Kárpátaljai fiatalok a nagyvilágban – beszélgetés Szanyi Km Gáborral

A Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezéseként 2019–2020 folyamán immáron hetedik alkalommal valósul meg a Kőrösi Csoma Sándor-program (KCSP), melynek célja a diaszpóra magyarságának megszólítása, valamint a diaszpóra közösségi és kulturális életének szervezése, a magyar nyelvismeret fejlesztése és szinten tartása a kiérkező ösztöndíjasok segítségével.

Ahogyan az illik, idén is többen képviselik Kárpátalját e nemes ügy érdekében. Hetilapunk tudósítója a jelenleg legközelebb lévő KCSP-ösztöndíjast kapta diktafonvégre, aki Írországban, Dublinban tevékenykedik.

– Hol tájékozódtál erről a remek lehetőségről, és miért döntöttél úgy, hogy belevágsz?

– A kárpátaljai emberek mindig is nagyon jól tájékozottak, hisz nemcsak azokra a dolgokra figyelünk oda, amiket olvasunk és látunk, hanem amiket hallunk is. Már jónéhány éve tájékozódtam a program létezéséről, és észben tartottam mint ígéretes lehetőséget tanulmányaim befejezése után. A barátaim és ismerőseim is említették, hogy ez szerintük nekem való kaland. Továbbá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola  befejezése után, de még teljes állásban való munkálkodásom kezdete előtt szerettem volna tapasztalatokat szerezni, remény szerint olyanokat, amelyeket odahaza, Kárpátalján is hasznosnak talál a magyar közösség.

– Miért pont Írország és Dublin?

– Amikor felvételiztem, akkor a benyújtandó okmányokban fel kellett tüntetni, hogy a Kőrösi-, a Petőfi- vagy akár mindkét programra szeretnék-e jelentkezni, továbbá azt is, hogy ha az elsőt kapom meg, akkor melyek azok a célországok, amelyeket előnyben részesítek. Angol nyelvtudásom lévén elsőként Írországot, másodikként az Amerikai Egyesült Államokat, legvégül pedig az Egyesült Királyságot jelöltem meg célállomásként. Nem volt különleges vágyam, hogy helyileg hová kerüljek, inkább az lebegett a szemem előtt, hogy hozzá tudjak járulni egy diaszpórában élő magyar kisebbség nyelv- és kultúramegőrzéséhez, hisz szintén kisebbségből származva átérzem a helyzetüket.

– Körülbelül hány magyar él Írországban, Dublinban?

– Dublin lakossága megközelítőleg 1,3 millió fő, Magyarország Dublini Nagykövetségének információi szerint kb. 20 000 magyar él jelenleg Írországban (nehéz pontos számot adni, mivel folyamatosan változik). Ebből nagyjából 10 000 Dublinban és vonzáskörzetében, 4000-5000 pedig Cork városában és vonzáskörzetében. Az itt élő magyarság zöme elsőgenerációs, legtöbbjük a 2000-es évek közepén érkezett Dublinba, persze a kivétel erősíti a szabályt, találkoztam olyan személlyel is, aki az ’56-os események után kényszerült az ír szigetet választani.

– Mesélj az olvasóknak, kérlek, az ottani magyarokról, munkádról, feladataidról.

– 2019. szeptember 6-án, pénteken érkeztem az ír fővárosba, Dublinba. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két fogadószervezet működését segíthetem: a Kultúrák Hídja Társaság – Culture Bridge CLG Soltész Norbert mentor és a DIÓ – Dublini Magyar Iskola és Óvoda munkáját Binder András mentorhelyettes mentorálása alatt. S bár ezek még csak az első hónapok, máris úgy érzem, nagyban hozzájárult a személyiségem fejlődéséhez, rengeteg tapasztalatra tettem szert távol az óhazától. Főbb feladataim a fent említett szervezeteknél a következők: a hétvégi magyar iskola működésének a segítése, kapcsolattartás, pályázatírás, cikk­írás és fordítás, offline és online kommunikációs tevékenységek és adminisztratív feladatok segítése, tanórák levezetése stb.

– Hogy megy a tanítás, illetve milyen az ottani magyar nyelvoktatás?

– Egyénre szabott. Sok írországi magyar gyerek már itt születik vagy itt szocializálódik, így nekik az angol nyelv napi szinten való használata a természetes. Itt, Dublinban két hétvégi magyar iskola működik, ahol kéthetente vannak foglalkozások a magyar közösség számára. Mindkét iskolában ugyanaz a feladat, egy a cél: identitástudatuk kialakítása és megőrzése, a magyar kultúra és hagyományok őrzése és átadása. A DIÓ-ban a 2. osztályt tanítom, ami egyéni kihívás számomra, hiszen képesítésemet illetően általános és középiskolai tanár vagyok. Velük a szótagoló olvasással kezdtük az évet, s folyamatosan gyakoroljuk a magyar írásmódot. Tesszük ezt úgy, hogy közben játszunk, a magyar népmesék részleteit beszéljük meg, s minden alkalommal új kifejezést tanulunk meg. A Corvinus Oktatási Központban az óvodás korosztály foglalkozásain veszek részt, illetve helyettesítő tanár vagyok, ha arra van szükség. Az oviban a nagycsoportosoknak anyanyelvfejlesztő foglalkozást tartok, előtérbe helyezve a kommunikációt. Ott mindenki hangot adhat a véleményének, s játékos formában késztetjük a gyerekeket a magyar nyelv használatára. Ezzel is fejlesztve az anyanyelvi kompetenciát, a magyar identitásuk megerősítését.

– Említettél valamilyen bárversenyt korábban. Mit takar ez az esemény?

– QuizNight – vagy ahogyan itt nevezik: Kocsmakvíz. Szeptember első hetében találkoztam Demcsik Norberttel, aki a 2018-as évben volt ösztöndíjas Dublinban, és egy beszélgetés keretén belül ismertette velem ezt a KCSP-ösztöndíjas hagyományt. Ugyanis négy évvel ezelőtt hirdettek először Kocsmakvízt a dublini magyarok körében, és ez a hétfő esti agytorna és kikapcsolódás remek lehetőséget biztosít a közösségépítésre. A hagyomány megmaradt, és most már tovább él általam, aminek köszönhetően november 25-én már az 5. fordulót tartottuk meg.

– Milyen érzések vannak benned az ottléttel kapcsolatban?

– Nagyon jól érzem magam itt. Bár nem olyan, mint Nagydobrony vagy Beregszász, a magyar közösség itt is nagyon otthonos. Összességében azt kell mondanom, egy lelkes, támogató és segítőkész közeg közepébe csöppentem, és még ha akadnak is nehézségek, nincs az a probléma, melyet egy maroknyi összetartó közösség ne tudna legyűrni.

SD