Zelenszkij és Putyin egy újabb normandiai találkozó előkészítéséről beszéltek telefonon

2020. február 14., 16:10

Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt pénteken, megvitatták a tavaly decemberben Párizsban a kettejük, valamint a francia államfő és a német kancellár részvételével megtartott, úgynevezett „normandiai négyek” csúcstalálkozóján elért egyezségek teljesítését, valamint egy következő normandiai csúcs lehetőségét – hozta nyilvánosságra az ukrán elnök hivatala.

A közlemény szerint Zelenszkij és Putyin külön figyelmet fordítottak a Donyec-medence ideiglenesen megszállt területein, a Krím félszigeten, illetve Oroszországban fogva tartott ukrán politikai foglyok szabadon bocsátásának folyamatára – írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

„A felek megállapodtak abban, hogy fel kell gyorsítani a munkát a háromoldalú – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – minszki összekötő csoportban a már elért megállapodások végrehajtása érdekében” – idézett a közleményből a hírügynökség.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerdán kijelentette: nem zárja ki Zelenszkij újabb személyes találkozójának lehetőségét az orosz elnökkel, de erről egyelőre még nem született megállapodás Moszkvával.

2019. december 9-én három év után újra találkoztak a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország vezetői Párizsban, ahol négyszemközt is tárgyalt egymással Zelenszkij és Putyin.

A résztvevők abban állapodtak meg, hogy négy hónap múlva egy újabb normandiai csúcstalálkozót tartanak, de addig a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló felek újabb fogolycserét hajtanak végre, valamint teljes és átfogó tűzszünet lép életbe a Donyec-medencében az EBESZ folyamatos, napi 24 órás ellenőrzése alatt, továbbá a frontvonal újabb három pontján választják szét a csapatokat.

Ezek közül azóta eddig csak a Donyec-medencei fogolycsere teljesült: december 29-én Kijev 124 foglyot adott át a szakadároknak 81 ukrán fogvatartottért cserébe.

(MTI)