A magyarellenességéről ismert képviselő hamis névvel szerzett magyar állampolgárságot

2019. október 29., 14:16 , 979. szám

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr Főkapitányság körözést adott ki Anti Viktor Beregszászban született magyar állampolgár ellen. A körözéshez mellékelt fotón viszont egyértelműen Vitalij Antyipov Beregszászi vállalkozó látható, aki a Beregszászi Városi Tanács az egykori BPP-frakciójának vezetője volt, azóta a frakciójuk nevet változtatott, illetve a frakció képviselői csoportra zsugorodott.

Tokár Ljudmila, a városi tanács jegyzője kérdésünkre válaszolva elmondta: „Hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, csak a Facebookon terjedő körözési felhívást láttuk, ahogy ön is. A képen mi is felismertük Vitalij Antyipov képviselőtársunkat, aki a Porosenko-párt frakcióvezetője volt, de nemrég megváltoztatták a frakció nevét Za Rozvitok Berehove-re (Beregszász Fejlődéséért), és továbbra is Antyipov maradt a frakció vezetője. A képviselő Beregszászban jól ismert közszereplő, magánvállalkozó.”

Beregszász város jegyzője elmondta még, hogy informálódnak az ügyben, és ha a zaklatás miatt valóban képviselőtársukat körözik, a városi tanács is foglalkozni fog az üggyel.

Egyébként magyar okmányaiban hamis néven, Anti Viktorként szereplő Antyipov Vitalij születési adatai és születési helye azonos a városi tanács adatbázisában szereplő eredetiekkel. Tehát a magyarellenességéről jól ismert beregszászi városi tanácsi képviselő túl azon, hogy Magyarországon bűncselekményt követett el, hamis néven szerzett magyar állampolgárságot.

dózsa