Újabb technikai jelölt a 73-as számú körzetben

Ál-Kovács Miklós is indul a választásokon

2019. június 25., 20:11 , 961. szám

A második Vaszil Brenzovics mellett a Borzsován élő, Kovács Miklós nevű személyt is bejegyezték képviselőjelöltnek a legnagyobb arányban magyarok lakta, 73. számú választókerületben. Mivel a KMKSZ korábbi elnökét ugyancsak Kovács Miklósnak hívják, valószínűsíthetően az a jelölés célja, hogy megtévesszék a választópolgárokat, rontva Brenzovics Lászlónak, az eddigi egyetlen magyar jelöltnek az esélyeit.

A TV21 Ungvár csatorna forgatócsoportjával a beregszászi járási Borzsovára utaztunk, hogy személyesen is beszélhessünk a Központi Választási Bizottság adatai szerint jelenleg munkanélküli, 1980-as születésű képviselőjelölttel. Kovács Miklóst nem találtuk otthon, állítólag Magyarországon dolgozik, és csak a jövő héten jön haza. A felesége elmondta, hogy a férje döntése volt az indulás, amit tiszteletben tart, de nem feltétlenül értett vele egyet. Amíg Kovács Miklós képviselőjelöltnél voltunk, felesége telefonon beszélt vele, és azt üzente, úgy érzi, van esélye a körzetben.

Az utcán megállított járókelők közül Lévai Mária elmondta, hogy nem hallott falubelije, Kovács Miklós indulásáról, meg is lepte a hír. Ugyanakkor egy biztos, ő Brenzovics Lászlóra fog szavazni – jelentette ki.

Seder Ilona, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének elnöke szerint rendes, becsületes, szorgalmas családapa a borzsovai Kovács Miklós, akinek eddig a politikához semmilyen köze nem volt. Elmondta még: „Tagja a KMKSZ-nek. Ráadásul eddig aktív tagja volt, ha kértük tőle, mindig segített szívesen. Szerintem ezt ő nem önszántából tette, az indulása mögött valaki mások állnak. A falubeliek komikusnak tartják a hírt. Azt, hogy mivel tudták rávenni, hogy jelöltesse magát képviselőjelöltnek, még sajnos nem tudjuk. Remélem, hogy ez is ki fog derülni.”

A feleség szerint a jövő héten már itthon lesz Miklós, megpróbáljuk személyesen tőle megkérdezni, ismeretlen indulóként miért gondolja, hogy lenne esélye, milyen programmal kívánja elnyerni a magyar választók bizalmát. Indulásával viszont az esélyes ukrán jelölteknek kedvezhet, ha sok szavazatot visz el a két magyar szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ által is támogatott Brenzovics Lászlótól.

Badó Zsolt