Előzetesben marad a KMKSZ-székház robbantását szervező férfi

2019. augusztus 20., 19:51 , 969. szám

Újabb bírósági tárgyalásra került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen robbantásos merényletet szervező egyik vádlott ügyében. Mint ismeretes, az Ungvári Városi-Járási Bíróság legutóbbi, június 21-én megtartott ülésén két időpontra – augusztus 16., péntekre és augusztus 19., hétfőre – tűzte ki Kosztyantin Krivics ügyének tárgyalását.

Pénteken délelőtt a meghirdetett időpontban valamennyi résztvevő megjelent a tanácskozóteremben, kivéve a vádlott egyik védőjét, azt az ügyvédnőt, aki hol egészségügyi okok, hol pedig egyéb munkaköri elfoglaltságok miatt többnyire nem jelent meg az elmúlt egy év folyamán a tárgyalásokon. A vádlott másik ügyvédje bejelentette, hogy a vádlott felesége felbontotta az említett ügyvédnővel kötött szerződést, mivel az nem teljesítette a feltételeket. Ezt követően új szerződést kötött egy másik ügyvéddel. Az elnöklő bíró ismertette a védelemben bekövetkezett személyi változást illető jogi előírásokat: a törvény szerint a vádlott csak az illető ügyvéd személyes jelenlétében mondhat le annak szolgáltatásairól. Viszont mivel a törvény lehetővé teszi más (maximum 5) védő alkalmazását, így nincs törvényes akadálya annak, hogy új ügyvédet vonjanak be az ügybe. A bírói testület 3 hetet adott számára az ügy anyagaival való ismerkedésre.

Mivel augusztus 19-én lejárt volna a vádlott fogva tartásának időtartama, Denisz Hirjak ügyész kérelmezte, hogy újabb 60 nappal hosszabbítsák meg azt. Kosztyantin Krivicset különösen súlyos bűntény elkövetésével vádolják, és a vádlott megpróbált elrejtőzni a felelősségrevonás elől, valamint hamis ukrán útlevelet is készíttetett. Az ügyész úgy véli, hogy szabadlábon történő védekezés esetén elmenekülhet az igazságszolgáltatás elől, nyomást gyakorolhat a még mindig menekülésben lévő másik szervezőre, és befolyásolhatja a tanúkat. A vádlott ügyvédje ezzel szemben azt kérte, hogy a továbbiakban alkalmazzanak enyhébb óvintézkedést Kriviccsel szemben, hogy házi őrizetben védekezhessen, mert véleménye szerint védence nem jelent veszélyt az ügy többi résztvevőjére. A háromtagú bírói testület rövid tanácskozás után elegett tett az ügyész kérésének, és újabb 60 napra meghosszabbította a KMKSZ-székház felrobbantásának szervezésével vádolt férfi fogva tartását, aki így október 13-ig előzetesben marad.

Nos, mint láthatjuk, az ügy több mint egy éve tartó vizsgálata során ismét nem történt előrelépés. A KMKSZ-székház felrobbantását szervező férfi ügyének következő tárgyalására a tervek szerint szeptember 12-én kerül sor.

Rehó Viktória