A gáz, a politikusok és a Bodri kutya

2020. február 4., 20:25 , 992. szám

Januártól két gázszámlát kap az ukrajnai fogyasztó: az egyiket a felhasznált gázért, a másikat a gáz szállításáért és elosztásáért. Mindez azok után szakadt az emberek nyakába, hogy a kormány hónapok óta esküdözik, csökkenti a földgáz lakossági fogyasztói árát. Sokan nem értik, hogy a két számlától miként lesz olcsóbb a gáz, másoknak az nem világos, hogyan lehet ezek után rezzenéstelen arccal azt állítani, hogy így jobb a polgároknak?

Akkor most nőtt az ár vagy sem?

Nem csoda, hogy a lakosság egyre kevésbé érti, mi történik a gáz árával, hiszen az az utóbbi időben szinte havonta változik, s ember legyen a talpán, aki érti, hogy éppen milyen képlet alapján számítják ki. A Naftohaz Ukrajini Nemzeti Részvénytársaság például kitartóan állítja, hogy ők csökkentették a gáz árát, ahogyan azt a kormány elrendelte. Rámutatnak, hogy 2019 januárjában a nélkülözhetetlen energiahordozó 25%-kal volt drágább, mint idén januárban. Az egyszeri polgár azonban azt láthatja például az Ekonomicsna Pravda számításai alapján, hogy a 2020. januári számlákon 8,7%-kal magasabb ár szerepel, mint a 2019. decemberieken. A Naftohaz reakciója az ellentmondásra: végső soron piaci árról van szó, amely a kereslet és kínálat alakulásától, az időjárástól függően hónapról hónapra változhat, s ez várhatóan így is marad egészen április 30-ig, a fűtési idény végéig.

Csakhogy emlékezhetünk rá, decemberben maga Olekszij Honcsaruk miniszterelnök ígérte meg: amennyiben sikerül megállapodást kötni Oroszországgal a gáz tranzitjáról Ukrajna területén keresztül, az segít lényegesen csökkenteni a lakossági gázárat. Nos, a megállapodás aláíratott, a gázár viszont emelkedett…

Időközben kiderült az is, hogy május 1-jétől, az IMF-fel való megállapodás értelmében Ukrajna átáll a tisztán piaci gázárképzésre, vagyis a kormánynak többé nem lesz módja korlátozni a lakossági fogyasztói árat. De ha jobban belegondolunk, talán nem is olyan nyugtalanító a piaci gázár bevezetésének híre. Talán mindenkinek jobb lesz úgy, ha a kormány végre nem a lakossági érdekekre hivatkozva manipulál az árral.

A második gázszámla

Sokan még mindig nem értjük: mi szükség volt a második gázszámla bevezetésére? Megfigyelhettük viszont, ha felteszik ezt a kérdést, némelyik hivatalnok arca enyhén megrezdül a tévékamerák előtt. Talán unják már a magyarázkodást, nem fér a fejükbe, hogyan lehet annyira idióta az istenadta nép, hogy még ezt sem képes felfogni.

Az ICTV televíziós csatornán egy minapi műsorban Olekszij Orzselj energetikai és környezetvédelmi miniszter a szokásos varázsigével kezdte a magyarázkodást, kijelentve, hogy a második gázszámla bevezetése nem befolyásolja a gáz lakossági fogyasztói árát. A két számla együttes összege teszi ki a tulajdonképpeni januári gázárat, amely szerinte ettől a plusz­papírostól nem lehet magasabb.

Hogy akkor mégis mi szükség volt a bevezetésére? A fogyasztónak tisztában kell lennie a gáztarifa struktúrájával, azzal, hogy miből is tevődik össze – hangzott a tudálékos válasz. Míg az első számlán a gáz ára szerepel (hiszen a gáz szintén árucikk, amelyet meg kell vásárolnunk, akár egy vekni kenyeret), a második számlán ennek az árucikknek a szállításáért és az elosztásáért kell fizetnünk, vagyis egy szolgáltatásért.

Bizonyára a műsorvezető is a lakosság kormányzati körökben agyatlannak tartott tömegéhez tartozott, mert feltette a kérdést: amennyiben a gáz szállítása és elosztása szolgáltatás, hogyan lehetséges, hogy olyanok is kaptak második számlát, akik bizonyos okokból ki sem nyitották mostanában a gázcsapot? Például azért, mert télen spórral fűtenek és azon is főznek.

Ismét átfutott a hivatalnok arcán az az alig észrevehető ingerült rezdülés, majd kivágta a megdöbbentő választ, mely szerint amolyan előfizetési díjról van szó, amelyet a gázvezeték rendelkezésre állásáért kell fizetni.

„A logikája a következő: bármikor kinyithatja a csövet, és lesz benne gáz. Nem úgy van az, hogy nem fizet, de mégis ott a gáz. Mégiscsak folyamatosan pénzt kell költeni minden (a gázinfrastruktúra – a szerk.) működőképességének fenntartására” – próbálta a miniszter fejünkbe sulykolni a keserű igazságot.

Megnyugtatandó az aggódó lakosokat, Orzselj végül bejelentette a műsorban, már dolgoznak rajta, hogy a polgárok a jelenlegi kettő helyett a jövőben ismét egy számlát kapjanak…

Hogyan lehet Bodriból gáz?

A 112.ua hírcsatornán minap szintén a gázár volt a téma. A műsor egyik vendége a kormánypárt, a Nép Szolgája parlamenti képviselője volt. Az adásba betelefonált egy egyedül élő nyugdíjas néni Kirovoh­rad megyéből, s felvetette, hogy szerény nyugdíjához képest nagyon sokat kell fizetnie a gázért, s most még külön a szállításáért is pénzt kérnek. Mit tegyen? – kérdezte a stúdióban ülőket, miután a műsorvezetővel közösen kiszámították, hogy a két gázszámla eredményeként – a szubvenció figyelembevételével – hét hrivnyával többet kell fizetnie, mint amennyi a nyugdíja.

A stúdióban ülő parlamenti képviselő lazán felvetette, hogy a néni a tulajdona eladásából fizethetné a közüzemi díjakat. Ha például fajtiszta kutyát tart az udvaron, azt is eladhatná. Utóbb kiderült, sokan azt hitték ekkor, hogy a képviselő csak tréfál, ám a honatya semmi jelét nem adta ennek, rezzenéstelen arccal ült a kamerák előtt.

Később a blogger Anatolij Sarij pártjának helyi aktivistái felkutatták az idős nénit, s annak kutyáját. Kiderült, hogy a Sarik névre hallgató eb nem fajtiszta kutya, azaz nem csivava vagy német juhász, hanem egy közönséges korcs (elnézést kérek a minősítésért), ráadásul tizennégy éves már, azaz vén, mint az anyaföld.

De még ha sikerülne is értékesíteni az ebet, s kifizetni a januári számlát, mit adhatna el a néni februárban? Talán a veséjét? – teszi fel a kérdést Sarij. És egyáltalán: hát ezt érdemli a néni több mint 31 munkával töltött év után?

A néniről és kutyájáról készült felvétel valóságos kommentcunamit indított el a világhálón. A legtöbben elkeseredetten szidták azokat a kormánypárti politikusokat, akik a parlamentbe jutva máris megfeledkeztek választóikról, a népről. Még azok fogalmaztak a legenyhébben, akik erkölcsi szörny­szülötteknek minősítették a stúdióvendégeket.

Számosan akadtak, akiket megihletett a lehetőség, hogy a házi kedvencek, a Bodrik, Cirmosok és Jenők eladásából lehetne fizetni a közüzemi számlákat. Íme az egyik javaslat: gáz – 1,5 kutya; fűtés – 4,5 macska; csatornadíj – 8 hörcsög.

Véleményünk szerint azonban ez a bejegyzés foglalja össze a legtalálóbban az emberek érzéseit az eset kapcsán: „Amikor örültem Zelenszkij győzelmének, a barátom azt mondta, »most nevettek, aztán sírni fogtok« – milyen gyorsan eljött ez az idő!”

(zzz)

Gázszállítási díj: mit fizettetnek meg velünk?

Vannak emberek, akik fontosnak tartják követni, hogy mit hord össze a kormányzat, hiszen csak így lehet rajtakapni a politikusokat a csalafintaságokon, amelyekkel lépten-nyomon megpróbálják átverni a választóikat. Az egyik ilyen népi hős nem más, mint Anatolij Sarij, a video­bloggerből lett politikus és politikusból lett ukrán Rózsa Sándor, azaz a szegények bajnoka, aki helyettünk is figyeli a csaló hivatalnokok kezét és szavait. Ő külföldön él és/vagy rejtőzik, nem kell a hatóságok bosszújától tartania. Ő volt az, akinek az elsők között tűnt fel a gáz szállításáért fizetendő különdíj igazságtalansága.

Először is, mutatott rá, 2020. január 1-jétől nőtt a szállítási és elosztási díj, majd július 1-jétől ismét növekedni fog. Vagyis bátran állíthatja a kormány, mindent megtesz annak érdekében, hogy ne dráguljon a gáz, s az nem is drágul (annyira). Ám a gázt nem az állam szállítja, hanem a magánkézben lévő megyei gázszolgáltató-vállalatok, amelyek felett a kormánynak alig van hatalma, így azok a jelek szerint bátran emelhetik az áraikat.

És most következik az igazi trükk. Ma már talán csak kevesen emlékeznek rá, hogyan alakult ki az ukrajnai vezetékrendszer, amelyen keresztül a lakosság a gázt kapja. A vidéki csőrendszer kiépítése mindjárt 1991, tehát az ország függetlenné válása után elkezdődött, s még Kucsma elnök idejében, a 2000-es években is javában tartott. Jussanak eszünkbe a hónapokig, néha évekig feltúrt utcájú falvak, ahol zajlott a „gázvezetés”. Sarij azt állítja, az állam évről évre jelentős forrásokat különített el erre a célra a költségvetésből. Az akkor még állami tulajdonú megyei gázszolgáltató-vállalatok sokszor mégis arra buzdították a lakosságot, hogy amennyiben mielőbb földgázhoz akarnak jutni, járuljanak hozzá a költségekhez.

Szerinte így fordulhatott elő, hogy sok településen, ahol az emberek azt hitték, saját költségükön vezették be a gázt, a megyei gázszolgáltatók valójában állami beruházásként könyvelték el a kétszeresen megfizetett munkálatokat. De azok a falvak se jártak jól, amelyeknek nem jutott az állami forrásból, hiszen a saját pénzükön, nemegyszer önerőből lefektetett vezetékrendszert később át kellett adniuk a megyei gázszolgáltatók kezelésébe. Mellesleg arról se feledkezzünk meg, hogy az állami finanszírozás végső soron szintén az emberek adójából származott.

Úgy tűnik azonban, az igazán nagy arcátlanság nem a vezetékrendszer kezelésbe vétele volt, annak napjainkban jött el az ideje: az időközben magánkézbe került megyei szolgáltatóvállalatok most pénzt követelnek az emberektől azért, hogy az egykor általuk finanszírozott vagy kiépített vezetékrendszeren át továbbra is eljusson otthonukba a gáz.

Sarij nem akarja annyiban hagyni a dolgot, s azt javasolja a polgároknak, hogy ők se hagyják. Szerinte a települések lakóközösségeinek a gázszállítási díj kompenzálására bérleti díjat kellene követelniük a megyei szolgáltatóktól, hiszen a gázvezetékek a falvak, városok területén haladnak át.

Bizonyára lesz, aki azt mondja majd, hogy ha az emberek bérleti díjat fognak követelni, akkor a Naftohaz is emeli az árait, s megint csak a lakosság jár rosszul. Csakhogy a Naftohaz nem emelheti a saját árait, erre kizárólag az illetékes állami bizottság jogosult! Vagyis a kormányzatnak állást kell foglalnia az ügyben, amiből kitűnik majd, hogy valójában az arcátlanok, vagy a polgárok pártján áll-e.

Nem róható fel senkinek, ha kétkedve ingatja a fejét az elképzelés hallatán. Nem vagyunk hozzászokva, hogy le lehet győzni az államot. Kelet-Európában talán nem is lehet. Mindenestre Sarij azt ígéri, ha sikerül fogást találni a gázszolgáltatókon, a településekkel is megosztja a tapasztalatait. Várjuk a fejleményeket, s addig is fizetjük a számlákat – ha tudjuk.

(ntk)