Megtérítették a parlamenti pártok kampányköltségeit

2020. január 29., 12:30

A 2019. júliusi választások alapján a Legfelső Tanácsba jutott pártoknak összesen 467,3 millió hrivnya kampányköltséget térítettek meg – jelentette a zn.ua.

A Központi Választási Bizottság (CVK) januárban jutott hozzá az összeghez, s továbbította azt az érintett öt pártnak.

A rendelkezést, mely szerint a költségvetés kompenzálja a Legfelső Tanácsba jutott pártok választásokkal kapcsolatos kiadásait, 2015-ben foglalták jogszabályba, amikor a pártok állami finanszírozását is előírták.

A legnagyobb kompenzációt a Nép Szolgája párt kapta (114,6 millió hrivnyát), a legkevesebb az Ellenzéki Platform – Az Életért frakciójának jutott (60,3 millió hrivnya).

A kompenzáció maximális összegét a párt hivatalos költségei és a megállapított költségkorlát – jelenleg közel 375,6 millió hrivnya – határozza meg.

A pártok hivatalosan több mint 900 millió hrivnyát költöttek választási kampányaikra. Az egyéni választókerületekben indult jelöltek költségei további 477,8 milliót tettek ki, de jelentéseik egyharmadát nem hozták nyilvánosságra.

A miniszteri kabinet a 2020-as állami költségvetésben 1 milliárd 34 millió hrivnyát különített el a pártok kiadásaira. Ebből 567 millió hrivnyát fordítanak a politikai pártok alapszabályban rögzített tevékenységeinek finanszírozására, további 467 millió jut a választási kampány költségeinek kompenzálására.

(zn.ua/Kárpátalja)