Közel egymillió forintnyi adomány a nagydobronyi gyermekotthonnak

2019. október 16., 21:08 , 978. szám

Szerdán, október 16-án Magyarország Ungvári Főkonzulátusán ünnepélyes átadták a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon számára a II. Bercsényi Jótékonysági Bálon befolyt pénzösszeget. Az adományt ifj. Katkó László, a gyermekotthon igazgatója vette át néhány neveltje kíséretében.

Az örömteli eseményre egybegyűlteket Kuti László első beosztott konzul köszöntötte, és emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen kiválóan sikerült néhány hete a bál, amelynek „a gyümölcsei beértek”. Mint ismeretes, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica közös szervezésében szeptember 21-én került sor a II. Bercsényi Jótékonysági Bálra az ungvári vár udvarában. A belépők árából, a jótékony felajánlásokból és a rendezvény keretén belül neves kárpátaljai művészek árverésre bocsátott alkotásaiból származó összeget a nagydobronyi gyermekotthon javára ajánlották fel.

– Hagyománnyá vált, hogy az ungvári főkonzulátus szervezésében jótékonysági bálra kerül sor minden évben, s ezt a hagyományt szeretnénk folytatni a jövőben is – kezdte köszöntőjét Buhajla József főkonzul és felidézte, hogy az előző évben egy másik intézményt, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthont támogatták. – Idén pedig a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon részére ajánlottuk fel a bál bevételét. Amikor elhangzott a felhívás, a művészek – közöttük Matl Péter, Soltész Péter, Kulin Ágnes, Erfán Ferenc és mások – felajánlottak egy-egy olyan alkotást, amelyet jótékonysági árverésre tudtunk bocsátani. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mindenki együtt mozdult meg, és nagyon szép bevételre tettünk szert – jegyezte meg örömmel a főkonzul, s reményét fejezte ki, hogy azt a tortát is egészséggel fogyasztották, amit a kormányzó ajánlott fel.

Mivel az árverés valutaneme nem volt meghatározva, többféle pénznemben – forintban, hrivnyában, euróban, dollárban – érkezett a felajánlás, s így csak megközelítő összeget tudott mondani: 950 ezer forintnak megfelelő összeget sikerült összegyűjteni.

– Ezzel nem fejeződik be a történet, a jövőben is ugyanúgy támogatjuk majd az intézményt, ahol tudomásom szerint lassan megtörténik a kazánok cseréje és beüzemelése, amelyhez a nemrég meghirdetett gyűjtés során néhány nap alatt összegyűlt a 6 millió forint a magyarországi adományoknak köszönhetően.

A hivatalos okmányok aláírását követően egy nemzeti színű szalaggal átkötött dobozban átadásra került az összeg, majd a gyermek­otthon igazgatója a rá jellemző szűkszavúsággal megköszönte a támogatást.

– Én nem tartanám szerénynek ezt az adományt, nagyon is szép összeg gyűlt össze, s tényleg sokat segít a gyermekotthonunknak, főleg a jelenlegi helyzetben. Istené legyen a dicsőség! – zárta gondolatait ifj. Katkó László.

Végül a gyerekeket süteménnyel és teával vendégelték meg a főkonzulátus dísztermében.

R.V.