Csodát várni nem lehet – de…

Mégis tanulhatnak magyar szót a királyházi gyerekek

2020. január 26., 18:34 , 990. szám

A királyházi várhegyet koronázó, XIII. századi eredetű, köveiben szülőföldünk magyar múltját őrző Nyalábvár elhanyagoltságukban is romantikus érzéseket ébresztő romjaival tekint alá az ugocsai nagyközségre, s benne a várhegy lábaihoz közel emelkedő Királyházi 1. Sz. Középiskolára, mely ukrán tanintézmény a múlt században nagyrészt elukránosodott nagyközségben, ám falai közt, bár csak fakultatív formában, de mégis tanulhatják nyelvünket a magyar családokban nevelkedő magyar, a vegyes házasságokból származó – remélhetőleg – „leszmagyar”, valamint a nyelvünket alapfokon elsajátítani akaró ukrán gyerekek. S ahogy Királyháza vára egykoron a stratégiai fontosságú Só-utat védte, úgy igyekszik megvédeni e fakultatív nyelvoktatás a királyházi magyar közösséget az asszimilációtól.

– A szovjetkorszakban Királyházán már nem volt magyar iskola, s bár ma sincs, az 1990-es évek elején, a helyi római katolikus egyházközség kezdeményezésére a plébánián beindult nyelvünk fakultatív oktatása, három-négy év elteltével azonban ez elhalt – tekint vissza a magyaroktatás közelmúltjára Radvánszky Anikó, a Királyházi 1. Sz. Középiskola kémiatanára, s egyúttal a fakultatív magyar foglalkozások jelenlegi egyetlen levezetője, aki a kémiatanteremben tartja meg délutánonként az óráit. – A kilencvenes évek derekán aztán – a Kárpátaljai Magyar Pedagógus­szövetség (KMPSZ) felkérésére – én az 1. számú középiskolában, Teleki Ágota és Markancsuk Mária pedig a nagyközség 2. számú középiskolájában újból tanítani kezdtük délutánonként, fakultatív formában a magyar nyelvet, az 1.-től a 11. osztályig. Az akkor itt tanult gyerekek azóta már felnőttek, de az itt maradottak mellett voltak, akik elköltöztek Kárpátalja más településeire, míg mások kitelepültek Magyarországra. A 2010-es évek derekán pedig – mivel Teleki Ágota és Markancsuk Mária nyugdíjba vonult, s nem akadt, aki átvette volna tőlük a stafétabotot – a 2. számú középiskolában megszűnt a fakultatív magyaroktatás, s már csak én tanítom az 1. számú középiskolában a nyelvünket.

Mint beszélgetőtársam elmondja, jelenleg 110 gyerekkel foglalkozik. Tizenöt tanuló tizenkét színmagyar családban nevelkedik (van, ahol két, sőt három gyermeket vállaltak a szülők, ami örvendetes tény), 36 diák 25 vegyes házasságból származik, a többiek pedig ukránok, és legfeljebb a felmenőik között akadnak a nemzetünkhöz tartozó dédszülők. A tanárnő három csoportban oktatja a magyar nyelvet. A kezdő csoportban olyan, 1–4., legfeljebb 5. osztályos gyerekek tanulnak, akik vagy egyáltalán nem tudnak magyarul, vagy csak értik a magyar beszédet, de nem tudják magukat kifejezni a nyelvünkön. Ők többnyire ukrán családokból, kisebbrészt vegyes házasságokból származnak, ami pedig az ukránokat illeti, szüleik a magyar határ közelsége miatt járatják őket a foglalkozásokra, hogy ha majd felnőve felkeresik Magyarországot, meg tudják magukat értetni ott is. A kezdő csoportban természetesen az ábécével kezdi a nyelvtanítást, aztán szavakat tanít, többek között a testrészek megnevezéseit, majd 2-3 szóból álló rövid mondatokat szerkesztet velük, megtanítja őket köszönni, bemutatni önmagukat, a családjukat, a környezetüket, egyszerű gyermekmondókákat, nyelvtörőket sajátítanak el, és különböző egyszerű beszédtémákat vesz át velük (nyelvi érintkezés például az üzletben, a postán, a kórházban), s akiket már az 1. osztályban beíratnak a fakultatív foglalkozásra a szüleik, azok 3-4. osztályos korukra már alapszinten beszélnek magyarul.

A haladó csoportban a kezdő csoportból átjött, vagy egyből a haladó csoportba beíratott, magyarul értő és bizonyos szinten beszélni is tudó diákok tanulnak, fele-fele arányban ukránok, illetve vegyes házasságokban nevelkedő gyermekek, akik otthon a magyar szülőjükkel, nagyszülőjükkel a mi nyelvünkön érintkeznek, de ukránra váltanak át, ha vagy csak az ukrán családtagjaikkal, vagy velük is beszélgetnek. A haladó csoportban a tanárnő továbbfejleszti a gyermekek kommunikációs készségét, átveszi velük a zengő ábécét, melyben minden betűhöz egy kis dallamos versike kapcsolódik, bővíti a beszédtémák körét, a diákok szókincsét, mivel a vegyes családokból származó tanulók sem értenek sok magyar szót, s az ő kiejtésüket is csiszolni kell. Emellett ismételteti a már elsajátított tananyagot, hogy az ne vesszen el, közösen megbeszélnek különböző felolvasott történeteket, újságcikkeket, fejlesztve ezzel is a gyerekek beszédkészségét. S mennyire haladnak előre a nyelvtanulás terén a haladó csoportba járó diákok? Mint megtudom, ez is gyerekfüggő. Ha valaki szorgalmas, akkor már az első év végén is meglátszik az eredmény, a többség viszont három-négy évi tanulás révén tesz szert bővebb magyar nyelvismeretre. De a nyelvtanulás eredményessége attól is függ, hogy a gyerek otthon mennyire használja a magyar nyelvet. S persze, vannak, akik akcentussal beszélik a nyelvünket, amit nagyon nehéz kiküszöbölni. Ami pedig a magyar csoportot illeti, ott is beszélnek meg meséket, történeteket, újságcikkeket, ezenkívül a tanárnő komolyabb verseket is elsajátíttat a gyerekekkel, mint például a Himnuszt, a Nemzeti dalt. A március 15-i, október 23-i nemzeti ünnepeinken, az október 6-i megemlékezéseken, az anyák napi ünnepségeken ők szavalnak verseket, adnak elő prózai szövegeket. Emellett könnyebb nyelvtani feladatokat is megoldanak, illetve társasjátékokat is játszanak. De milyen könyvekből is tanulnak a fakultatív nyelvoktatásban részt vevő gyerekek?

– A Betűország még az iskola könyvtárából való. Az ábécéskönyveket Szilaj István Petőfi-programos tanár adta. A KMPSZ-en keresztül, Magyarországról kaptunk 1., 2. osztályosok számára írt Hétszínvilág olvasókönyveket, 1., 2. osztályos írás munkafüzeteket, 5. osztályos helyesírási munkafüzeteket, a magyar nyelvet játékos formában megismertető Kiliki a Földön című könyv 1. és 2. kötetét, és az Irkát is rendszeresen kapjuk, amit szintén felhasználunk a nyelvtanulás során, például verseket tanítok belőle, vagy éppen keresztrejtvényeket fejtenek a gyerekek. Az iskola pedig – melynek vezetése megértően viszonyul hozzánk – a rendelkezésünkre szokott bocsátani egy laptopot, melyen magyar dalokat játszok le a tanulóknak – magyarázza Radvánszky Anikó.

– Szemléltetőik is vannak?

– Egyelőre nincsenek, de jó volna, ha lennének.

– És mire lenne még szükségük?

– Több könyvre. Tizenkét könyvkészletem van, de több kellene, mert így padonként egy-egy jut két gyerekre, bár vannak, akiknek a szüleik beszereztek ábécéskönyveket. A szórványban oktató magyar pedagógusok éves konferenciáin elmondjuk, elmondom én is, mire lenne szükségünk, a KMPSZ pedig lehetőségeihez mérten segít.

– Ha már a segítségnél tartunk, részt vesznek-e – a Pedagógusszövetségen keresztül – az Erzsébet-programban, és ha igen, ez milyen segítséget nyújt a gyerekeknek a nyelvtanulás során?

– 2016 óta minden nyáron csoporttal utazunk az Erzsébet-táborokba, a Balatonhoz, és az ott eltöltött hét is nagy segítséget ad a tanulóknak a magyar nyelvismeret bővítése terén. Nyelvi foglalkozásokra kerül sor, ezenkívül a gyerekek magyar nyelvi közegben vannak, magyarul vásárolnak, magyarországi gyerekekkel is barátkoznak, amellett, hogy más kárpátaljai településekről ott táborozó gyerekekkel is összebarátkoznak.

– Heti hány órában foglalkozik a tanulóival, elegendő-e az óraszám, s ha nem, lehetne-e azt növelni?

– A kezdő csoporttal hétfőn és szerdán foglalkozom, egy-egy órában. A haladóknak hétfőn tartok két órát, a magyar csoportnak pedig szerdán szintén két órát. Igazából viszont a hét mindegyik munkanapján szükség lenne legalább két foglalkozásra, hogy jobb eredményeket tudjunk elérni. Ilyen óraszám mellett csodát várni nem lehet, de a zeneiskolai foglalkozások, szakkörök annyira lefoglalják a gyerekeket, hogy nem is lehetne növelni az óraszámot. De már az is nagy eredmény, hogy amióta beindult a magyar nyelv fakultatív oktatása, a helyi ukránok már nem tartják idegeneknek a helyi magyarokat, a nagyközség szerves részeként fogadják el közösségünket…

Csodát várni a fakultatív oktatástól nem lehet – csengenek a fülemben Radvánszky Anikó szavai. Ám már az is, amit tesz, nagy segítségükre van a magyar vagy félig magyar gyerekeknek abban, hogy megerősítsék magyar nyelvi gyökereiket, megerősödjenek nemzeti öntudatukban, vagy felébredjen bennük a magyar érzés. És ez sem kevés. Sőt…

Lajos Mihály