Szigorúbban büntetné a katonákat sértegetőket a kormánypárt

2020. február 17., 13:21

Olekszandr Kornyijenko, a Nép Szolgája párt elnöke, a kormánypárt parlamenti frakciójának alelnöke javasolja, hogy szigorítsák az ukrán katonák sértegetéséért járó felelősségre vonást – jelentette a Ukrajinszka Pravda.

Kornyijenko a Legfelső Tanács hétfői egyeztető ülésén állt elő indítványával, válaszul Jurij Birjukovnak, Petro Porosenko előző elnök egykori tanácsadójának bejegyzésére az egyik közösségi oldalon, amelyben az szemétládáknak nevezte a katonák egy részét. A politikus szerint senkinek nincs joga sértegetni a hazát védő katonákat, függetlenül korábbi vagy jelenlegi státuszától, illetve attól, miként pozicionálja magát. Kornyijenko úgy vélte, az elnökválasztási kampány első évfordulója kapcsán szabadultak el ismét az indulatok a világhálón, s jelent meg újra a gyűlöletbeszéd. Egyebek mellett az egykori főparancsnokhoz (Porosenko exelnökhöz – a szerk.) köthető személyek részéről hangzanak el sértő kijelentések, ami elfogadhatatlan – jegyezte meg a pártvezető.

Az ügy előzménye, hogy Jurij Birjukov a Facebook közösségi oldalon bejegyzésében úgy fogalmazott, azt kívánja „minden szemétládának az Ukrán Fegyveres Erők állományából, aki tavaly tavasszal Zelenszkijre szavazott”, hogy örökre együtt kelljen járőröznie a szeparatistákkal.

Korábban Volodimir Zelenszkij elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián támogatta az elképzelést, mely szerint az EBESZ megfigyelőinek, a kelet-ukrajnai szeparatistáknak és az ukrán hadsereg katonáinak közös járőrei ellenőrizhetnék az ukrán–orosz határt a Donyec-medencei helyhatósági választások előkészítésének időszakában.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)