Elindult a Kárpátaljai KultúrKaraván

2019. november 26., 08:27 , 983. szám

A magyar kormány támogatásával útjára indult a Kárpátaljai KultúrKaraván, mely a magyar nemzeti magaskultúra terjesztését tűzte ki fő céljául. Az első előadás alkalmával a Vidnyánszky Attila által rendezett János vitéz című darabot láthatta a nagyérdemű a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színpadán. A nagy sikerű előadást megelőző sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a további előadásoknak otthont adó tíz művelődési ház közel 2,5 milliárd forintnyi támogatásból fog megújulni.

Grezsa István miniszteri biztos elmondta, hogy a Kárpátaljai KultúrKaraván program keretében öt hazai és egy kárpátaljai kiemelt kulturális intézmény – a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Filharmónia Magyarország NKft., a Nemzeti Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – viszi sikerprodukcióit a kárpátaljai színpadokra.

Mivel Kárpátalján a bemutatók számára nem voltak megfelelő helyek – a szovjet időszakban épült kultúrházak romos állapotba kerültek –, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) karöltve sikerült tíz, központnak számító településen kiválasztani azokat a művelődési házakat, amelyek a felújításukat követően méltó helyszínei lesznek az előadásoknak – emlékeztetett a miniszteri biztos.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy számára, aki Beregszászból, Kárpátaljáról indult, kiemelten fontos a nagyszabású és hiánypótló kulturális projekt elindulása. Hozzátette, hogy már húsz évvel ezelőtt is nagyon szomorú volt a kép Kárpátalján, mert már akkor nagyon rossz állapotban voltak a művelődési házak, s mostanra jószerivel csak a nagyobb városokban vannak színházi előadásokra alkalmas helyek. Ezért is óriási dolog – folytatta –, hogy a magyar állam felvállalta a méltó közösségi kulturális terek megteremtésének feladatát. A kulturális programok Kárpátaljára vitele minden bizonnyal segíti majd a magyarság megmaradását szülőföldjén.

A János vitéz című előadást három helyszínen, Péterfalván, Beregszászban, majd Munkácson is megtekinthették az érdeklődők.

(MTI/jt)