Milyen lehet az ukrán nyelvpolitika a választások után?

2019. augusztus 7., 09:40 , 967. szám

Május vége óta új elnöke van Ukrajnának, és a júliusi parlamenti választások eredményei alapján a Legfelső Tanácsba is a Zelenszkij mögött álló párt alkothatja a legnagyobb frakciót. A kárpátaljai magyarok azonban ebben a ciklusban már nem rendelkeznek majd parlamenti képviselettel. Mire számíthat közösségünk ebben a helyzetben az utóbbi két évben számos konfliktust okozó nyelvpolitika területén? Megtörténik-e az oktatási törvény 7. cikkelyének és a 2019 tavaszán elfogadott államnyelvi törvénynek a módosítása, lesz-e irányváltás az állami nyelvpolitikában? Milyen nyelvpolitika volna egyaránt kedvező Ukrajna és a kárpátaljai magyarok számára? Milyen lehet az ukrán és a kisebbségi nyelvek közötti viszony? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csernicskó Istvánnal, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetőjével, akinek egyik fő kutatási témája az ukrajnai nyelvpolitika és a magyar nyelv helyzete Kárpátalján.

– Jól emlékszünk arra, hogy az elnöki mandátuma vége felé közeledő Porosenko, szoros együttműködésben a ciklusa lejártához érkező parlamenttel, több olyan jogszabályt támogatott, amelyek kedvezőtlenül érintették a kárpátaljai magyarok nyelvi jogait. Elsősorban a 2017-es oktatási törvény 7. cikkelyére és a 2019 áprilisában megszavazott államnyelvi törvényre utalhatunk, de jelzésértékű volt a 2012-es nyelvtörvény hatályon kívül helyezése is 2018 elején. Ön szerint a hatalomváltást követően számíthatunk-e gyökeres vagy legalább érdemi fordulatra Kijev ukránosító nyelvpolitikájában?

– Őszinte leszek: alig egy héttel a parlamenti választások után, az új parlament és kormány megalakulása előtt fogalmam sincs, milyen irányt vesz majd az új hatalom nyelvpolitikája.

– Az elnökválasztási kampány előtt és után Volodimir Zelenszkij elnök környezetében elhangzottak olyan ígéretek, amelyekből arra következtethetünk, hogy felülvizsgálják az államnyelvről szóló jogszabályt. Vagy ezt nem kell komolyan venni?

– Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajnában eddig az volt a hagyomány, hogy a választási kampány során tett ígéretek megvalósítása helyett az új hatalom inkább egyensúlyozó taktikát választott: az egyik döntésével megpróbálta kiszolgálni az ukránosítást erőltető nemzeti-nacionalista szavazókat, a másikkal azonban gesztusokat tett az orosz ajkú tömegek felé. A nyelvtörvénnyel kapcsolatos ígéret mellett például olyat is hallhattunk az új elnöktől, hogy védelmezni fogja az ukrán nyelvet. Nyilván meg kell várnunk, kik kerülnek a nyelvpolitika alakulása szempontjából is lényeges posztokra (kormányfő, oktatási miniszter, kultuszminiszter stb.), és azt is, melyek lesznek e téren az első lépések, de attól tartok, ez az ukrajnai hagyomány folytatódni fog. Bármekkora többséget tudhat maga mögött az elnök a parlamentben, politikai megfontolásokból nem engedheti meg magának, hogy magára haragítsa akár az ukránosítást váró, akár a kisebbségi nyelvi jogok helyreállítását remélő választókat, tekintettel arra, hogy előbb vagy utóbb (legkésőbb jövő októberben) helyhatósági választások is várnak ránk, és az elnök pártja nyilván a régiókban és a helyi szinteken is szeretne minél előnyösebb pozíciókat szerezni. Persze az is elképzelhető, hogy most kivételesen az lesz az új hatalom célja, hogy teljesítse választási ígéreteit. Csakhogy konkrét és egyértelműen számon kérhető ígéreteket nem kaptunk sem az elnökválasztási, sem a parlamenti kampány során, így nehéz bármit is számon kérni. Szóval, nem tudjuk, vagy legalábbis én nem tudom, milyen lesz az új kormányzat nyelvpolitikája.

– Az sem ad reményre okot, hogy Zelenszkij a beiktatási beszédének több pontján is orosz nyelvre váltott?

– Erre balgaság volna feltétlen optimizmust alapozni. Öt évvel ezelőtt Porosenko is tett gesztusokat, például újévi beszédébe néhány mondatot oroszul tűzött be, de regnálásának elején még azt is hangoztatta, hogy oroszul ugyanolyan jól lehet szeretni Ukrajnát, mint ukránul, s jól tudjuk, később milyen irányt vett a nyelvpolitikája. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az újonnan megválasztott elnök is ukránosításba kezd hamarosan, hanem csak azt jelzem, hogy az ukrán politikában sok minden elképzelhető.

– Az se erősíti az optimizmust, hogy az új elnök orosz anyanyelvű és nem ukrán etnikai gyökerekkel rendelkezik, vagyis személyesen is érintett a kisebbségi kérdésben?

– Az elnök elsősorban politikus, s csak sokadik szempontként jöhet számításba az, hogy milyen az anyanyelve vagy a nemzetisége. Főként igaz ez Ukrajnában, ahol az előző öt államelnök között több is volt, aki nem anyanyelvként beszélte az ukránt, és aki családi körben az oroszt részesítette előnyben, mégis ukránosító politikát folytatott. Vagy emlékezhetünk arra is, hogy a többszörös miniszterelnök és sokszoros államfőjelölt Julija Timosenko, aki például az exelnök Leonyid Kucsmához vagy a megbuktatott Viktor Janukovicshoz hasonlóan csak felnőttkorában tanult meg ukránul, kormányfőként hogyan erőltette az ukránosítást. Várjuk meg, milyen konkrét lépéseket tesz az új hatalom, és majd kiderül, milyen irányba indulnak.

– Mivel arról tehát egyelőre nem beszélgethetünk, milyen lesz az új kijevi kormányzat nyelvpolitikája, megkérdezem: ha valami csoda folytán felhatalmazást kapna arra, hogy határozza meg, milyen legyen Ukrajna hivatalos állami nyelvpolitikája, mit tenne?

– Ez viccnek is rossz. Ahhoz, hogy erre felhatalmazást kapjak, valóban csodának kellene történnie. Kutató vagyok, nem politikus, ezért még ez esetben se vállalnék ilyen feladatot.

– Azért csak van elképzelése arról, milyennek látná szívesen az állami nyelvpolitikát. Játsszunk el a gondolattal: ha mégiscsak tanácsot kérnének Kijevből, mit javasolna? Milyen modellt állítana például a kijevi döntéshozók elé példaként?

– Persze, vannak elképzeléseim. Az biztos például, hogy egyetlen állam nyelvpolitikáját sem ajánlanám kritika nélküli átvételre. A javaslatom az volna, hogy induljunk ki a valós nyelvi helyzetből és az ország alkotmányából. Egyrészt abból, hogy Ukrajna lakosságának jelentős része nem ukrán anyanyelvű, másrészt pedig abból, hogy az Alkotmány 10. cikke szerint az ország egyetlen államnyelve az ukrán, de az állam garantálja a nemzeti kisebbségek nyelveinek szabad fejlődését és használatát is. Mindenképpen figyelembe kell venni az Alkotmány 11. cikkét is, mely szerint az állam támogatja a kisebbségek nyelvi és kulturális identitásának megőrzését. Az alaptörvény 22. cikke alapján az állampolgárok szabadságjogai nem sérülhetnek, s az új törvények elfogadása során a már meglévő jogokat visszanyesni nem lehet. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a nyelvpolitika alakításában tekintettel kell lenni Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaira, s nemcsak A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény ratifikációjából eredő kötelezettségekre, hanem a szomszédos államokkal kötött kétoldalú egyezményekre, valamint az Európai Tanács ajánlásaira is. Ennek alapján azt javasolnám, hogy el kell felejteni az új államnyelvi törvényt, és helyette egy új, átfogó nyelvtörvényt kell mielőbb elfogadni, amely egyetlen jogszabályban rendezi az ukrán és a kisebbségi nyelvek használatát. Mégpedig úgy, hogy a törvény a régiók nyelvhasználatáról szóló döntés jogát a sokat emlegetett decentralizáció jegyében a megyei, járási és helyi önkormányzatok hatáskörébe utalja.

– De az alkotmány 92. cikkelye azt is előírja, hogy a nyelvhasználatot kizárólag törvényekkel lehet szabályozni, a megyei és helyi önkormányzatok döntéseivel nem. Hogyan működhetne az elképzelése a gyakorlatban?

– Egy jó törvénnyel ez megoldható. Eszerint a központi állam szintjén az ukrán a kötelezően használandó államnyelv maradhatna, és a régiókban, ahol a lakosság 5, vagy 8, vagy 10, esetleg – de ez már szerintem magas küszöb annak ellenére, hogy sok országban ezt használják – 20 százaléka más nyelvet használ, ott biztosítani kellene az ukrán nyelvű ügyintézés lehetőségét is, de az adott kisebbség nyelve is használható legyen minden lehetséges helyzetben. A megyei, járási, helyi önkormányzatnak pedig az volna a feladata, hogy a helyi körülményekhez igazítva elkészíttesse a két- vagy akár többnyelvű helynévtáblákat, intézménynév-táblákat, igazolványokat, bizonyítványokat, hivatali űrlapokat és formanyomtatványokat stb. Egy jó jogszabály előírhatja például, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a személyazonosságot, végzettséget, képesítést stb. igazoló állami okmányokat a saját anyanyelvén is megkaphassa. Ezek szövege lehet kétnyelvű, ahol az egyik célszerű módon az államnyelv, és az állampolgár dönthet arról, hogy melyik Ukrajnában használatos másik nyelven szeretné látni a bejegyzéseket a dokumentumban, vagy akár arról is, hogy nem kér más nyelvű szöveget az okmányba, mert megelégszik az ukrán egynyelvű változattal. Amiben a régiókban és helyi szinten dönteni lehetne, az például az önkormányzati üléseken használatos nyelv, vagy hogy ki kell-e hirdetni az önkormányzati döntéseket az ukrán mellett más nyelveken is, vagy ezt nem indokolja a lakosság nyelvi összetétele.

– Nem róna egy ilyen törvény nagy anyagi terhet a megyei, járási és települési költségvetésekre?

– Nem. Egész egyszerűen nem igaz, hogy ha valaki megrendel egy utcanévtáblát vagy egy hivatali űrlapot, akkor az csak azért drágább lesz, mert nem egy, hanem több nyelven szerepel rajta a szöveg. Azt se gondolhatja komolyan senki, hogy egy jelentős számban magyarok lakta településen, például Nagydobronyban vagy akár Beregszászban gondot okozna vagy sokba kerülne magyarul is értő hivatalnokot találni ahhoz, hogy az ezt igénylő helyi lakosok szóban és írásban anyanyelvükön is érintkezhessenek az ő adójukból működtetett és elvileg értük tevékenykedő, őket szolgáló helyi hivatalokkal, tisztviselőkkel.

– Ez esetben elképzelhető volna akár az is, hogy a jelentős magyar lakossággal rendelkező Kárpátalján, illetve azon belül az ilyen járások és városok, falvak területén a magyar nyelvet gyakorlatilag hivatalos nyelvként használhatnánk?

– Miért ne? Számos példa van arra a világban, hogy egy ország állami szinten egynyelvű ugyan, de egyes régiókban hivatalos többnyelvűség uralkodik. Ne csak a közismert példákra gondoljunk itt, mint például Svájc, Belgium, Finnország, Kanada stb., hanem olyan államokra is, mint például az Amerikai Egyesült Államok. Az USA egyértelműen angol egynyelvű akkor, ha a szövetségi kormány, a kongresszus, a központi állami szervek, a közigazgatás és minden közszolgáltatást nyújtó szerv nyelvéről beszélünk, és így van ez a tagállamok kormányzataival is. Többnyelvű viszont az ország akkor, amikor az állam a nem angol anyanyelvű állampolgárait kívánja megszólítani. Itt ugyanis lehetőség van – sokszor bármiféle jogszabályi előírás nélkül – a közszolgáltatások többnyelvű igénybevételére. Miért ne kaphatna nálunk is ukrán–magyar kétnyelvű adóívet például egy Kárpátalján tevékenykedő, ukrán állampolgárságú, de magyar anyanyelvű vállalkozó? Az USA bizonyos részein ez lehetséges, itt nem.

– Mi lesz ez esetben az ukrán nyelvvel? Juscsenko idején és a Porosenko-érában is folyton azt hallottuk, hogy az ukrán nyelv veszélyben van, ezért az állami nyelvpolitika legfőbb célja és feladata az ukrán mint államnyelv funkcióinak mielőbbi kiterjesztése a társadalmi élet minden területére, és ezt célozza a 2019-es államnyelvi törvény is.

– Az ukrán nyelvi hegemóniának a nyilvános szférában való megteremtése olyan politikai szándék, amely a hatalom gyakorlásának szimbolikus eszközévé vált Ukrajnában. Mind a 2004-es narancsos forradalom, mind pedig a tíz évvel későbbi méltóság forradalma után az ukrán nyelv szakrális szimbólummá emelése a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának eszköze volt – se több, se kevesebb. Bármennyit is mondogatják ezt a politikusok, az ukrán állam nem attól lesz erős és gazdag, hogy a nyilvános szférákat az ukrán nyelv uralja. A világ államai között nagyon sok olyan van, ahol természetes a hivatalos többnyelvűség, és ezek többsége gazdaságilag, politikailag sokkal stabilabb, mint Ukrajna. Attól nem lesz gazdaságilag prosperáló és politikailag szilárd az ország, hogy minden nyilvános helyen az ukrán nyelv használata válik kizárólagossá. Pontosabban: nem attól lesz jó az ország helyzete, hogy az ukrán az egyetlen államnyelv és hivatalos nyelv, és főleg nem attól, hogy mindenki államnyelven tanul az oktatás minden szintjén. (Folytatjuk)

Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont/JT