„Hamis” érme: zavarok Ukrajna felszabadítása körül

Ne csodálkozzék, aki nem érti, hogy a kommunizmust és a fasizmust állítólag egyaránt elítélő Ukrajnában miért kell minden évben megemlékezni állami szinten Ukrajna felszabadításáról, vagyis arról, hogy a második világháború vége felé az egyik diktatúra, a sztálini Szovjetunió kiűzte Ukrajna területéről egy másik diktatúra, a fasiszta Németország haderejét. Ráadásul tudjuk jól, ukránok ebben a háborúban a front mindkét oldalán harcoltak. Azt hihetnénk, ezt a tudathasadásos állapotot már nem lehet tovább fokozni. Idén ősszel kiderült, hogy lehet: a „felszabadítás” 75. évfordulója (október 28.) tiszteletére emlékérmet bocsátottak ki Ukrajnában, az érmén egyszerre, sőt egymás mellett jelenik meg a szovjet Vörös Hadsereg katonájának és a nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) harcosának profilja. Mintha bizony azok ketten valaha is egymás oldalán harcoltak volna.

„Ebből kiderült, hogy még állami szinten sem mindenki tudja, hogy pontosan ki szabadította fel Ukrajnát. Vagy, ami valószínűbb, tudják, de szándékosan eltorzítják a történelmet a politikai konjunktúra és az ideológiai posztulátumok miatt” – írja a strana.ua, amely cikkében megkísérel választ adni arra az első pillantásra nem túl bonyolult kérdésre, hogy valójában ki és mikor szabadította fel végérvényesen az országot a fasiszta megszállás alól. Az alábbiakban ebből az írásból ajánlunk néhány gondolatot az olvasó figyelmébe. Már csak azért is, mert ez egy olyan „országos” kérdés, amely Kárpátalját fokozottan érinti.

Miért október 28.?

Ukrajna teljes felszabadításának általánosan elismert dátuma 1944. október 28. Ma ez a dátum helyes, mivel valóban ezen a napon szabadult fel az ország jelenlegi területének utolsó régiója, Kárpátalja.

Igaz, akkoriban senki nem tűzte ki önálló célul régiónk felszabadítását. A Vörös Hadsereg bevonulása része volt a szeptember elején megindult úgynevezett keleti-kárpáti hadműveletnek, melynek során a szovjet hadsereg átkelt a Kárpátokon.

Ki fejezte be Ukrajna felszabadítását?

A kárpátaljai hadműveletekben a Vörös Hadsereg alakulatai vettek részt, továbbá a Szovjetunióban létrehozott 1. Csehszlovák Hadtest. Ami az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA) illeti, az ekkor már partizánháborút folytatott a Vörös Hadsereg ellen Nyugat-Ukrajnában. Ezt tanúsítja, hogy az UPA harcosai sebesítették meg még 1944 februárjában–márciusában Nyikolaj Vatutyin tábornokot, az 1. Ukrán Front parancsnokát, aki később belehalt sérülésébe. Ide tartozik, hogy az 1943 nyarán létrehozott SS Galícia hadosztályt egy évvel később a németek bevetették a Brodinál vívott harcokban. A hadosztály szétverése után katonáinak egy jelentős része csatlakozott az UPA-hoz, a megmaradt harcképes alakulatokat pedig átvezényelték a szlovákiai felkelés elfojtására. Vagyis, állapítja meg a strana.ua, az UPA akkor, azaz Kárpátalja felszabadításának idején, de facto a náci Németország szövetségeseként lépett fel, csapásokat mérve a szovjet csapatok hátországára.

„Így az UPA harcosának profilja az érmén teljesen helytelennek, sőt, istenkáromlónak tűnik” – állapítja meg a portál.

Ha valakit mindenképpen ábrázolni kellett volna az évfordulós érmén a szovjet katonával együtt, annak az 1. Csehszlovák Hadtest katonájának kellett volna lennie, hiszen az alakulat valóban részt vett Kárpátalja felszabadításában.

Másként is történhetett volna

Ukrajna teljes felszabadításával kapcsolatban érdemes egyéb szempontokat is figyelembe venni. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy felszabadítása pillanatában Kárpátalja nem volt ukrán terület. A régió 1920-tól Csehszlovákiához tartozott, 1939-től 1945-ig pedig Magyarország része volt. Formálisan tehát a Vörös Hadsereg és az 1. Csehszlovák Hadtest csehszlovák területet szabadított fel, amikor Kárpátalja földjére lépett – mutat rá a strana.ua. A „felszabadítás” után Kárpátalja ismét Csehszlovákia része lett, s csupán 1945. június 29-én írta alá Moszkva és Prága azt a megállapodást, melynek értelmében ez a terület a Szovjetunióhoz került.

Ne feledjük azt sem, hogy Kárpátalját nem csak, vagy nem elsősorban etnikai szempontok alapján csatolták a Szovjetunióhoz. A Kárpátalján állomásozó szovjet csapatoknak nem kellett harcok közepette, hatalmas veszteségek árán átkelniük a Kárpátokon (mint az oroszoknak az első, vagy a szovjeteknek a második világháború idején), ha valamelyik szomszédos közép-európai országban szándékoztak bevetni őket, ahogyan azt például 1956-ban Magyarország esetében is láthattuk.

A stratégiai szempontoktól eltekintve Joszif Sztálin dönthetett volna úgy is, hogy nem szakítja el Kárpátalját Csehszlovákiától, ahogyan például a részben lemkók-ukránok által lakott Przemyślt is meghagyta a lengyeleknek. Ebben az esetben viszont Ukrajna végérvényes felszabadításának dátuma akár 1944. augusztus 29. is lehetett volna, hiszen ekkor ért véget a lviv–szandomiri hadművelet, melynek eredményeként felszabadult Ukrajnának az 1941-es határok szerinti teljes területe.

Jól tudjuk azonban, hogy a történelem nem ismer „Mi történt volna, ha…” kezdetű mondatokat. Amint köztudott, hogy hosszabb távon a történelemhamisítók ügyeskedései is kudarcra vannak ítélve. Ukrajnának ezért előbb-utóbb el kellene végre döntenie, miként viszonyul a múlt század első felének ukrán nacionalista mozgalmaihoz, a szovjet „felszabadítókhoz”, s ahhoz a tényhez, hogy az ország mai területének egy bizonyos részét Sztálinnak, a szovjet diktátornak a kényéből-kedvéből csatolták az akkori Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz. Annyi bizonyos, aligha képzelhető el a kiegyezés és a békés egymás mellett élés a szomszédos országokkal, sőt az országon belüli megbékélés sem reális, ha az ukrán történetírás nem tanulja meg elfogadni a tényeket, függetlenül attól, hogyan festenek azok egy megálmodott, de nem valóságos dicső ukrán múlt szempontjából.

(ntk)