Szakemberek mutatták meg, hogyan kell metszeni

Metszésbemutató Deme Andrásnál

2020. január 26., 10:40 , 991. szám

Mint minden tudomány, a kertészet és azon belül a metszés tudománya is folyamatosan fejlődik. A régi technikákat egyre inkább felváltják a modern metszési módszerek, hiszen védekezni kell az új kártevők, betegségek ellen. Som község határában, Deme András ültetvényénél Kárpátalja számos térségéből sereglettek össze a gazdák, hogy bővítsék tudásukat, megosszák tapasztalataikat egymással. A Holland Plant Ukrajna faiskola és a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány közösen szervezett metszésbemutatót január 24-én délelőtt, mely során képzett szakemberek mutatták be, hogyan kell termőre metszeni a gyümölcsfákat.

Deme András ültetvényét sokan megirigyelhetik, a csonthéjasok közül mindegyik fajta megtalálható termőterületén, de naturalmafajták és csemegeszőlő termesztésével is foglalkozik a fiatal vállalkozó. A lankás hegyoldalon sorakozó haszonnövényekkel munka is van bőven, de András a család részéről is rengeteg segítséget kap, s ha már a segítségről van szó, említésre méltó, hogy már a második körtől pályázott az Egán Ede gazdaságélénkítő program pályázatán belül.

Őrhidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke kérdésünkre elmondta, hogy 2016 óta követik nyomon Deme András ültetvényének fejlődését. „Andrásék a Holland Plant Ukrajna faiskolából vásárolták a töveket, ahol szintén nyomon követik az ültetvény sorsát. Évről évre más a téma, legelőször a koronaalakító metszéssel foglalkoztunk, míg a mostani bemutatónak a termőre metszés volt a témája” – mondta Őrhidi László, majd a hozzátette: „Ezt csak jól érdemes csinálni, ha nem megfelelő módon végezzük a beavatkozásokat, a növényvédelmet, garantáltan elmarad az üzleti siker.”

A gyümölcsfákat Szlinszki István, a Holland Plant Ukrajna főagronómusa metszette. A szakember egy-egy fa mellett megállva legelőször jellemezte annak koronáját, rámutatott az esetleges metszési hibákra, sőt a betegségek kialakulásának jeleit is szemügyre vette. És már hullottak is a nemkívánatos gallyak a földre, s bizony egy 5–7 cm átmérőjű gally levágásánál sokan feljajdultunk, de minden vágásra pontos és kimerítő magyarázatot adott a mester.

Varga István benei borász a szőlősorok között metszett és adott szakértői tanácsokat. Láthattunk rövid csapos és szálmetszést is, megismerkedhettünk ezen metszésfajták előnyeivel. Szó esett a szőlősorok helyes kialakításáról, kiszélesítéséről a napégésre és a megfelelő szellőzésre való tekintettel. A bemutatót követően a gazdák a faoltás mikéntjéről, a faiskolák kialakításáról is kérdezték a szakembereket. A szakmai eszmecsere közben finom pálinkát, süteményt, meleg teát és kávét is fogyaszthattak a programra kilátogatók, valamint megtekinthették Szanyi Szabolcs vállalkozó cégének termékeit. Megtudhatták, hogy a különböző rovarcsapdák rendkívül hasznosak, hiszen nemcsak elkapják a kártevőket, de figyelmeztetik is a gazdákat azok felbukkanására. Őrhidi László lapunknak arról beszélt, hogy mivel az idei tél is elég enyhe, a soron következő termésszezonban fokozottan oda kell majd figyelni a kártevőkre, ebben segítenek számunkra ezek a csapdák.

Elégedetten tértek haza a bemutatóra kilátogató gazdák és hobbikertészek. Akit csak megkérdeztem, arról számolt be, hogy megint sikerült valami újat hallania. A közel félszáz látogató közt akadt, aki a Nagyszőlősi járásból vagy még messzebbről érkezett, hogy bővítse tudását. „Érdekelt az információ, jöttem tanulni egy kicsit. Épp most fog kezdődni nálam a metszés, sok mindent tanultam” – mondta egy bakosi hobbikertész, akinek felesége hívta fel figyelmét a programra.

Tóth János