A Derzssztat pontosította az ipari termelés visszaesésének adatait

2020. február 29., 12:27

Az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) közzétette az ipari termelés végleges adatait a 2015–2019-es időszakra – jelentette a korrespondent.net a hivatal weboldala alapján.

A 2015–2019 közötti indexek felülvizsgálatára a bázisév változása miatt volt szükség (2016 = 100%).

A hivatal szerint 2019-ben az ipari termelés 0,5%-kal esett vissza, míg az Állami Statisztikai Szolgálat korábban 1,8%-ra becsülte a csökkenést.

Ezenkívül 2018-ban az ipari termelés növekedése 3,0% volt (korábban 1,6%-ra becsülték), 2017-ben 1,1% (korábban – 0,4%), 2016-ban 4,0% (korábban – 2,8%). 2015-ben a visszaesés 12,3% volt (ezt megelőzően 13,0%-ra becsülték).

Korábban jelentették, 2020 elején tovább csökkent az ipari termelés. Ugyanakkor januárban valamivel kevésbé esett vissza a volumene, mint tavaly decemberben.

Emlékezetes, hogy 2019 novemberében az ipari termelés Ukrajnában 7,5%-kal csökkent 2018 novemberéhez képest. A 11 hónapos eredmények szerint pedig az ipari termelés volumene 1,2%-kal esett vissza.

(korrespondent.net/Kárpátalja)