Hatodik alkalommal indítottak népzenei, néptáncos és népi énekes mesterképzést Kárpátalján

2020. február 18., 18:05 , 994. szám

A Magyar Állami Népi Együttes művészeinek közreműködésével február 15-én hatodik alkalommal indult útjára a népzenészeket, néptáncosokat és népi énekeseket megszólító program vidékünkön. A mesterképzés alkalmával olyan pedagógusokat, népzenészeket szólítottak meg, akik Kárpátalján különböző művészeti iskolákban, folk-­műhelyekben oktatják a magyar népi kultúrát.

Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, a képzés ötletgazdája örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sokan érdeklődtek a képzés iránt. Elmondta: „A képzésnek köszönhetően az elmúlt évek során népzenei fellendülés indult el Kárpátalján, egyre több zenekar jött létre, és a népzene ma már ismét a kárpátaljai kultúra elengedhetetlen része”. A népzenész egyúttal meghívta a jelen lévő zenekarokat, hogy vegyenek részt a Szalonna és Bandája tizenöt éves jubileumi koncertjén, melyet a Margit-szigeten rendeznek meg június 6-án.

A megnyitó alkalmával Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, aki szerint elengedhetetlen, hogy a kárpátaljai magyar népművészetet képviselő fiatalok és pedagógusok számára olyan képzési lehetőségek legyenek elérhetőek, amelyeken színvonalas oktatásban részesülhetnek. „A hálózat azzal a céllal jött létre három évvel ezelőtt, hogy a kárpátaljai népművészeti szakmai tevékenységet, minél magasabb színvonalra segítse. Ebből adódóan különböző képzéseket szervezünk a vidéken, ahol az érdeklődők a legkiválóbb művészektől, szakemberektől tanulhatnak első kézből” – fejtette ki Pál Katalin.

Váradi Enikő, a képzés koordinátora elmondta: „Idén közel 90 fő jelentkezett a mesterképzésre. Olyan pedagógusok, a népművészetben tevékenykedő fiatalok jelentkeztek, akik számára a megszerzett tudás a napi gyakorlatban is felhasználható. Az elmúlt hat év során a kárpátaljai népművészek, pedagógusok a Kárpát-medence egy-egy tájegységét ismerhették meg mélyrehatóan. Idén Küküllő mente hagyományvilágával ismerkednek a résztvevők, amely Erdélynek a Kis-Küküllő torkolatától a Székelyföld határáig húzódó szakasza. Táncában, zenéjében és népdalaiban is nagyon különleges világ.”

A résztvevők tánctudásukat Kiss Balázs és párja, Farkas Fanni közreműködésével fejleszthetik a képzés során, míg az ének szekció oktatója Pál Eszter. A különböző népi hangszerekre jelentkezőket a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai, Karacs Gyula (brácsa), Doór Róbert (nagybőgő), Gombai Tamás (hegedű) és Pál István (hegedű), Pál Lajos és Blaskó Tamás (tangóharmonika), Berta Alexandra (citera) ismerteti meg a népzene élvezeteivel. A képzés öt alkalomból áll, melyeket havonta egyszer tartanak meg.

A program a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja, a Hagyományok Háza és Pál István Szalonna szervezésében jött létre. A képzés támogatója a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Péterfalvai Önkormányzat.

A tanfolyam résztvevői a XXV. Péterfalvai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor megnyitóján mutatják be szerzett tudásukat, és ünnepélyes keretek között átvehetik majd okleveleiket is.

ev