Diftériahelyzet

2019. október 30., 15:43 , 979. szám

Közel két hete napi szinten foglalkozik a kárpátaljai, sőt az országos média is a diftériás megbetegedések kérdésével. Ennek hátterében az áll, hogy október 17-én az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karának egyik ötödikes külföldi hallgatójánál diftériát (torokgyíkot) diagnosztizáltak (október 11-én fordult orvoshoz). Az esetről dr. Biró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának megbízott igazgatója számolt be. Kárpátalján 2010 óta ez volt az első eset.

Azóta újabb diftériás megbetegedéseket regisztráltak Ungváron. Október 22-én még két embernél állapítottak meg torokgyíkot. Erről Viktor Petrov ungvári infektológus számolt be. Október 23-án további 12 diftériás beteget szállítottak Ungváron a megyei infektológiai kórházba. Mihajlo Poljak, az intézmény főorvosa elmondta, a fertőzöttek valamennyien érintkeztek azzal az ötödéves indiai származású egyetemistával, akinél elsőként diagnosztizálták a kórt.

Közben Kijevben is megjelent az első diftériás fertőzés. A bakteriológiai vizsgálatok egy 9 éves kisfiúnál állapítottak meg torokgyíkot. A gyerek szülei vallási meggyőződése miatt nem kapott védőoltást. Majd Ternopil megyében észleltek újabb esetet. Ott egy 47 éves férfinál igazolódott be a diagnózis, aki 2017-ben ugyan kapott diftéria elleni védőoltást, ám a korábbi kötelező nyolc vakcinációjáról nincs adat. A két évvel ezelőtti védőoltás elegendő immunitást biztosított számára ahhoz, hogy ne alakuljanak ki szövődmények.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem diftériával fertőzött 15 diákjának állapota, akiket a megyei infektológiai kórházban kezelnek, stabil, új megbetegedéseket nem észleltek. Ugyan október 27-én a 2. számú orvosi kar két diákja torokfájással jelentkezett az orvosoknál, a kialakult helyzetre való tekintettel kenetmintájuk tenyésztés alatt áll.

A „fertőző” hírek hallatán a megyeközpontban a lakosság pánikszerűen megrohamozta a rendelőintézeteket. Oltási rekordok dőltek meg az elmúlt napokban. Összehasonlításul: a diftériás megbetegedés diagnosztizálása előtt havonta átlagosan 600-an mentek beoltatni magukat a torokgyík elleni vakcinával, miközben most 1 nap alatt közel kétszer annyian. Múlt csütörtökön például egy nap alatt több mint ezren oltatták be magukat torokgyík ellen Ungváron – közölte Tetyana Kozak, a városi elsődleges egészségügyi segítségnyújtási központ főorvosa.

Sok gyereket visznek újraoltásra, de a felnőttek is mennek. Október 24–27. között Ungváron 3558-an kaptak védőoltást, közülük 400 egyetemista – közölte Viktorija Timcsik, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriumának osztályvezetője.

A szakemberek ismételten hangsúlyozzák, ahhoz, hogy elérjük a kollektív immunitást, a lakosság 95 százalékának be kell lennie oltva. Nos, az adatokat nézve, van mit pótolni megyénkben. A 14 ezer egy év alatti gyerek közül 9 ezer, a 18 ezer hatéves közül 11 ezer, a 13 ezer hat-tizenhat éves közül 5 ezer, a 61 ezer felnőtt közül pedig 40 ezer személy nem részesült újraoltásban.

Kárpátalján elegendő mennyiségű, közel 100 ezer adag oltóanyag áll rendelkezésre. Ungváron szabadnap nélkül, hétvégén is működtek az oltóhelyek. Valamennyi járási központban úgyszintén lehetőség van beoltatni magunkat.

Mint ismeretes, a torokgyík elleni védőoltás Ukrajnában is kötelező. Jelenleg a csecsemők 3 hónapos korától kezdve több alkalommal ismétlik az oltást (csecsemőkorban 3, 4 és 5 hónapos korban, majd 3 és 6 éves életkorban). Az oltást kombinációban adják be, egyidejűleg kapnak immunizálást a csecsemők és gyermekek más fertőző betegségek ellen is.

Ezeket az oltásokat enyhe tünetek követhetik. Helyileg mérsékelt duzzanat, pír és érzékenység alakulhat ki. Az oltás velejárója lehet 2-3 napon belül a láz is. A korszerű álláspont szerint megelőzésként nem érdemes lázcsillapítót adni, csak abban az esetben, ha a csecsemő valóban belázasodik. Súlyosabb tünetek igen ritkán fordulnak elő: 100 000 oltásra jut egy szövődmény.

Megfelelő vakcinával végzett alapimmunizálás hatására a csecsemők védettsége 95–98%-ot ér el. Az oltások azonban nem biztosítanak életre szóló immunitást. Az oltási fegyelem lazulásával a népesség átoltottsága csökkent, és a betegség helyenként ismét járványos formában fordult elő. Mint ismeretes, felnőtt korban diftéria ellen 10 évente szükséges a revakcináció. A védettség fenntartása igen fontos, amint azt a mostani ungvári járványhelyzet is bizonyítja.

Ha valaki nem emlékszik, kapott-e védőoltást, esetleg valamilyen oknál fogva nincs bejegyzés, vagy elveszett a klinikai kórlapja, nem kell azonnal beoltatnia magát. Ungváron, az Ukrajinszka utca 16. B cím alatt működő OneLab laboratóriumban vérmintát adva kimutatható, hogy rendelkezik-e diftéria elleni védettséggel. Bővebb információt a 0800400940-es telefonszámon kaphatnak.

Rehó Viktória