A szolgáltató felelősségéről

2019. szeptember 21., 10:15 , 973. szám

„A vegytisztítóban tönkretették a legértékesebb szőnyegünket. A szélén most egy tenyérnyi folt éktelenkedik. A tisztító munkatársai állítják, hogy a folt már akkor is megvolt, amikor ők átvették a szőnyeget, de ez hazugság. Természetesen ezek után nem voltam hajlandó fizetni a munkájukért, sőt azt akarom, hogy távolítsák el a foltot, vagy fizessék meg a szőnyeg árát.”

– Legalábbis furcsa a vegytisztító munkatársainak érvelése, hogy az ominózus folt már korábban is a szőnyegen volt, hiszen a fogyasztói reklamációk elkerülése végett hasonló esetekben a szolgáltatók rögzítik az átvett holmik-tárgyak jelentősebb sérüléseit, hiányosságait. Jól tette, hogy nem fizetett: a szolgáltatónak károkozás esetén nincs joga pénzt követelni. Viszont ilyenkor a fogyasztónak ragaszkodnia kell hozzá, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet, amely rögzíti a tulajdonában keletkezett kárt.

Ami a továbbiakat illeti, a folt eltávolítása kétféleképpen is megoldható. A tisztítást elvégezheti maga a vegytisztító. Ebben az esetben előzetesen jegyzőkönyvet kell felvenni a szőnyeg leadásáról tisztításra, amelyben fel kell tüntetni, milyen károk keletkeztek rajta, s mi a feladat elvégzésének határideje. A tisztítás másik lehetséges módja, hogy a károsodásról felvett jegyzőkönyvvel egy másik szolgáltatóhoz fordulunk, aki felbecsüli, hogy mennyibe kerül a folt eltávolítása. A károsultnak ezután jogában áll a kárt okozó tisztítótól ennek az összegnek a kifizetését követelni.

Amennyiben a vegytisztítóban nem hajlandóak jegyzőkönyvet felvenni az okozott kárról, elvégezni a tisztítást, vagy megfizetni a folt eltávolításának költségeit, esetleg továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy a károsult tartozik nekik a szolgáltatás díjával, a károsultnak jogában áll kérvényt írni. Ebben részletesen leírja az okozott kárt, a kialakult helyzetet, amit két tanú megerősít az aláírásával, illetve megfogalmazza követeléseit a szolgáltatóval szemben. Egy példányt ebből el kell küldeni postán, ajánlva a vegytisztítónak, egyet meg kell őrizni, a többit szétküldheti a fogyasztóvédelmi szervezeteknek. A tisztítónak kötelessége hivatalosan, azaz írásban reagálni a kérvényre. Ha nem teszi meg, vagy elutasítja a követelését, önnek jogában áll bírósághoz fordulni, kérve az okozott kár megtérítését. A per anyagaihoz csatolni kell a szolgáltatónak megküldött kérvény másolatát.

hk