Pásztor István: A magyarok mindig megfizették az árát, ha elfeledkeztek a nemzet elsőségéről

2019. augusztus 21., 10:22 , 969. szám

A magyarok mindig megfizették annak árát, amikor elfeledkeztek István király döntéseinek erkölcsi megfontolásairól, arról, hogy első helyen a magyarok vannak; nem mások ellenében, nem Európán kívül, nem gőggel és elfordulással, de önbecsüléssel és kellő eréllyel ahhoz, hogy érdekeiket érvényesítsék – hangsúlyozta augusztus 20-i ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke múlt szombaton Palicson.

Hozzátette: az érdekérvényesítéshez a magyaroknak ugyanannyi joguk van, mint bármely más népnek, nem kevesebb és nem több, ugyanis a jog nem kilóra és nem a nemzeteket kitevő emberek számában mér.

Rámutatott: Szent István király ünnepe a döntés ünnepe, hiszen István királynak úgy kellett a magyar nemzet szempontjából létfontosságú döntést hoznia, hogy nem tudta, helyesen cselekszik-e, és döntésével a magyar nép megmaradását alapozza-e meg – húzta alá.

„El kellett döntenie, hogy a Kárpát-medencében hazára talált magyarok miként maradhassanak meg magyarnak, miként lehessen államuk, milyennek kell lennie az államnak ahhoz, hogy Európában, más népek ölelésében és szorításában fennmaradhasson” – tette hozzá.

Pásztor István rámutatott, hogy ma a magyarok már ismét közösen hoznak döntéseket.

„Nem jelent elzártságot a nemzettől az, hogy nem élünk egyazon országban. A döntéseink közösek: vállaljuk és akarjuk, hogy Magyarországot olyan kormány vezesse, amely az országot magyarnak akarja megtartani, függetlennek és kereszténynek” – húzta alá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy „korunk eseményeit fürkészve mindenki számára világos lehet, hogy a jövőben sincs más feladatunk, mint a Szent István-i úton járni: erős nemzet, jól szervezett állam, törvényes rend, szuverenitás, és Európa keresztény világának védelme”. Hozzátette: a magyarok ezer éve tudják, hogy mi a dolguk és mi a küldetésük.

(MTI/Kárpátalja)