A nemzetvezető cselekvési terve

2020. március 4., 20:07 , 996. szám

Miközben a „Zöld” kormányzat tépelődik, a radikálisok pontosan tudják, hogy mit tennének, amennyiben hatalomra kerülnének. Legutóbb Dmitro Jaros, az Ukrán Önkéntes Hadsereg (UDA) parancsnoka fejtette ki a Facebook közösségi oldalon, hogy mit tenne, ha ő lenne Ukrajna elnöke és az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka.

„Nem szemezgetnék Putyinnal, és elküldeném a fenébe, a minszki megállapodásaival együtt” – fogalmazta meg cselekvési terve első pontját a Pravij Szektor radikális jobboldali szervezet egyik alapítója és egykori vezetője.

Közölte azt is, hogy lezárna minden átlépési és ellenőrző pontot a kelet-ukrajnai demarkációs vonal mentén, megszüntetne minden kapcsolatot az Ukrajna által nem ellenőrzött területekkel – kivéve az átállók fogadását.

Ezenkívül Jaros bebörtönözné az orosz kollaboránsokat és „állami bűnözőket” – név szerint említve Rabinovicsot, Medvedcsukot, Portnovot, Kolomojszkijt, Lukast és Trubát – államcsíny előkészítéséért és szervezett bűnözésért.

A feladatok között szerepel az „államellenes” pártok, mozgalmak, szervezetek (az Ellenzéki Platform – Az Életért, az Ellenzéki Blokk, Sarij Pártja stb.) betiltása, az „orosz birodalmi” tévécsatornák, rádióadók, weboldalak, lapok, köztük az Inter, a 112, a NewsOne, a ZIK, a Nas, valamint a strana.ua és a Vesti – vagyis tulajdonképpen a teljes ellenzéki média – államosítása.

Természetesen a vezérnek gondja lenne rá, hogy gyorsított eljárásban elfogadják, illetve „megfelelően” módosítsák a közvélemény által is fontosnak tartott törvényeket, továbbá haladéktalanul megreformálná a hadsereget és az Ukrán Biztonsági Szolgálatot. Átírná az állampolgársági törvényt is, bevezetve a „nem állampolgárok” intézményét, s megtiltva a választásokon való részvételt mindenkinek, „aki Ukrajna ellen van”.

Az UDA parancsnokának az aktuális geopolitikai helyzettel kapcsolatban is vannak elképzelései, amennyiben az elnök helyében ő önkéntes brigádot toborozna a török–szír frontra – nyilván azért, hogy ott Oroszország ellen harcoljanak.

(zzz)