Kányádi Sándor: Február

REGGEL

Reggel
az ember
ki se lát,
annyi, de annyi
jégvirág
nyílott az éjjel
az ablakon.
És szánkáz a szél
az utakon.

DÉLFELÉ

Ereszt
az eresz:
csöpp-csöpp-csurr!
Izzad a hó és
kásásul.
Fázik a hóember,
didereg.
Kacagnak rajta
a verebek.

ESTEFELÉ               

Bújnak a cserepek
alá a verebek:
csip-csirip.
Hideg van, hideg a
mindenit!
Az ablak üvege
citeráz, szaporáz.
Az ajtón ijedt kis
szelecske kotorász.
Brummog az erdő is,
dörmögő hanglemez.
Morog a medve –
ébredez.

Ha azt halljuk, február, azt feleljük: itt a nyár! Mert az ember vágyakozik a több fényre, melegre, nyárra. Február 2-a pedig különösképpen fontos nap. Ekkor jön ki először a medve barlangjából, hogy szétnézzen, sokáig kell-e még bent maradnia. Mert ha süt a nap, akkor tudja: hosszú még a tél, megy vissza aludni. De ha nem: akkor máris készülődni kezd az új év új életére.

Az ember pedig Gyertyaszentelő Boldogasszony napját ünnepli ekkor. Nem feledjük a mondást: „Ha tiszta, fényes Gyertyaszentelő: az íziket is szedd elő, de ha borult Boldogasszony: nem marad el a jó haszon”.

Kányádi Sándor pedig mintha mindenféle keresztény és világi emberi tapasztalat birtokában lenne, olyan tisztasággal, gyermeki derűvel és könnyed verseléssel beszéli el a februári természetet. És mögötte a megújuló élet bizodalmát. Itt összeér minden. Még tart a tél, vagyis reggel jégvirágosak az ablakok, délfelé viszont már süt a nap – mert ugyebár „ereszt az eresz” –, estefelé pedig „brummog az erdő is”, azaz valahol már készülődik a jó medve...

Penckófer János