Eddig négy településen is falugyűlés döntött a Beregszászhoz csatlakozásról
Az ukrajnai közigazgatási reform következtében anyagilag fenntartható közigazgatási kistérségekbe (ОТГ) kell egyesülniük a helyi tanácsoknak. November 5-én, kedden Gáton, Jánosiban és Kígyóson döntött a lakosság falugyűlésen úgy, hogy nem várják meg, amíg a minisztertanács központilag odacsatolja falujukat valahová, hanem csatlakoznak a Beregszász központú kistérséghez, amely nyilvánvalóan életképes lesz, és minden szükséges szolgáltatást biztosítani tud majd lakosai számára.
A falugyűléseken jelen voltak a települések polgármesterei, járási képviselői, valamint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere és Ljudmila Tokar, a városi tanács jegyzője.
Beregszász polgármestere elmondta, hogy korábban már falugyűlés döntött Tiszacsomán is a beregszászi kistérséghez való csatlakozásról. Hamarosan más környékbeli településeken is falugyűléseket hívnak majd össze, ahol az önkéntes egyesüléssel kapcsolatos kérdésekről tájékoztatják a lakosokat, illetve kikérik a véleményüket.
Babják Zoltán elmondta, hogy sajnos, a hromadák létrehozásával kapcsolatban nincs nagy mozgásterük a településeknek, de biztosította a Beregszászhoz csatlakozó települések lakosságát arról, hogy az nem lesz számukra hátrányos.
dózsa