Diplomaosztó ünnepség az Ungvári Nemzeti Egyetemen

2020. február 11., 21:07 , 993. szám

Hagyományosan a Gaudeamus igiturt énekelve vonultak be az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UMOTI) végzős diákjai a diplomaosztó ünnepségre, melyre kedden, február 11-én került sor az egyetem Zanykovecka utcai épületének nagytermében.

27 nappali és levelező tagozatos magyar nyelv és irodalom, történelem és országismeret, illetve matematika és fizika szakos végzős vehette át a magiszteri diplomáját, közülük 4-en kitartásuknak köszönhetően két végzettséget szereztek.

Az ukrán és a magyar himnuszok elhangzása után Imre Gyula, az UMOTI igazgatóhelyettese bemutatta a vendégeket, akik közül gratulált a végzős diákoknak Grezsa István miniszteri biztos, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor asszonya, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a megyei tanács képviselője, Buhajla József, Magyarország ungvári és Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzulja, Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője, Braun Éva, a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet nemzetiségi osztályának módszerésze.

– Az ungvári és a beregszászi diplomaátadások évről évre egyre nagyobb jelentőséget nyernek annak fényében, hogy a XXI. században egy új világrend kezd kialakulni, és ezen belül egy új Kárpát-medencei rend is, amelyben Magyarország szeretne meghatározó szerepet játszani. Márpedig ehhez a szerephez nélkülözhetetlen a Széchenyi által kiművelt emberfőkben megjelölt humán erőforrás. Nélkülük nem tudjuk elérni azokat a célokat, amelyeket kitűztünk – hangsúlyozta beszédében Grezsa István, és elmondta, Magyarország az elmúlt évtizedben folyamatos támogatást nyújt Kárpátalja valamennyi nemzetiségének, elsősorban az itt élő 150 ezer fős magyar közösségnek ahhoz, hogy mindenki megtalálja a maga helyét.

Elhangzott, hogy ezek a diplomaátadások nemcsak az itt élőknek, hanem az anyaországiaknak is megerősítést jelentenek abban, hogy az erőfeszítéseket folytatni kell még akkor is, ha most nem valami szívderítő államközi kapcsolatok éveit éljük. Végül azt kívánta, őrizzék meg azt, amit az egyetemtől kaptak, őrizzék meg a diákévek örömén túl az önazonosságot.

– Ezeregyszáz éve élünk itt, és nyilvánvaló, hogy nincs más jövőképünk, mint az, hogy a következő ezer esztendőt is itt szeretnénk eltölteni. Ebben pedig önöknek kulcsszerepe lesz az elkövetkező időkben – zárta gondolatait a miniszteri biztos.

– „Akik őrhelyen állnak, éber figyelemre és megsokszorozott munkára vannak ítélve” – kezdte köszöntőjét Márton Áron szavaival Orosz Ildikó. – Most egy olyan intézményben vagyunk, amely immár 55 éve a magyar kultúra őrhelye Kárpátalján. Ez a hely megtanít küzdeni, tanulni, és továbbadni mindazt, amit itt elsajátítottak. S ahová kikerülnek, az mind kicsi őrhely, ahol segítenek megérteni azt az üzenetet, amelyet Európa és azon belül Kárpátalja jelent – hangsúlyozta, és Gál Zoltán Ózd: Fohász a pedagógusokért című verssel zárta gondolatait.

Közben fényképes összeállítás kockái peregtek a nap főszereplőiről, a lediplomázott diákokról.

A hallgatókhoz címzett útravaló gondolataikban Volodimir Szmolanka, az UNE rektora, Spenik Sándor, az intézet igazgatója, Zubánics László igazgatóhelyettes és Ivan Vovkánics professzor, a történelem és nemzetközi kapcsolatok kar dékánja arra bátorította egykori tanítványait, hogy a diákélet szabad világa után öregbítsék a 75 éves egyetem hírnevét, és valósítsák meg önmagukat, érjék el a kitűzött céljaikat, s legyenek sikeresek.

Dr. Zékány Krisztina, a magyar nyelv és irodalom tanszék vezetője és a kurátorok nevében búcsúzó Nagy Natália, a magyar filológiai tanszék docense emlékeztette a diákokat, bárhová is sodorja őket az élet, mindig az intézet diákjai maradnak. A végzősök közül Dorgay Zsófia és Bahus Réka mondott köszönetet. Az első évfolyamos filológus hallgatók útravaló tarisznyát ajándékoztak a végzősöknek.

Traski Viktor, az UMOTI dékánhelyettese felolvasta az egyetem rektorának rendeletét, majd a végzős diákok felvonultak a színpadra, ahol Volodimir Szmolanka, Spenik Sándor és Grezsa István adta át a magiszter szintű diplomákat.

Az ünnepség hangulatát a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák együttesének fellépése emelte. A rendezvény a hagyományos sapkafeldobással és fotózással ért véget.

rv