedig kipróbálhatták a vidámpark különböző játékait is.

A szokásoknak megfelelően most sem távoztak üres kézzel a gyerekek: a szervezők többek között tollal, édességgel és népmeselemezzel kedveskedtek számukra.

Espán Rita