Az egyházak érdeke is az erős magyar képviselet
A történelmi egyházak képviselőivel, majd a Református Egyház Presbiteri Szövetségével találkozott Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselőjelölt és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A politikusok megbeszélték az egyházak képviselőivel a térség legfontosabb problémáit, kihívásait, különös tekintettel a közelgő választásokra. Egyetértés született a tekintetben, hogy a választásokon való részvétel rendkívül fontos a kárpátaljai magyarság megmaradását illetően, és hogy a sikeres szereplés egyik legfontosabb záloga az egyházak politikai szerepvállalása.
A megbeszélés kezdetén Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke köszöntötte a vendégeket, köszönetet mondva a magyar kormány támogatásáért, mely által megújulhatott a Kálvin János Szakkollégium épülete. Németh Zsolt humorosan egészítette ki a püspök szavait, mondván, hogy az épület színe tökéletes, mivel a narancssárga mindig is közel állt a szívéhez. Majd komolyra fordítva a szót, Németh Zsolt arról beszélt, hogy szerinte a presbiteri hivatás legfőbb ismérve: elöl járni a hitben. Ily módon a presbiter legfőbb feladata, hogy azt a közösséget, ahol megválasztották, az ige fényénél egyben tartsa. Izgalmas időket élünk – mondta az államtitkár. Európa forrong, és sok politikai kampányban az egyházak bűnbaknak vannak beállítva sok társadalmi probléma miatt. Németh Zsolt arra kérte az egyházak képviselőit, hogy amennyi erejük van, azt próbálják meg abba a munkába fektetni, melynek célja a választási siker, hiszen kevés olyan erő van, amely még az utolsó pillanatokban annyira meg tudná mozgatni, át tudná járni a közösséget, mint az egyházak.
Brenzovics László beszélt az egyházak európai és ukrajnai helyzetéről, kiemelve, hogy az egyházak térségünkben is olyan feladatokat látnak el, mely feladatokat az államnak kellene ellátnia. Az új elnököt még a régi emberek veszik körül, így nem adták meg a magyar választási körzetet sem, arra hivatkozva, hogy nem tudják, hol élnek a magyarok Kárpátalján – mondta az elnök. Esélyeink vannak, a döntő kérdés, hogy el tudjuk-e vinni az embereket szavazni – szögezte le Brenzovics László.
A felvezető beszédeket rövid eszmecsere követte, melyen a Kárpátalját leginkább érintő kérdésekről esett szó, így a határátkelőhelyek kibővítéséről, az átkelés meggyorsításáról, és nem utolsósorban arról, hogy milyen akadályok hárulnak a sikeres választás elé, s ezen akadályokat miként lehetne hatékonyan leküzdeni.
Brenzovics László a megbeszélés végén kiemelte, az egyházaknak érdekük az, hogy legyen magyar képviselő a parlamentben, másrészt nagy szerepük van a szavazatvásárlás és más manipulációk elleni fellépésben. Az elnök abban látja továbbá az egyházak fő szerepét a választásokkal kapcsolatban, hogy biztassák a híveket annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt a választásokon.
JT