Megújult a Tiszaásványi Óvoda

2019. július 26., 16:11

Július 19-én adták át a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvodát az ungvári járási Tiszaásványban. A több mint 2 millió hrivnya értékű támogatással megújult intézmény 3 csoporttal működhet, s Tóth Sándor építész keze munkáját dicséri.

Az örömteli rendezvényen jelen volt Bezzeg Tamás, Magyarország ungvári konzulja, Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke és megyei tanács első elnökhelyettese, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, megyei képviselő, Bátori József megyei képviselő, Ráti Éva, a járási közigazgatási hivatal alelnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke, a járási tanács KMKSZ-frakció vezetője, Orbán István, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, járási képviselő, Ferkó Csaba polgármester, Soós Zsolt református lelkész. Az épület bejárata előtti szalagátvágást követően a vendégek Ladányi Erika óvodavezető kíséretében végigjárták a helyiségeket, ahol 46 óvodás foglalkozik, de 20-at helyszűke miatt eddig nem tudtak felvenni. Majd az udvar végében kialakított kerti pavilonban megtartották az átadási ünnepséget.

Orosz Ildikó köszöntőjében örömmel jegyezte meg, hogy harmadszor avatnak óvodát Tiszaásványban, és az elmúlt évek során összesen mintegy 30 millió forint értékű beruházás érkezett a településre.

– Az első felújítás a Julianus Barát Alapítvány támogatásával valósult meg. Akkor egy dohányszárítónak készült épületet alakítottak át. Majd a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében az Ungvári Járási Tanács hozzájárulásával elvégezték a legfontosabb javítási munkálatokat, kialakították a nagytermet, kicserélték a bútorzatot, valamint technikai eszközökkel szerelték fel az óvodát. A program második ütemében pedig teljes körűen felújították, illetve kibővítették az épületet – mondta az elnök asszony és kiemelte, hogy ez a jelentős fejlesztés a nemzeti összetartozás jegyében valósult meg. – A mi feladatunk, hogy igazoljuk, nem ablakon kidobott pénz a magyar kormány támogatása, s készek vagyunk felelősséget vállalni, tenni a sorsunkért – fogalmazott Orosz Ildikó.

Bezzeg Tamás konzul egy örök bölcsességgel kezdte, mely szerint a fiataloké a jövő, pedig eredetileg úgy volt, hogy a miénk lesz. Majd a viccet félretéve kifejtette: „Az óvoda az egyik legfontosabb tényező a gyermekek neveléséhez, hiszen itt tanulják meg a szociális alkalmazkodást. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelően felszerelt, komfortos környezet és a képzett szakmai háttér. A magyar kormány ennek jegyében támogatja a kárpátaljai oktatási intézmények felújítását, illetve építését, bízva abban, hogy ezzel a helyi magyarság szülőföldön maradását segíti.”

Barta József folytatva az előtte szóló diplomata gondolatát humorosan megjegyezte, hogy mindenki fiatal, csak hosszabb-rövidebb ideje. Majd komolyra fordítva a szót a politikus kiemelte:

– Ukrajnában sok mindenért – jogainkért, boldogulásunkért – meg kell küzdeni, de az ember boldogságra jött erre a földre, és mi itt, Kárpátalján legnagyobb örömünket a gyermekeinkben látjuk. Mindent megteszünk azért, hogy egészségesen fejlődjenek és nevelkedjenek. Reméljük, hogy mire ezek a csöppségek felnőnek, szebb világ lesz, de ezért tenni kell.

Az ünnepi köszöntők elhangzása után Soós Zsolt református lelkész mondott áldást az óvodára és az egybegyűltekre. A rendezvényt az óvodások műsora zárta.

Rehó Viktória