Hétvégi zenésztalálkozó és Omega-koncert, a KMKSZ őszi és decemberi rendezvényei – interjú Molnár Lászlóval

2019. szeptember 10., 17:13

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében minden évben számos, a magyar kultúrát és hagyományokat őrző, a kárpátaljai és a Kárpát-medencei magyarságot összetartó, valamint a különböző generációk számára szórakoztató jelleggel bíró rendezvény valósul meg megyeszerte. Interjúnkban a 2019. évi őszi és decemberi programokról olvashatnak. Újságírónk Molnár Lászlóval, a KMKSZ kulturális titkárával beszélgetett.

– Színes volt a paletta a KMKSZ által szervezett rendezvényeket illetően az év eddig eltelt hónapjaiban.

– Valóban. A nyár végeztével véget ért a fesztiválszezon is. A Szövetség is sok szabadtéri rendezvényt szervezett, kiemelném például a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban szervezett megemlékezést, a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt, a szernyei gyereknapot és a tiszaújlaki Turul-ünnepséget. Egy nagyobb volumenű rendezvény lesz még idén ősszel, ami éppen ezen a hétvégén kerül megrendezésre: a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó.

– A zenésztalálkozó nem újdonság vidékünkön, ugyanis immár 24. alkalommal szervezik meg Kárpátalján. Mesélne a találkozóról?

– A zenésztalálkozóra szeptember 14-én kerül sor 15.30 (k-e. i. sz.) órai kezdettel a beregszászi Barátság Stadionban. Itt egyrészt a kárpátaljai magyar könnyűzenei világ képviselői lépnek színpadra, emellett a rendezvény zárásaként igyekszünk mindig egy híres, sokak által ismert együttest, fellépőt meghívni. Idén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az Omega együttes fogadta el megkeresésünket, akik most fognak első alkalommal Kárpátalján koncertet adni. A koncert 20 órakor veszi kezdetét, amelyre a belépés ingyenes.

– Milyen rendezvények várhatók még ebben az évben?

– Természetesen a nemzeti ünnepeinket méltatni fogjuk. Minden évben Nagyszőlősön szervezzük meg az október 6-ai központi megemlékezést, ugyanis a város magyar tannyelvű iskolája báró Perényi Zsigmond – aki az 1848–49-es szabadságharc kárpátaljai vonatkozásban kiemelkedő szereplője volt – nevét viseli, és amelynek udvarán a báró szobra előtt emlékezünk meg az aradi vértanúkról. Ezt követően október 23-án megemlékezünk az 1956-os forradalomról. A KMKSZ vezetősége úgy döntött, hogy idén két helyen szervez központi megemlékezést: Ungváron és Beregszászban. November közepén az 1944–45-ben málenkij robotra elhurcoltakról emlékezünk meg Szolyván. Néhány évvel ezelőtt az elnökség úgy döntött, hogy minden ötödik és tizedik évfordulón a megemlékezők egy csoportja Munkácsról gyalogosan megy el Szolyváig. Lesz még egy szabadtéri rendezvényünk decemberben, az adventi vásár, amit hatodik alkalommal fogunk megszervezni advent harmadik hétvégéjén Beregszász főterén. Ide igyekszünk olyan kézműveseket meghívni, akik valóban olyan kézzel készített ajándékokat tudnak bemutatni, melyeknek eszmei értékük is van. A vásári forgatag alatt megrendezzük a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót, valamint az egyházkórus-találkozót. Az idei évnek az a különlegessége, hogy Magyarországon Rákóczi-emlékévnek nyilvánították a 2019-es évet, így ennek keretében nekünk is vannak programjaink: a beregszászi színházzal sikerült szerződést kötnünk, amely szerint készítenek egy előadást II. Rákóczi Ferencről, amelyet előadnak azokon a településeken, ahol adottak a körülmények egy színházi előadáshoz, illetve a Rákóczi-szabadságharc történetét fogja egy terjedelmesebb előadásban bemutatni Popovics Béla művészettörténész, Kész Barnabás néprajzkutató és történész pedig a fejedelem korabeli öltözetet és fegyvereket fog bemutatni. A legnagyobb dolog – ami terveink között jelenleg szerepel – az, hogy Beregszász központjában felavassuk II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát, amelynek az alapkőletétele júniusban történt.

CsA