Felmérés: Még élnek a megszállt területeken az elfeledettek

2019. november 13., 14:54 , 981. szám

Öt év háború és elszigeteltség után akadtak, akiknek eszébe jutottak az ideiglenesen megszállt területeken élők, a két senki által el nem ismert szakadár államképződmény, az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” (DNR) és a „Luhanszki Népköztársaság” (LNR) lakossága. No, nem az anyaország kormányzata kezdett el érdeklődni váratlanul sokat szenvedett polgárai iránt, hanem a Dzerkalo Tizsnya (DT) és az Ukrán Jövő Intézet végzett közvélemény-kutatást körükben a New Image Marketing Group közreműködésével. A felmérés eredményeiről a DT számolt be a napokban. A Kompatibilitási teszt című írás, valamint az ukrán társadalom reakciói a rideg tényekre egyszerre megdöbbentők és felkavarók.

Az ellenség polgárai?

Az igen terjedelmes kutatásból az alábbiakban csak néhány fontosabb kérdést emelünk ki, hogy szemléltessük, mi a helyzet a front túloldalán.

A kutatók rákérdeztek egyebek mellett a válaszadók állampolgárságára. A két szakadár „köztársaság” lakóinak 57,8%-a ukrán polgárnak vallotta magát, ugyanakkor a térségben élők 41,5%-a már nem az. A válaszadók 34,8%-a a DNR vagy az LNR állampolgárságát vette fel a közelmúltban, 6,8%-a pedig az oroszt.

Elvben jó hír, hogy az adatokból kiindulva a front túloldalán élők 42%-ában még soha nem merült fel a gondolat, hogy orosz állampolgárságot szerezzenek. Vegyük észre azonban, hogy azok között, akik még ukrán állampolgárok (57,8%), és akik még sosem gondoltak az orosz útlevél megszerzésére, mutatkozik 15,8% különbség. Vélhetően ők azok az ukrán polgárok, akiknek már eszükbe jutott, hogy más állampolgárságot vehetnének fel az ukrán helyett (esetleg mellett). Ugyanakkor 34,2% elismerte, hogy szeretne orosz állampolgár lenni, 7,4% pedig már rendelkezik is orosz útlevéllel. Összegezve ezeket az adatokat, a szerzők elszörnyedve állapítják meg, hogy a DNR és az LNR lakosságának 57,4%-a potenciális vagy már tényleges polgára az Ukrajnával gyakorlatilag hadban álló szomszédos országnak!

Akik végig kitartottak

Kiderült, hogy a megkérdezettek 80,8%-a soha nem akarta elhagyni a Donyec-medencét. Persze látnunk kell, hogy jelentős részük talán soha nem volt abban a helyzetben, hogy megtehesse. Jó néhányan talán azért nem, mert a válaszadók mintegy harmada nyugdíjas korú. De visszatartó erő lehetett azok példája is, akik elmenekültek a harcok elől, aztán mégis hazatértek. Például azért, mert az anyaországban senki nem törődött velük különösebben. Most pedig következzék egy újabb adat, amely szintén arra vall, hogy a megszállt területek lakossága számára az elmúlt években szinte semmi nem változott, s Ukrajna nem egy kifejezetten vonzó szülőföld: azon 19,2%-ból, amely fontolgatja a kitelepülést, jelenleg 11,1% Oroszországot részesítené előnyben, míg Ukrajnát csupán 5,2%!

A szerzők ezek után kelletlenül, de becsülettel levonják a nem túl hízelgő következtetést, mely szerint Ukrajna belebukott a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek nyújtott támogatási és rehabilitációs programokba, lényegében elutasította a Donyec-medence lakosainak megsegítését életük legnehezebb pillanataiban, ami szégyellnivaló.

Ki felel a háborúért?

A megszállt területek lakóit előbb arról kérdezték, hogy miként tekintenek az Ukrajnában dúló fegyveres konfliktusra. Kiderült, hogy 76%-uk teljesen vagy jobbára egyetért azzal a megállapítással, mely szerint ez egy belső ukrán konfliktus, míg 14,1% inkább nem ért egyet ezzel a megállapítással, 9,3% pedig egyáltalán nem.

Eközben csupán 3,1% ért egyet teljesen azzal az állítással, hogy a háborút Moszkva és a helyi oroszpárti csoportok kezdték, míg további 6,4% inkább egyetért ezzel a megállapítással, mint nem. Ugyanakkor 86% inkább nem, vagy egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy mindennek a hátterében az oroszbarát csoportosulások és Moszkva álltak.

A felmérés készítőinek bátorságát jelzi, hogy fel merték tenni a kérdést a válaszadóknak, kit tartanak inkább felelősnek a Kelet-Ukrajnai konfliktusért? A felelet kiábrándító lehetett számukra: a megkérdezettek körülbelül 82%-a nagyobb mértékben a Majdan utáni ukrán kormányzatot tartotta felelősnek a történtekért. Ugyancsak érdekes, hogy a szakadár ellenőrzés alatt álló területek lakosságának 63,6%-a szerint a háború utáni helyreállítás költségeit Ukrajnának kell állnia.

Ahol Putyinban jobban bíznak, mint Zelenszkijben

A kérdezőbiztosok felajánlották a Donyeck és Luhanszk megyék ideiglenesen megszállt területein élő válaszadóknak, hogy önállóan írják be a kérdőívbe, személy szerint kinek a véleményében bíznak meg, ki a tekintély a szemükben.

A legtöbben – a megkérdezettek 11,2%-a – Vlagyimir Putyint nevezték meg. A második helyen (9,1%) az ukrán médiában orosz propagandistaként emlegetett Vlagyimir Szolovjov végzett. A megkérdezettek 6,7%-a választotta Olga Szkabajeva orosz újságírót (aki szintén „propagandista”), 4,1% Alekszandr Zaharcsenkót, a szakadár fegyveresek meg­gyilkolt vezetőjét nevezte meg, 2,9% pedig a jelenlegi vezetőjüket, Gyenyisz Pusilint. Kiderült, hogy 2,5% Szergej Lavrov orosz külügyminiszterben bízik meg, 2,4% pedig Rinat Ahmetov ukrán oligarchában. Volodimir Zelenszkij jelenlegi ukrán elnök kis híján a legjobb 20 közé sem került be ebben a rangsorban – 1,3%-kal a megosztott 18-19. helyen végzett.

A felmérés készítői nem érték be ennyivel, kíváncsiak voltak, mi a véleménye a Donyec-medence lakosságának az ukrán politikusokról. Ismét csalódniuk kellett: az ottaniak egyáltalán nincsenek jó véleménnyel az ukrán politikusokról. Azért jegyezzük meg, hogy e tekintetben alig tesznek különbséget „odaát” az ukrán nacionalisták és az úgynevezett oroszbarát politikusok között. A népszerűségi listát ugyan Jurij Bojko, az Ellenzéki Platform – Az Életért párt frontembere, illetve Viktor Medvedcsuk, a párt politikai tanácsának elnöke vezeti, ám róluk is csak a megkérdezettek kevesebb mint 5%-a van „nagyon jó véleménnyel”. Képzelhetik, hogy Petro Porosenko leköszönt ukrán elnököt szabályszerűen gyűlölhetik arrafelé, amennyiben a megkérdezettek közel 80%-a van róla „nagyon rossz” véleménnyel.

A jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij a bizalmi lista negyedik helyén szerepel, amit akár jó eredménynek is mondhatnánk, ám tény, hogy róla csupán a megkérdezettek 1,9%-a van nagyon jó véleménnyel. Egy további kérdésből pedig az is kiderül, hogy elnökségének első hónapjai alapján az emberek többségének szemében romlott az államfő megítélése. Sokatmondó, hogy a megkérdezettek több mint 70%-a szerint az ukrán elnöknek a béketeremtésre és az Oroszországgal folytatandó tárgyalásokra vonatkozó ígéretei „nagy valószínűséggel”, vagy „valószínűsíthetően” nem esnek egybe a tényleges cselekedeteivel.

Ki akar visszatérni Ukrajnához?

Csupán a válaszadók 5,1%-a szeretné, ha a Donyec-medence megszállt területe ismét „Ukrajna része lenne, mint egykor”. További 13,4% képzeli el a szakadárok által ellenőrzött területeket Ukrajna „különleges státusszal” rendelkező részeként. Ugyancsak kevesen (16,2%) látják a régió jövőjét a függetlenségben. Ellenben 50,9% úgy véli, hogy a megszállt területeknek Oroszország részévé kell válniuk. További 13,4% Oroszország különleges státusszal rendelkező részeként képzeli el a térséget.

Következtetések helyett

A felmérés az ismertetett kérdéseknél lényegesen átfogóbb és terjedelmesebb. Kitér egyebek mellett a lakosság pénzügyi-gazdasági helyzetére, rákérdez, hogy milyen forrásokból tájékozódnak a „megszálltak”, mit gondolnak a konfliktus lezárásának lehetőségeiről, a minszki megállapodásokról, a külpolitikáról, a térségben rendezendő választásokról stb. A kérdések azonban egy idő után fárasztóakká és érdektelenekké válnak, hiszen pontosan tudható: sem az ukrán kormányzatot, sem a társadalom hangadóit nem érdekli igazán a megszállt területeken élők véleménye, és aligha képzelhető el, hogy valaha is tényleges beleszólást kapjanak sorsuk alakulásába.

A felmérés készítőit sem az emberi sorsok érdekelték igazán. Főként az aggasztotta őket, hogy mihez kezd Ukrajna egy olyan területtel, amelynek lakói szerint a Krím Oroszország általi elcsatolása jogos volt, a háború kirobbantásáért az ukrán kormányzat a felelős, a kelet-ukrajnai válság nem háború, hanem belső konfliktus, s a többség eleve nem vágyik vissza Ukrajnába? Ezért is kapta a cikk a Kompatibilitási teszt címet. Abban viszont mindenképpen igazuk van a szerzőknek, hogy békét teremteni, rendezni a térség helyzetét és véghezvinni a reintegrációt valószínűleg csak egy belülről is erős és egységes társadalom lehet képes, ami azonban aligha mondható el a jelenlegi Ukrajnáról.

Egy kis lejáratás sosem árt

A DT írása általános érdeklődést váltott ki országszerte. A reakciók egyetlen közös vonása talán az volt, hogy néhány kivételtől eltekintve hiányzott belőlük az együttérzés a megszállt területek sokat szenvedett lakossága iránt. Még a kevésbé durva vélemények is a többségi nemzet önzését mutatták, például annak tulajdonították a felmérés eredményeit, hogy az ottaniakat zombikká változtatta az ellenséges propaganda öt éve – ezt egyébként az ország védelmi minisztere, Andrij Zahorodnyuk jelentette ki egy országos tévéműsorban!

A sajtó egy része megpróbálta kétségbe vonni a felmérés szakmai hátterét és az adatok megbízhatóságát. Az Ukrajinszka Pravda megszólaltatta az egyik ismert közvélemény-kutató cég szakértőjét, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt valóban adódtak problémák a New Image Marketing Group egy felmérésének hitelességével. A szakember azt is kétségbe vonta, hogy lehet-e egyáltalán felmérést végezni megszállt területen, megfélemlített emberek között. Úgy tűnik, a portálnak sikerült elérnie célját, hiszen a hírek szerint utóbb már a Dzerkalo Tizsnya szerkesztői is kételkedni kezdtek vizsgálatuk eredményeiben.

Meglehet, ezeknek a kétségeknek van is némi alapjuk. Maga a New Image Marketing Group sem tagadta a nekik felrótt 2012-es esetet, ám hangsúlyozták, az már a múlt, a csorbát azóta is igyekeznek kiköszörülni. Hozzátették, az idei elnökválasztás első fordulója előtt némelyik ismert közvélemény-kutató cég is tett közzé túlzó adatokat bizonyos jelöltek vonatkozásában, miközben az ő adataik rendre pontosak voltak.

Nos, mondhatnánk, ha kiderül, hogy a felméréssel mégsem volt minden rendben, hát nem ez lesz az első eset, hogy csaltak ebben az országban. Annyi azonban bizonyos, hogy a mérési problémák kétségessé tehetik ugyan a vizsgálat eredményeit, ám aligha vonhatók kétségbe a fő tendenciák, amelyek jól érzékelhetően rendkívül kényelmetlenek a nemzeti-nacionalista oldal számára. Aligha hihető például, hogy a valóságban a háborúpárti Petro Porosenko az ottaniak szemében népszerűbb lenne Vla­gyimir Pu­tyinnál. Amint az sem túl valószínű, hogy az ukrán vezetés hibái ne járultak volna hozzá a fegyveres konfliktus kirobbanásához keleten.

A történetnek számunkra, kárpátaljai magyarok számára is van üzenete. Volodimir Zelenszkij sikere vagy kudarca a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését illetően megmutathatja, hogy képes-e Ukrajna a konfliktusok, vitás kérdések békés rendezésére, vagy ugyanott tart, ahol 2014-ben, amikor az erőszak kerekedett felül a józan észen. Ha sikerrel jár, az esetünkben is reményre ad okot. Ha kudarcot vall, teljesen mindegy, hogy mit gondolnak a nacionalisták a Donyec-medencéről, hiszen Ukrajna ismét csődöt mond saját sorsa irányításával.

(zzz)