Tovább folytatódhat a minajiak kupaálma
Labdarúgás
Már a negyeddöntőbe kerüléssel is egyfajta történelmi tettet vitt véghez a Minaj FC labdarúgó-csapata az Ukrán Kupában, de most talán a következő körbe kerülésre még nagyobb az esélye Vaszil Kobin együttesének, mint a legutóbbi bravúr alkalmával, amikor az első osztályú FK Lviv-nek parancsolt állj-t a másodosztályú együttes.
A kupa legjobb nyolc mezőnyébe öt élvonalbeli, két másodosztályú és egy harmadosztályú együttes jutott. A múlt heti sorsolás alkalmával a kárpátaljai együttesnek sikerült kifognia a vele azonos osztályban szereplő Petrove Inhulec gárdáját, ráadásul a továbbjutás sorsáról döntő egyetlen összecsapást is Minajban rendezik 2020. március 4-én.
Érdekesség, hogy az ellenfél a másodosztályú pontvadászatban a minajiakkal azonos, 37 ponttal áll a tabella élmezőnyében, és csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az Ungvár melletti csapatot. Óvatosságra inthet viszont az a tény, hogy a petroveiek igazi kupaspecialistáknak számítanak, hiszen a legutóbbi sorozatban egészen a döntőig meneteltek, ahol vereséget szenvedtek a címvédő Sahtar Donyecktől.
Az idei kupaviadalban a Sahtar már semmiképpen nem védheti meg címét, hiszen legutóbb éppen a Dinamo Kijev búcsúztatta a legnagyobb esélyes donyeckieket.
A fővárosiak egyébként az FK Olekszandriját kapták ellenfélül, míg a másik élvonalbeli párban a Gyeszna Csernyihiv a Vorszkla Poltavát látja vendégül.
Papíron a legnagyobb esélye az elődöntőbe kerüléshez az FK Mariupolnak van, amely a harmadosztályú Aljansz otthonában lép pályára. Korábban az Aljansz ütötte el a továbbjutástól az Ungvári FC együttesét.
(tamási)