„Emlékezni és emlékeztetni kell”

Az 1956-os forradalom méltatása Ungváron

2019. október 23., 15:15 , 979. szám

A korábbi évekhez hasonlóan Kárpátalján is több helyszínen méltatják a magyar forradalmat. Október 23-án, szerdán délben Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közösen emlékezett meg Ungváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 63. évfordulójáról.

Az első helyszín az ungvári 1956-os emlékmű volt a Majdan Hősei (Herojiv Majdanu) parkban, ahol ünnepi beszédet tartott Buhajla József, Magyarország ungvári  főkonzulja, Zubánics László, az UMDSZ elnöke. Köszöntötte az emlékezőket Olekszij Hetmanenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, valamint Ihor Fartusok, Ungvár alpolgármestere.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Szalipszki Endre nyugalmazott anyaországi diplomata.

A szabadság ünneplése alkalmából tartott rendezvényt az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola énekkarának rövid műsora tette még meghatottabbá Kornyejcsuk Lilianna vezetésével.

A rendezvény az emlékmű megkoszorúzásával és a mécsesek meggyújtásával ért véget.

RV