Ezúttal mindenki a kicsik kedvében járt

Gyermeknap Tiszaásványban és Botfalván

2019. július 10., 08:06 , 963. szám
Tiszaásvány

Július 7-én, vasárnap az ungvári járási Tiszaásványban és Botfalván is minden a gyermekekről szólt, akiket változatos programokkal, szórakozási lehetőséggel vártak a szervezők. A Bethlen Gábor Alap és a KMKSZ által támogatott programokon találkozott a szülőkkel és nagyszülőkkel Barta József, a KMKSZ alelnöke, aki a magyar szervezetek által támogatott képviselőjelölt a 68. számú, Ungvár központú választókörzetben.

Tiszaásványban negyedik alkalommal szervezett gyermeknapot a helyi tanács, összefogva a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetével. A község központjában lévő park szabadtéri színpadáról Berkecz Mária ungvári magyar konzul köszöntötte a helybelieket elsőként. Elismerően szólt a helyi közösségről, akik a gyermeknap mellett majálist és falunapot is szerveznek minden évben, ezekre a programokra pedig nagy szükség van, hisz a család után a legközelebbi közösség a falu közössége…

Barta József, a 68. számú választókerület magyar képviselőjelöltje is köszöntötte a gyerekeket és a szülőket. Elmondta, hogy általában mi tanítgatjuk a gyerekeinket, de mi is tanulhatunk tőlük legalább három fontos dolgot, Paulo Coelho világhírű brazil író szerint megtanulhatjuk tőlük például azt, hogy hogyan lehet ok nélkül örülni a mának, mindent elkövetni vágyaink teljesülése érdekében, valamint érdeklődőnek, nyitottnak lenni a világra.

Ferkó Csaba, Tiszaásvány polgármestere köszönetet mondott az önzetlen segítőknek, a KMKSZ-alapszervezetnek, a helyi óvoda, kultúrház és községi tanács munkatársainak – az ő összefogásuknak köszönhetően valósulhatott meg idén is a gyereknap a gyermekek legnagyobb örömére.

Orbán István, a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetének elnöke megjegyezte, hogy gyereknapkor észre lehet venni, hogy a faluból hiányzik egy generáció. A szülők többsége rákényszerült, hogy külföldön keressen munkát. Arra kérte a jelenlévőket, hogy szavazzanak a közelgő parlamenti választásokon a magyarság közös jelöltjére, Barta Józsefre, bízva egy élhetőbb ország megteremtésében.

A programok sora a Tiszaásványi Szivárvány Óvoda növendékeinek műsorával kezdődött. Voltak ügyességi vetélkedők, szépségverseny, kispályás focitorna, ahol a helyi fiatalok játszottak jó hangulatú meccseket a tiszaújfalui és két csapi csapat ellen. Volt ugrálóvár és trambulin, népszerűek voltak a kézművessátrak is, ahol hajfonás, arcfestés, papírtolltartó-hajtogatás és csillámtetkó-készítés zajlott. Ott volt Vitalina is, a bohóc, akinek a jelmezeit fel is lehetett próbálni.

Közben Hricák Mónika felcser asszony a szülők és a nagyszülők vércukorszintjét is megmérte az egészségügyi sátorban.

Baksa Erika nagyon finom babgulyást főzött, Furda Csaba helyi vállalkozó üdítővel és ásványvízzel támogatta a rendezvényt, míg Pásztornyicki László, az Itália Snack & Pizza étterem vezetője pedig pizzaszeletekkel kedveskedett a gyerekeknek és a focicsapatoknak.

Botfalván a futballpályán a helyi, ungtarnóci, sislóci és más környékbeli településeken élő gyerekek számára szervezett gyermeknapot a KMKSZ helyi alapszervezete a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Mikula Sarolta, a KMKSZ Botfalvai Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, közöttük Barta József képviselőjelöltet, Mackó Istvánt, az Ungvári Járási Tanács alelnökét, Bujdosó Erzsébet járási képviselőt, valamint a környező települések KMKSZ-alapszervezeteinek elnökeit.

Bujdosó Erzsébet a szülőkhöz és nagyszülőkhöz fordulva hangsúlyozta: „Azért fontos, hogy az előttünk álló parlamenti választások alkalmával olyan jelölt mellett tegyük le voksunkat, aki kiáll az Alkotmány adta kisebbségi jogainkért, hogy megőrizzük nemzeti identitásunkat. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is elősegítse szülőföldünkön való megmaradásunkat. Tegyen családjaink, gyermekeink szebb jövőjéért. Kívánom Botfalva és valamennyi környékbeli település gyermekeinek, hogy legyen felhőtlen, boldog és szeretetben gazdag gyermekkoruk.”

Barta József köszöntőbeszédében kiemelte: „A legnagyobb érték mindannyiunk számára a gyermek, bennük van a jövőnk, szeretetünk célpontjai. A mi boldogságunk csak úgy lehet teljes, ha boldognak látjuk a gyermekeinket, ezért mindent megteszünk értük.” A gyermekeink jövője szempontjából fontos, hogy visszaszerezzük a tőlünk elvett oktatási és nyelvi jogainkat, hogy megmaradhassunk szülőföldünkön magyarnak. Ehhez fontos számunkra a parlamenti képviselet, illetve azért, hogy megpróbálhassunk jobb életfeltételeket teremteni ebben az országban, hogy ne kelljen elmenniük a szülőknek, itt is meg tudjanak tisztességesen élni – hangsúlyozta Barta József.

Az Illár Viktória vezette Palágykomoróci Nefelejcs Asszonykórus nyírségi népdalokat énekelt. A Kistücsök csoport dunántúli ugrós táncot adott elő, a Palágykomoróci Szivárvány Tánccsoport pedig modern diszkótáncot táncolt. Hosszas rábeszélés után Illár Mátyás tréfás népdalokkal nevettette meg a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

Senki nem maradt éhes, hisz nagyon finom bogrács­gulyást főzött a rendezvényen Takács István és Veres Szilárd. A gyerekek között a lekváros palacsinta és a sütemények voltak a legnépszerűbbek, és minden gyermek kapott fagyijegyet is a szervezőktől.

Sokan ugráltak a trambulinokon, itt is nagyon népszerű volt a testfestés és a hajfonás, valamint a sportvetélkedők is. Nagyon sok gyermek felült a kis póniló hátára is.

Az önfeledt játéknak csak az estére felkerekedett vihar vetett véget.

dózsa