Emelnék a létminimumot – de nincs rá pénz
A létminimumnak legalább 3500 hrivnyának kellene lennie – jelentette ki Rokszolana Pidlasza, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője, akit a korreszpondent.net idéz az Obozrevatel nyomán.
„Úgy gondolom, a 3500 már egy reálisabb szám. De ez sem az az összeg, amelyért az ember méltó életszínvonalat tarthat fenn” – tette hozzá.
Ugyanakkor jelezte, hogy e minimum nélkül az ember nem élhet meg, és elismerte, hogy a jelenlegi 1936 hrivnyából lehetetlen megélni.
Közölte azt is, jelenleg azért nem lehet növelni a létminimumot, mivel ez a szociális juttatások kiszámításának alapja.
„Nagyon sok szociális juttatás kapcsolódik a létminimumhoz. A költségvetésben viszont korlátozott összeg áll rendelkezésre a szociális kifizetésekre. Sajnos ez (a létminimum – a szerk.) nem lehet több, mint jelenleg” – mondta a politikus.
Kifejtette, hogy a helyzet megváltoztatása érdekében felül kell vizsgálni a szociális juttatások kiszámításának képletét, és csak ez után lehet megemelni a „formális létminimumot”.
Érdemes megjegyezni, hogy az Ukrán Szakszervezetek Szövetsége úgy véli, a létminimumnak 2020-ban legalább 5,6 ezer hrivnyának, a minimálbérnek pedig legalább 7,3 ezer hrivnyának kellene lennie.
(korrespondent.net/Kárpátalja)




