Miért zuhan Zelenszkij népszerűsége?

2019. október 24., 16:16 , 978. szám

Minap lapunk is beszámolt a hírről, mely szerint egy hónap alatt 7%-ot zuhant Volodimir Zelenszkij elnök népszerűsége. A média azonnal lecsapott a hírre, az ellenzéki kézen lévő tévécsatornák stúdióiban egymás sarkát taposták a „szakértők”, hogy elmagyarázzák, mi állhat a jelenség hátterében.

A háború mindent megmagyaráz?

Az egyik legnépszerűbb indoklás szerint az úgynevezett Steinmeier-formula aláírása vezetett a meglehetősen látványos népszerűségvesztéshez. Az olvasók emlékezhetnek rá, október elején a kormányzat részéről bejelentették, hogy Ukrajna jóváhagyta a Steinmeier-formulát, azt a bizonyos toldalékot, amely szabályozni hivatott a kelet-ukrajnai háború lezárását célzó minszki megállapodások egyes rendelkezéseinek végrehajtását. Valójában egy önmagában különösebb jelentőséggel nem bíró néhány soros dokumentumról van szó, s nagy tétekkel fogadhatunk arra, hogy bár az ügyből országos politikai botrány kerekedett, az emberek többségének máig fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen miért is kellene háborogniuk. Arra viszont kiválóan megfelelt a „formula”, hogy az ellenzék, élén a háborúpárti Petro Porosenko exelnökkel nekirontson az államfőnek, kapitulációval vádolja meg utódját és országos tiltakozási hullámot hirdessen. A tiltakozók ugyan végül távolról sem voltak annyian, hogy abból forradalom kerekedjék, ám a televíziók látványos felvételekkel hergelhették a nézőiket.

Furcsa módon a hatalom megijedt a nacionalisták és radikálisok jelentéktelen tüntetéseitől, s mindjárt mentegetőzni kezdett, visszatáncolt a béke megteremtését célzó első, bátortalan kezdeményezéseitől. Hiába igyekeztek többen is meggyőzni az elnököt, hogy nincs fontosabb a békénél, s választóinak zöme éppen emiatt szavazott rá, és nem az Oroszországgal való kilátástalan szembenállás folytatása végett. Mára Zelenszkijék sikeresen visszahátráltak szinte ugyanazokra a pozíciókra, amelyekről Porosenko leváltásáig nem volt hajlandó elmozdulni.

Semmi nem változott

A józan elemzők többsége egyetérteni látszik abban, hogy az új elnök népszerűségének nem, vagy nem elsősorban a háború és béke kérdésében tanúsított erélytelensége ártott meg. Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy a polgárok nem értik, mit csinál az új kormányzat.

Igaz ugyan, hogy a parlament éjt nappallá téve dolgozik, a jogszabályokat azonban nehéz értelmezni, az emberek sokszor csak ösztönösen érzik, hogy ami történik, az elsősorban nem az ő érdekeiket szolgálja.

Példának itt van mindjárt a bírósági reform esete. Az október 16-án elfogadott jogszabály egyebek mellett 200-ról 100-ra csökkentené a Legfelsőbb Bíróság létszámát, új eljárást vezetne be a Bírák Legfelső Minősítő Bizottságának felállítására, „tisztességességi és etikai” bizottságot hozna létre az Legfelső Igazságügyi Tanácsnál.

Sajtóértesülések szerint múlt héten Kijevbe akkreditált nyugati diplomaták egy csoportja levélben arra kérte a kormányfőt, a parlament elnökét és az Elnöki Hivatal vezetőjét, hogy vizsgálják felül a reform egyes rendelkezéseit. A nyugati követek egyebek mellett javasolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság létszámának csökkentését előzze meg a bírósági joghatóság felülvizsgálata és az alsóbb szintű bíróságok személyi állományának megfelelő káderekkel való feltöltése az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az igazságszolgáltatás stabilitásának biztosítása érdekében. A levél aláírói emellett szorgalmazták a Velencei Bizottsággal való együttműködést is, hogy a törvény „teljes mértékben összhangba kerüljön közös értékeinkkel”.

Meglehet, a kormány küldött válaszlevelet a diplomatáknak, ennek üzenete azonban aligha jutott el a szavazópolgárokig. Arra viszont sokan felfigyelhettek, hogy a Nyugat ismét bírálja az aktuális ukrán vezetőt, amiért az Európába tartó Ukrajna már megint „európaiatlan” jogszabályokat fogad el.

Ráadásul az elmúlt hetekben nem ez volt az egyetlen olyan jogszabály, amelyet nehéz közvetlenül kapcsolatba hozni az ország előtt álló súlyos társadalmi és gazdasági problémák megoldásával, a választási ígéretek teljesítésével. Néha olybá tűnik, mintha a kormányzat igyekezne megerősíteni a saját pozícióit.

Még üresek a börtönök

Bizonyára sokan észrevették már azt is, hogy a látszatra amúgy sokat adó új kormányzat makacsul nem hajlandó „meghallani” a társadalom egyik legsürgetőbb követelését, hogy juttassák börtönbe a sikkasztókat, a tolvajokat, a korrupt hivatalnokokat. A legtöbb bírálat ezen a téren Ruszlan Rjabosapka főügyészt éri.

A közvélemény vélhetően már azt sem értette, miért éppen a Janukovics-féle Azarov-kormány volt tisztviselőjét, a „majdanos” Jacenyuk-kormány igazságügyi miniszterének helyettesét tette meg Zelenszkij elnök főügyésznek. Amikor aztán egyértelművé vált, hogy elődeihez hasonlóan az ügyészség új vezetése sem siet különösebben a bűnösök felelősségre vonásával, azt a világhálón megjelenő olvasói kommentárokból ítélve az emberek jelentős hányada Zelenszkij mulasztásának tudta be; annál is inkább, mivel az amerikai média szerint az ukrán államfő még Donald Trump elnökkel beszélve is 100%-ig a saját emberének nevezte a főügyészt.

Valaki tréfásan megjegyezte, Rjabosapka fő előnye elődjével, Jurij Lucenkóval szemben, hogy legalább jogászdiplomája van. Úgy tűnik azonban, hogy ezen a ponton az előnyök felsorolásának végére értünk. Egyre több jel utal arra, hogy az ügyészségen továbbra is problémák vannak a szakmai munkával.

Ezek még mindig a kilencvenes évek?

Egyesek szerint Zelenszkijt a környezete fogja tönkretenni, mert rendre lehetetlen helyzetbe hozzák. Mások szerint viszont nem igaz, hogy ő volna a jó cár, aki csupa bolonddal és börtöntöltelékkel van körülvéve. Annyi bizonyos, hogy a kisemberek az életük változása alapján fogják a helyére tenni az új elnököt.

Arra, hogy mi a helyzet mostanság ezen a téren, nemrég Anatolij Sarij videoblogger szolgált jó példával. Történt, hogy egy közelebbről meg nem nevezett Kijev megyei kistelepülésen a helyi mezőgazdasági kft. résztulajdonosai, az egyszerű falusi emberek a közösbe bevitt földet megmunkálták, elvetették a magot és gondozták a vetést. Amikor azonban eljött a betakarítás ideje, álarcos idegenek jelentek meg a településen, megverték az akadékoskodó, a kezük munkáját féltő kisembereket, majd learatták és ismeretlen helyre elszállították a termést. Kiderült, hogy mindezt „jogszerűen” tették, hiszen, megbízóik átvették az irányítást a cégben. Hogy mindezt hogyan tették-tehették, azt nehéz volna röviden összefoglalni, a tudósítás szerint azonban gyanítható, hogy politikusok, állami tisztviselők „közreműködése” nélkül aligha lehetett volna véghezvinni mindezt.

Kérdezhetik, miért nem hívták a falusiak a már megreformált ukrán rendőrséget. Hívták, de nem történt semmi. A helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint a jóemberek hiába mutatták a vállalatfoglalók távolodó teherautóit, a helyszínre kiérkező rendőrtiszt nem eredt a nyomukba, ehelyett makacsul követelte az emberektől, hogy tegyenek szabályszerű feljelentést. Tucatnyi feljelentést írtunk már, mégse történt semmi, legyintett elkeseredetten az egyik polgár. Hát ez az: nagyon sok vezetőnk volt már, mégse történt semmi.

Nem tudom, feltűnt-e, hogy a gazdasági problémákról, a kisemberek nyomoráról még nem is beszéltünk…

(ntk)