V. Beregszászi Szent Márton Újborfesztivál és Libator

2019. november 10., 13:25 , 981. szám

November 8–10. között immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Beregszászi Szent Vencel Borrend szervezésében a Márton-napi újborfesztivál és libator Beregszász főterén.

A rendezvény első napján, november 8-án az érdeklődők ízelítőt kaptak az újbor, illetve a különböző sajtok, libatepertő, libapástétom, lángos és más helyi nemzeti ételek egyedi ízvilágából. Emellett szintén a fesztivál első napján nevezhették be a bor- és a libatorversenyre termékeiket a versenyzők. A gyerekek is örülhettek, hiszen libasimogató és -terelgető versenyen vehettek részt a városi művelődési ház előtt. A felállított standoknál pedig különböző ételek, édességek, valamint szebbnél szebb kézművestárgyak várták a fesztiválra kilátogatókat.

Ezt követően november 9-én került sor a fesztivál ünnepélyes megnyitójára, illetve a libator-  és borverseny eredményhirdetésére. A korábbi évek szokásaihoz híven, idén is a Beregszászi Szent Vencel Borrend lovagjainak ünnepélyes felvonulásával vette kezdetét a fesztivál a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola fúvós­zenekarának és mazsorettjeinek részvételével.

Az ünnepélyes megnyitó Ljudmila Palamarcsuk és Kovács Elemér moderátorok segédletével vette kezdetét, a himnuszok eléneklését követően pedig Babják Zoltán, Beregszász polgármestere intézett beszédet az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna legjobb borászai, szakmesterei, kézművesei vesznek részt ezen a rendezvényen, ezzel is tovább öregbítve a város jó hírét.

Csizmadia Alexandra, a beregszászi magyar konzulátus külgazdasági szakdiplomatája köszöntőjében elmondta, hogy a Szent Márton-napi szokások egészen a római korig nyúlnak vissza, ugyanis már akkor is az újborral és a libából készült ételekkel ünnepelték az év ezen időszakát. Márton napja a karácsony előtti böjt utolsó ünnepe, viszont régebben hozzátartozott egy érdekes szokás is: ezen a napon tilos volt a nőknek háztartási munkát végezni, nem volt szabad takarítani, mosni és teregetni sem.

 A Beregszászi Szent Vencel Borrend nagymestere, Nagy László beszédében kitért a Márton-nap jellegzetességeire, a borrend megalakulására és munkájára, illetve a rendezvénnyel kapcsolatos érdekességekre, majd köszönetet mondott Orosz Ildikónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának a fesztivál megvalósítása érdekében nyújtott támogatásáért.

Az eseményt szintén megtisztelte jelenlétével Buhajla József ungvári magyar főkonzul.

Ezt követően a történelmi egyházak képviseletében Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános, Margitics János beregszászi református lelkész, illetve Marosi István görögkatolikus atya kérte Isten áldását az újborra és a rendezvényre.

A zsűri két kategóriában, fehér- és vörösborok között hirdetett eredményt. Az okleveleket Jakab Sándor főpohárnok és Nagy László nagymester adták át a borászok számára.

A fehérborok kategóriájában az első helyet Varga András benei borász Szent Márton borával szerezte meg. A vörösborok kategóriájában az első helyet pedig Fecsora András beregszászi borász Turan borával szerezte meg.

A libából készült ételkülönlegességekért az okleveleket Biró Tibor, a Helikon Hotel tulajdonosa, a Szent Vencel Borrend tagja adta át. A fesztivál legfinomabb libából készült ételét pedig a lembergi „Козацка кухня” (Kozák konyha) szakácsa, Ihor Maljuk készítette. Gyümölcs- és zöldségágyon roston sült libacombot, illetve -mellet kínált a zsűri és minden érdeklődő számára.

Az eredményhirdetést követően Beregszász népi együtteseinek és zenekarainak koncertprogramja következett.

A rendezvénysorozat harmadik napján, november 10-én ünnepi vásárral ért véget.

D. P.