Egészségügyi reform: Rajt kérdőjelekkel

2020. február 20., 21:12 , 994. szám

Április 1-jén, azaz másfél hónap múlva indul az egészségügyi reform második szakasza. Mostantól nemcsak az alapellátást finanszírozzák majd a „pénz követi a beteget” elv szerint, hanem a szakorvosi, a kórházi és az intenzív ellátást is. A részletekről dr. Biró Erzsébetet, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Egészségügyi Főosztályának igazgatóját kérdeztük.

– Mit jelent az egészségügyi reform második szakaszának bevezetése Kárpátalja esetében?

– Április 1-jétől a megye valamennyi kórháza, kezdve a megyei intézményektől, a járási és városi kórházakon keresztül, egészen a falusi kórházakig – hiszen ilyenek is működnek nálunk – áttér a teljesítményalapú finanszírozásra. Ez röviden összefoglalva annyit tesz, hogy minden ellátott páciensért a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NSZZU) fizet majd a kórházaknak. Ennek érdekében április 1-jéig minden egészségügyi intézménynek szerződést kell kötnie az NSZZU-val. A kórházak számára 27 egészségügyi csomagot alakított ki a kormányzat, amelyek után a szerződés alapján finanszírozás igényelhető. E csomagok közé tartozik a járóbeteg-ellátás, a kórházi ellátás, a tbc-s betegek gondozása, a rehabilitáció, a hoszpiszellátás stb. A szolgáltatások finanszírozása szigorú feltételekhez kötött. A csomagok leírása nemcsak azt tartalmazza, hogy azokon belül a kórházaknak milyen szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, hanem a finanszírozás feltételei is rögzítve lettek, továbbá az is, hogy milyen eszközökhöz, szakemberekhez kötött egy adott ellátás.

– Felkészült a megyei egészségügy az új rendszerre való átállásra?

– Azt hiszem, hogy nem vagyunk még teljes mértékben felkészülve az előttünk álló változásokra. Többször hangoztattuk a problémákat az Egészségügyi Minisztériumnak, a miniszterelnöknek is írtunk levelet ez ügyben. Rámutattunk egyebek mellett, hogy a jelenlegi helyzet szerint a jövőben több szolgáltatást egyáltalán nem fog finanszírozni a kormányzat. Például a helyi egészségügyi intézmények szakorvosainak részt kell venniük a hadkiegészítő parancsnokságokon működő sorozóbizottságok munkájában, ám ez a kötelező feladat pillanatnyilag nincs az államilag finanszírozott csomagok között. Azt sem tudjuk egyelőre, hogy ki fog fizetni a rendőrség felkérésére végzendő alkohol- vagy kábítószertesztek után, holott erre a tevékenységre az Egészségügyi Minisztérium és a belügyi tárca közös rendelete utasít bennünket, és meglehetősen nagy költséggel jár. Ugyancsak nehéz beilleszteni az új finanszírozási keretek közé a gyermekszanatóriumok fenntartását, amelyekből kettő is működik megyénkben. Hosszan sorolhatnám még a megoldatlan problémákat.

– Látszik már a fény az alagút végén?

– A kérdéseinkre, felvetéseinkre rendszerint azt a választ kapjuk, hogy a hiányzó összegeket a helyi, tehát a megyei, járási, települési költségvetésekből kell pótolni, holott jól tudjuk, hogy a helyi büdzsék sem kimeríthetetlenek. Vagyis elmondhatom, hogy reform­pártiak vagyunk ugyan, mégis az a véleményem, hogy a kormánynak, azon belül az Egészségügyi Minisztériumnak korábban ismertetnie kellett volna az új rendszer feltételeit, s jobban elő kellett volna készíteniük az átmenetet. Az sem ártott volna, ha a kórházakat még a szerződéskötés előtt felszerelik a legalapvetőbb eszközökkel, hogy bizonyosan meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott követelményeknek. Emlékezhetünk rá, a reform első lépcsőjének bevezetésekor a családorvosok kaptak anyagi támogatást. Kárpátalja megyének több mint 363 millió hrivnyát folyósítottak rendelők kialakítására, eszközbeszerzésre stb. Most viszont elmaradt az állami hozzájárulás a felkészüléshez.

– Elegendőek lesznek a kormány által megállapított betegellátási tarifák a kórházak fenntartására?

– Előrebocsátanám, hogy a kezelési-ellátási tarifák megállapításakor velünk nem konzultáltak. Utóbb kiderült, a tarifák egy része nevetségesen alacsony, távolról sem fedezi a tényleges költségeket. Például a sebészeti ellátás tarifája 4 ezer hrivnya körül van. Hiába állapítottak meg különféle szorzókat, amelyekkel ez az összeg valamivel magasabb is lehet, ám távolról sem fedezi a kórház valamennyi kiadását, különösen súlyos esetekben, amilyen például egy emésztőrendszeri problémával világra jött koraszülött csecsemő ellátása, vagy egy infarktuson átesett beteg gyógykezelése. Elhangzik az is, hogy a kezeléshez szükséges eszközöket, gyógyszereket a meghatározott esetekben az állam biztosítja, vagyis azokról nem a kórháznak kell gondoskodnia. Csakhogy az állami ellátás nem rendszeres, nem kiszámítható. Például vannak olyan tételek, amelyekből csak mostanában kapjuk meg a 2018-as, 2019-es ellátást. Ki pótolja a hiányt, ki állja a költségeket, ha a jövőben elfogynak a készletek helyben? Talán ismét a páciensnek kell majd fizetnie? Ezek után nehéz azt állítani, hogy április 1-jétől minden ingyenes lesz.

– Tudható már, hogy miért kell majd egészen bizonyosan fizetnie a pácienseknek április 1. után? Állítólag készült erről egy lista…

– Pontosabb úgy fogalmazni, hogy az NSZZU szigorú feltételekhez kötötte a kórházak által nyújtott egészségügyi szolgáltatások finanszírozását. Az egyik ilyen feltétel, hogy a páciensnek legyen beutalója a családorvosától, vagy az őt megvizsgáló szakorvostól. Ebben az esetben nem kell fizetnie a kórházi ellátásért. Ha viszont be­utaló nélkül jelentkezik a kórházban, neki kell állnia költségeket – kivéve a sürgősségi ellátást, a szülést, a csecsemőellátást, a pszichiátriai eseteket. Az új rendszer pozitívuma ugyanakkor, hogy a családorvos beutalójának birtokában a páciens maga választhatja meg a szakorvost, akit felkeres problémájával, vagy a kórházat, amelyben kezelteti magát. Vagyis például egy rahói lakos akár egy huszti, de akár egy ungvári szakorvost is felkereshet, s a leendő anyukák maguk választhatják meg, hogy a megye melyik szülészetén kívánják világra hozni gyermeküket – hacsak nem sürgősségi esetről van szó.

– Mit kell tudni az egészségügyi körzetekről?

– A kormány tavaly december végén döntött az egészségügyi körzetek kialakításáról. Ez január 15-re Kárpátalján is megtörtént. Vagyis a megye most egy nagy egészségügyi körzetnek tekinthető. Március 2-ig kell kidolgozni azt az egészségügyi tervet, amely például a sürgősségi ellátás esetén meghatározza, hogy a betegeket egy adott településről, egy bizonyos diagnózissal melyik kórházba kell szállítani e körzeten belül. Ennek alapján a jövőben a diszpécserek a legközelebbi szabad, GPS-szel felszerelt mentőkocsit tudják a helyszínre irányítani, amely a megfelelő kórházba szállíthatja a beteget.

– Sokan aggódnak, hogy a reform és a szűkös finanszírozás miatt esetleg egész osztályokat fognak leépíteni a kórházakban, minek következtében a betegeknek a mostaninál messzebbre, például a szomszédos járás kórházába kell majd utazniuk kivizsgálásra és gyógykezelésre. Valóban tartanunk kell ettől?

– Ez nem felel meg a valóságnak. Mint tudjuk, minden kórháznak megvan a tulajdonosa, például a járási tanács, vagy a települési önkormányzat. Kórházat bezárni, vagy kórházi osztályt megszüntetni csak a tulajdonosnak van joga. Jellemző ugyanakkor, hogy általában azok a kórházak kongatják mostanában leghangosabban a vészharangot, amelyek ahelyett, hogy intenzíven készülnének a reform bevezetésére, inkább pánikhangulatot igyekeznek kelteni. Mint említettem, minden kórháznak lehetősége van szerződést kötni az NSZZU-val. Az adott egészségügyi intézménytől, a személyzetétől függ, felkészült-e arra, hogy az új körülmények között dolgozzon. Amennyiben például egy kórháznak van sebészeti osztálya, senki nem tiltja meg számára, hogy sebészeti ellátásra kössön szerződést. Más kérdés természetesen, hogy mennyire tud majd megfelelni a követelményeknek. Hasonló a helyzet néhány járási szülészeten is, amelyeket senki nem akar bezárni, de tény, hogy a kismamák szívesebben mennek szülni máshová. Az egészségügyi intézményeknek mostantól a munkájukkal kell bizonyítaniuk, hogy érdemesek a betegek bizalmára. Ma már egy kórház vezetőjének nemcsak főorvosnak kell lennie, hanem menedzsernek is. Emellett az orvosokat, a nővéreket is fel kell készíteni szakmailag a változásokra. Hangsúlyoznám, hogy nagyon sok fog múlni a dolgozókon, az emberi tényezőn. Az egészségügyi rendszer átalakítása a környező országok kórházaiban is nehezen ment. Nekik legfeljebb annyiban volt könnyebb dolguk, hogy több pénz volt a rendszerben.

– Aggodalomra adhat okot, miként „élik túl” a reformot az olyan nagy ráfordítást igénylő kórházi osztályok és szakrendelők, mint például a Beregszászi Megyei Pszichiátriai Kórház, vagy a járási kórházak tbc-osztályai.

– Az említett intézmények valóban a rizikócsoportba tartoznak. Azonban mindkét esetben érdemes felülvizsgálnunk, hogy helyesen csináltuk-e eddig, amit csináltunk. Az európai országokban például nem tartanak éveken át pszichiátriai intézményekben betegeket. A pszichiátriai betegségeknek vannak aktív szakaszai, amikor valóban szükséges a kórházi ellátás, hogy beállítsák a páciens gyógyszeres kezelését, ám ezután a beteget rendszerint haza lehet engedni a hozzátartozóihoz, hiszen számára ez a legmegfelelőbb elhelyezés. Amennyiben a betegnek nincs családja, hozzátartozója, aki a gondját viselné, ápolása akkor sem a kórház, hanem a szociális gondozórendszer feladata. Vannak szociális otthonaink Munkácson és Turjaremetén is, amelyek el tudják látni ezt a feladatot, arról nem is szólva, hogy a kórházi ágyak fenntartása lényegesen drágább. A helyzetet súlyosbítja, hogy társadalmunkból sokszor hiányzik az elesettek iránti felelősségérzet, ami különösen a pszichés betegek tekintetében szembetűnő. A mozgásképtelenné vált, magatehetetlen betegeket rendszerint nem szoktuk a kórházban hagyni, a pszichiátriai esetekkel ez gyakrabban fordul elő. Kétségtelen persze az is, hogy kevesebb még nálunk a szociális otthon, a hospice, mint amennyire szükség volna.

– Mi a helyzet a tbc-s betegekkel?

– A tbc-s betegek esetében a jövőben nem kifejezetten a kórházi kezelésük költségeit fogja megtéríteni az állam, hiszen nem muszáj folyton kórházban tartózkodniuk, hanem az adott eset, a páciens nyomon követését szándékoznak finanszírozni. A tbc-s betegeknél a leggyakoribb gond napjainkban is az, hogy nemegyszer szociálisan hátrányos helyzetűek – néha szenvedélybetegség társul a tuberkulózishoz, néha egy szegényebb társadalmi rétegből kerülnek ki. Körükben gyakori, hogy nem tartják be a kezelési előírásokat. Sokszor így alakulnak ki a tbc rezisztens formái, amelyeket azután nagyon nehéz gyógyszeresen kezelni. Ők azok, akik leginkább veszélyt jelentenek a társadalomra. A kérdés mindig az, hogy miután a beteg elhagyja a kórházat, folytatja-e a gyógyszerek szedését, vagyis a problémák jellemzően a kórházon kívül kezdődnek. Ugyanakkor gyógyszerekkel el vagyunk látva, tehát ez nem akadálya a kezelésnek. Minden ott dől el, mihez tudunk kezdeni a betegekkel, miután visszakerülnek a saját, a gyógyulás szempontjából kedvezőtlenebb közegükbe. Tehát ez nem csupán egészségügyi probléma.

(hk)