III. KRISZ Jótékonysági Bál a Helikon Hotelben

2019. november 23., 17:47

November 22-én 18.00 óra kezdettel idén is jótékonysági bált szervezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, a KRISZ a jánosi Helikon Hotel báltermében. A bálon befolyt adományokból ezúttal a Beregszászi Református Öregek Otthona konyhájának felújítását támogatják a szervezők.

A bálra idén is minden jegy elkelt, összesen 110 hely került kiadásra. Elsőként Birta Zoltán, a Pulzus rádió főszerkesztője, a rendezvény moderátora köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvény meghívott vendégei között helyet foglalt Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, dr. Bege Krisztina ungvári magyar konzul, Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, a Diakóniai Osztály vezetője, a rendezvény helyi védnöke, Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese, Tóth Miklós és Péter Csaba, megyei tanácsi képviselők, illetve Tóth Győző járási képviselő.

További kiemelt vendégek voltak még Sipos József lelkipásztor és Pataki Gábor, a KRISZ elnöke, illetve alelnöke, dr. Gaál Géza, Biró Tibor magánvállalkozó, Szinyica András és felesége, valamint a Beregi-egyházkerület lelkipásztorai, gondnokai, presbiterei, a KRISZ választmányi tagjai és minden olyan vállalkozó, aki adományával támogatta az öregek otthona konyhájának a felépítését.

Ezt követően Sipos József tartott nyitó áhítatot. Isten igéjét Pál Apostol első levele a Thesszalonikaiakhoz 5. részének a 12. ‒ 18. terjedő verséig olvasta fel a lelkipásztor, majd arról beszélt a felolvasott igeszakasz alapján, hogy fel kell karolnunk az erőtleneket, a bátortalanokat pedig biztatnunk. A keresztény embernek magától is ezt kellene cselekednie, azonban Isten igéjében olyan útmutatások vannak, amelyeket rajtunk keresnek az emberek, a gyülekezeti tagokon: hogy annak az embernek vajon csak a szája jár, vagy tényleg le tud hajolni a gyengéhez és az erőtlenhez ‒ fogalmazott a KRISZ elnöke. Észre kell vennünk a körülöttünk élő idős embereket, hiszen nagyon sok esetben azt tapasztalhatjuk, hogyha mi fiatalságunkban foglalkozunk az idősekkel, akkor számíthatunk arra, hogy majd velünk is foglalkozni fognak, mikor már megöregszünk. Nekünk feladtunk, hogy az idős emberekhez odaforduljunk, és az életükben bátorítás és biztatás legyünk. Nekünk, fiataloknak végtelen türelemmel kell lennünk az idős emberekhez. Isten igéjére támaszkodva mindenkor örülnünk kell, a jótékonysági bál célja is ez: szeretnénk örülni, szeretnénk, ha boldog arcokat látnánk, szeretnénk jól érezni magunkat. Mi az Úrban szeretnénk örülni, hálát szeretnénk adni Istennek az áldásokért, hálával szeretnénk elkérni tőle a jövőt ‒ zárta nyitó áhítatát Sipos József.

Az áhítatot követően egy videobejátszást tekinthettek meg a bál részvevői a támogatni kívánt öregek otthonáról, annak működéséről, a benne élő idős emberekről, valamint az otthonban kialakított körülményekről.

Nagy Béla beszédében Isten igéjéből idézve köszöntötte a jelenlévőket: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét.” Tovább folytatva elmesélte az otthon létrehozásának a történetét, és működésének a sajátosságait. Elmondta, hogy két olyan épületszárny működik jelenleg az otthonban, ahol 37 beteg élheti mindennapjait tiszta és kulturált környezetben. Fontosnak tartotta elmondani, hogy először saját magunknak kell mindent megtennünk, amit az erőnk enged, mert aztán Isten is meg fogja áldani ezeket a dolgokat, a segítségnyújtást. Beszéde végén mindenkinek Istentől megáldott gyümölcsöző estét kívánt.

Szilágyi Mátyás ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy nagy örömre ad okot, hogy ismét egy polgári kezdeményezésű rendezvénynek adhat otthont a Beregszászi járás. Rendkívüli fontossága van az egyház összetartó erejének, erkölcsi tanításának, hiszen az emberek egymás közötti viszonyát érinti, azt, hogy hogyan segítünk a gyengébbeken, a szükséget szenvedőkön, hogyan kommunikálunk, és hogyan viseljük el sokszor egymást a nehéz mindennapokban. Ezekben a viszonyokban a keresztény erkölcs az, amely a legjobb útmutatást szolgáltatja ‒ azt cselekedd a felebarátoddal, amit szeretnél, hogy veled is cselekedjenek ‒ fogalmazott a főkonzul. A főkonzul beszédében szembeállította a modern digitális világ által generált magányos emberi kapcsolatokat, a szerves emberi kapcsolatokkal, a valós közösségekkel, az igazi kommunikációnak a ténylegesen kiejtett szavaknak a jelentőségével és erejével. Szilágyi Mátyás beszédében ‒ persze nem a programozók ellen irányuló ‒ egy viccet is elsütött: milyen zenére táncolnak a programozók? Természetesen algoritmusra ‒ hangzott a válasz. Tovább folytatva rendkívüli érdemnek nevezte azt a tevékenységet, amikor idős embereknek segítenek különböző személyek, akár a saját lakóhelyükön, akár egy otthonban. Végezetül kihangsúlyozta, hogy lehetőségeihez mérten a konzulátus mindent megtesz annak érdekében, hogy a jótékonysági, társadalmi célú törekvésekben ‒ amelyből olyan sok van, hogy akárhová nyúlunk, mást se találunk, mind az egészségügyben, mind a szociális rendszerben, mind az oktatásban, és még sorolhatnám ‒ partner legyen, azokat szolgálja és segítse. Végszónak azt mondanám, hogy legyünk optimisták, és ezekben a sikerekben igenis bízzunk, mert olyan komoly intézményeket szeretnénk előkészíteni, fejleszteni, létrehozni, amelyek az itt élő emberek javát hivatottak szolgálni ‒ mondta bizakodva a főkonzul.

Zsukovszky Miklós beszédében úgy fogalmazott: úgy gondolom, a mai kihívásokkal teli világunkban itt, Kárpátalján, ahol élünk luxus lenne az, ha a fiatalok csak önmagukkal foglalkoznának. Nagyon meghatódtam, amikor meghallottam azt, hogy idén a bál célként tűzte ki az öregek otthonának a megsegítését. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az a mag, amit Isten a KRISZ-en keresztül elvetett, az kikelt és gyümölcsöt kezdett el teremni ‒ mondta el az esperes.

Tóth Miklós beszédében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 2002-ben megalakult KRISZ mennyire hasznos társadalmi munkát végez Kárpátalján Isten jósága és kegyelme által.

Igazából azt tudja, hogy milyen fontos a segítségnyújtás ‒ kezdte köszöntőjét Dobson Tibor ‒, aki látta és érezte az élet árnyékos és napos oldalát. Ezt önök, kárpátaljaiak nagyon jól tudják, és mi is tudjuk. Azt gondolom, hogy minket összeköt a hit, a nemzet és a hivatás. Tovább folytatva elmondta, megtisztelve érzi magát, hogy már másfél évtizede részt vehet a magyar tűzoltósággal Kárpátalja tűzvédelmében.

Jakab István nagy örömét fejezte ki az iránt, hogy a rendezvényen a fiatalok gyűjtést szerveztek az idősek megsegítése céljából. Tudják, én jártam többször is abban az otthonban. Láttam az ott élő embereket, nemegyszer vittem adományt és beszélgettem velük. Tudom, hogy mekkora szükségük van a segítségre ‒ mondta el az Országgyűlés alelnöke. Örömmel jelentette be, hogy a jótékonysági törekvéshez a MAGOSZ 100 000 forintnyi összeggel járul hozzá.

A rendezvényen tombolavásárlásra is volt lehetőség, amelynek a nyereményeit két ízben sorsolták ki az est folyamán.

A 20.00 órakor kezdődő vacsorához Zsukovszky Miklós mondott asztali áldást, az étkezés alatt pedig Szülek Flóra zongorajátékát élvezhették a jelenlévők. A vacsora után, a Harmónia Sport- és Táncklub általi nyitótánccal kezdetét vette a táncmulatság, amihez a Fortuna Együttes szolgáltatta a talpalávalót.

A bálozók az adományaikat a teremben különböző helyeken lévő perselyekbe helyezhették el. Az összegyűlt összeget 23.00 órakor hivatalos keretek között Sipos József átnyújtotta Nagy Béla és az öregek otthona számára, ami 37 950 hrivnya és 230 000 forint volt.

D. P.