Gyújtogatások a bátyúi gyermekotthonban

2019. november 24., 11:49

Az elmúlt időszakban állítólag 3 alkalommal volt tűz Bátyúban a gyermekmenhelyen.

Az intézmény munkatársa elmondta, hogy legutóbb november 20-án keletkezett tűz. Véleménye szerint gyújtogatásról van szó. Mindhárom eset éjszaka történt az épület földszintjén, amikor a gyerekek alszanak. A tűz minden esetben kicsi volt, mert a dolgozók gyorsan észrevették a füstöt. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata Kárpátaljai Megyei Főosztályának munkatársai megerősítették a tényt, hogy november 20-án éjjel 23 óra körül valóban tűz volt az intézményben. A nagydobronyi tűzoltók vettek részt az oltási munkálatokban. A tűzben megrongálódott a levéltár ablaka és egy szekrény.

A dologban az a furcsa, hogy épp a levéltárban keletkezett tűz, hiszen mint ismeretes, az ügyészség bűnvádi eljárást folytat a menhely több munkatársa ellen, akik kínozták, bántalmazták a gyerekeket, és embertelenül bántak velük.

(0312.ua/RV)