21 idegenvezető vehette át oklevelét

Közgyűlést tartott a KMTT

2019. december 22., 11:35 , 987. szám

December 20-án tartotta közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán.

Mester András, a KMTT elnöke köszöntötte a tagságot és a közgyűlésre érkezett vendégeket.

A vendégek közül Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul üdvözlőbeszédében elmondta, hogy a turizmus területén ambiciózus tervei vannak mind a kárpátaljai turisztikai szövetségnek, mind Magyarországnak. A főkonzul Kárpátalját rendkívüli turisztikai potenciállal rendelkező, csodálatos kultúrtájnak nevezte, ahol a 2019-es évben a turisztikával foglalkozó vállalkozások minőségi előrelépest hajtottak végre. A főkonzul elmondta, hogy az utóbbi években Magyarország az egyik vezető turisztikai célponttá vált Európában, nincs olyan évszak, amikor ne lennének turisták. Egy egész éves turisztikai látogatottság elérése lenne a cél itt, Kárpátalján is, ennek érdekében fejleszteni kell a falusi turizmus, borturizmus, konferenciaturizmus és egészségturizmus szolgáltatásait. Az egyéni kvalitás, az ambí­ció szintje, az emberi tudás és a munkaszeretet lehetővé teszi azt, hogy Kárpátalján az idegenforgalmi ágazatban egyre jobb teljesítmények legyenek – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, kiemelve, hogy ehhez is kacsolódva, 2020-ban komoly előrelépéseket várnak államközi szinten a határátkelők infrastruktúrájának kiépítésében, továbbfejlesztésében.

A 2019-es évről Mester András elnök számolt be. Elmondta, hogy 410 tajga van a turisztikai tanácsnak, de a tagság növekedésével arányban nem nőtt a tagok aktivitása. A KMTT sikerei között említette az elnök, hogy sikerült létrehozniuk a kárpátaljai vendégházak minősítési rendszerét, illetve eddig több mint 400 vendégházat már minősítettek is vidékünkön. Ez bizonyítja, hogy szállásbiztosítás terén Kárpátalján már jól állunk. Kárpátalja már öt éve részt vesz a Budapesti Utazás Kiállításon, idén viszont más magyarországi utazási kiállításokon, illetve erdélyi, vajdasági és felvidéki rendezvényeken is be tudták mutatni megyénk turisztikai kínálatát. A szervezet képviselői ott voltak Ungvár és Lemberg utazási kiállításain is. Hetedik alkalommal szervezték meg Kárpátalján a Magyar Konyha Hete című programjukat, amelyben idén több mint 30 vendéglátóhely vett részt. Augusztus elején szervezték meg a Borzsa-völgyi Kisvasút Napját, amely olyan réteget vonzhat ide, a vasutak szerelmeseit, kik egyébként nem jönnének Kárpátaljára.

Az elnök elmondta, hogy hamarosan kiadják a tavaly magyarul már megjelent Kárpátaljai Gasztrokalauz ukrán változatát. Illetve egy Kárpátalja-útikönyv kiadását tervezik még, amellyel 80 százalékban már elkészültek.

A 2019-es év legnagyobb programja volt a második alakalommal megszervezett idegenvezető-képzésük. Illetve szerveztek Horkay Sámuel vezetésével egy idegenvezető-továbbképzést is.

A KMTT társpartnerként bekapcsolódik 2020-ban a KMKSZ egyik európai uniós pályázatába, amelynek köszönhetően új tájház jön létre Tiszacsomán, Nagymuzsalyban és Salánkon, illetve kibővítik a Viski Tájházat is. Viszont a kézművestermékeket forgalmazó termékbolthálózat kialakítása egyelőre nem kapott támogatást. A KMTT kárpátaljai magyar gasztrofesztiválok szervezésébe is bekapcsolódott – mondta el a szervezet elnöke.

A KMTT alelnökei közül Csizmár Sarolta az idén hetedik alkalommal megszervezett Magyar Konyha Hete című rendezvénysorozat tapasztalatairól számolt be a tagságnak. Ez a program a Torkos csütörtök nevű programból indult ki, és azt jelenti, hogy a vendéglátók számára holtszezonnak számító februárban egy héten keresztül kedvezményeket kínálnak a programhoz csatlakozó éttermek. Lassan belátják a vendéglősök, hogy ezzel az ingyenreklámmal jól járnak az éttermek. Ma már a program az egész Kárpátaljára kiterjed és borosp­incék, valamint falusi vendéglátó családok is csatlakoztak.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára elmondta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tíz kárpátaljai gasztrofesztivált támogatott, amelyek lebonyolításába társszervezőként csatlakozott a KMTT, számos konkrét segítséget nyújtva a helyi szervezőknek.

Tarpai József, a szervezet alapító elnöke elismeréssel szólt az öt éve alakult KMTT eredményeiről, hisz a Tanácsnak köszönhetően egyre több turista jön el újra Kárpátaljára. Komoly terveik, fejlesztési céljaik vannak, és a főiskolán is a turisztikai tanszék lett az egyik legnépszerűbb.

Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője elmondta, hogy második alkalommal szerveztek idegenvezető-tanfolyamot együtt a KMTT-vel. Idén, szeptemberben 22 felsőfokú végzettséggel rendelkező diákot iskoláztak be, akik 360 órában tanultak 11 különböző, az idegenvezetéssel kapcsolatos tárgyat 12 tanártól, akik a Rákóczi-főiskola, a KMTT és a Munkácsi Állami Egyetem elismert szakemberei voltak. Végül Szilágyi Mátyás főkonzultól, Orosz Ildikó főiskolai rektortól és Mester András KMTT-elnöktől 21 új idegenvezető vehette át államilag elismert oklevelét.

Orosz Ildikó köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a turista azt jegyzi meg, amit az idegenvezető lelkesedésből és szeretettel mond el neki. Nem fog emlékezni a számadatokra, de a helyi legendákra és történetekre igen. Tehát azt kérte a végzett idegenvezetőktől, hogy szeressék azt a vidéket, ahol élnek és szeressék a turistákat is.

A közgyűlés végén a küldöttek megállapodtak a jövő évre tervezett programokról és újabb Kárpátalját népszerűsítő kiadványok megjelentetéséről. Egyetértettek abban, hogy jövőre is minél több utazási kiállításon kell népszerűsíteni vidékünket.

Badó Zsolt