Vasárnapi üzenet: 2019. 09. 15.

„A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket. Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.” (ApCsel 19,18–20)

Az efézusi közösség lelki megújulásának rendkívül egyszerű, mégis elengedhetetlen feltételei voltak. Le kellett számolniuk azzal a bűnnel, ami leginkább megkötözte az életüket. Itt okkultizmusról van szó, babonákról, varázslásról, de tulajdonképpen mindegyik bűnünkkel három lépésben tudunk szembefordulni. Ez a bűntudat, a bűnbánat és a bűnvallás. S hogy mennyire nem magától értetődő egyik lépcsőfok sem, akkor értjük meg, amikor Krisztust imádkozni halljuk a keresztfán: „Atyám! Bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34) A bűntudat azt jelenti, hogy nemcsak sajog a lelkem, nemcsak furdal a lelkiismeret, hanem az értelmem is kimondja: amit tettem, helytelen. Méghozzá Isten mércéje szerint. Hiszen az emberi világ sokáig tudja szajkózni egy-egy gonosz dologról, hogy valójában semmiség. Ideológiák, mozgalmak olyan sokszor éppen egy-egy bűnre kívánják felszabadítani az emberiséget: nem gond, ha megteszed; jogod van hozzá, kivívtuk neked. Isten Lelke azonban elvégzi az emberben, hogy meglássa, belássa: mégis bűn. A bűnt azonban meg lehet indokolni. Magyarázhatjuk a bizonyítványt. Így alakult, így esett, nem tehetek róla, mások szedtek rá, nem gondoltam végig, más rosszabbakat is csinál. Isten Lelke azonban azt is elvégzi, hogy lássam a következményeket, hogy fájjon, s hogy belső szomorúságot okozzon a magam bűne. Mint egy bőr alá befurakodott szálka, amely folyton sajog; mint egy vesekő, amely időről időre nyilall egyet váratlanul. Mégis rendezetlen egy régi ügy, mégis hordozom magamban. S végül kimunkálja Isten Szentlelke a bűnvallást is, ami a szabadulásnak, a gyógyulásnak a nyitánya. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9) Isten nem csak diagnosztizál, mindig gyógyít is. De csak ha a beteg is akarja. Amíg nem érdekel, amíg nem fáj eléggé, amíg nem tudom kimondani jómagam is, hogy gond van, addig nincs szabadulás. Ha kimondom, hogy szükségem van a kegyelemre, szükségem van a megtisztulásra és megújulásra, Isten azonnal cselekszik. S ez ott, Efézusban azt is jelentette, hogy a régi élet, s a régi bűnök kelléktárát azonnal megsemmisítették. Valaki megszámolta, hogy mennyi értéket képviselt. Ötvenezer ezüst. Mégis szemét, mégis fölösleges. Most értették meg. Elpazarolt idő, elpazarolt erőforrások vannak mögöttünk is. S ha az Úr felnyitja a szemünk, akkor nekünk is nagytakarítást kell végeznünk a magunk életében. Tudatosan. Könyörtelenül. Pállal együtt ki kell mondanunk: „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14)

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor