Osztálykirándulás a pékségbe

Olvasói levél

2019. november 6., 08:57 , 980. szám

Különleges nappal zárhatták az iskola első negyedévét a Beregszászi 6. Sz. Horváth Anna Általános Iskola második osztályos tanulói: ellátogathattak ugyanis egy pékségbe.

Elsőként a lisztraktárt tekinthették meg a tanulók. Ezt követően a dagasztógéphez vezetett az út, ahol megismerkedhettek a kenyér tésztájának összetevőivel, annak arányaival. Szerencsére éppen akkor érkeztek a gyerekek, amikor megkelt a tészta. Így következhetett a gyúrás-formázás. Ebben már az ügyes gyermekkezek is próbára tehették magukat. Ezután megnézhették a diákok a kemencét, sütőlapátot. Beszélgethettek a pékekkel.

A látogatás lezárásaként falatozhattak a maguk által felszeletelt frissen sült kenyérből is.

Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Beregszászi Szerb Pékség vezetőségének, akik lehetővé tették ezt a látogatást, feledhetetlen élményt adva ezzel a gyerekeknek.

kbé